KultúraSzerző: euronews 2026. 08. 12. 8 percnyi olvasás
Egy jó állapotú Wehrmacht motorkerékpár került elő a Dunából, két német katona maradványaival együtt. Az egyik valószínűleg a Waffen-SS-ben szolgált.
Több mint nyolc évtizeden át két német katona maradványai hevertek a Duna iszapjában. Csak a budapesti Duna kivételesen alacsony vízállása hozta újra napvilágra a történetüket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A holttestek mellett teljesen ép német személyazonosító címkéket találtak. Ez szokatlanul jó esélyt ad a több mint 80 év utáni férfiak azonosítására.
A felfedezés szorosan kapcsolódik egy rendkívül jó állapotú DKW NZ 350-1 típusú motorkerékpárhoz, amelyet augusztus elején találtak a budai Duna-parton.
Közvetlenül a motorkerékpár alatt vagy ahhoz nagyon közel bukkantak a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai az emberi maradványokra. Kohlrusz Gábor, a Volksbund munkatársa a két férfi csontjait hozta elő a kitárult mederből.
Kohlrusz évek óta Magyarországon dolgozott a Volksbundnál, mint újratemetési szakember. Feladatai közé tartozik a német háborús halottak felkutatása, visszaszerzése és dokumentálása, valamint személyes tárgyak és személyazonosító címkék biztosítása. Történészekkel és helyi partnerekkel együtt segít az elesettek kilétének megállapításában, és rávilágít a régóta megoldatlan háborús sorsokra.
A második világháborúban az elesett német katonák személyazonossági címkéit kettéhasították: az egyik fele a halottnál maradt, a másikat a Wehrmacht berlini információs irodájába küldték, hogy rögzíthessék a haláleseteket és értesítsék a hozzátartozókat.
Mivel a Dunából előkerült mindkét személyazonosító címke még hiánytalan volt, ez arra utal, hogy családjuk valószínűleg hiába várta a hivatalos híreket.
A személyazonosító címkék mellett egy jegygyűrűt és egy kubai ujjvédőt is találtak. Ha a jelvény egyértelműen hozzárendelhető valamelyik elesett katonához, az fontos támpontot adhat katonai pályafutásához. A kubai pajzsot azok a német katonák kapták, akik 1943-ban a Szovjetunió déli részén, a Kubai hídfőnél szolgáltak. A díszítést ez év szeptemberében kezdték el.
Ha bebizonyosodik, hogy a két katona közül az egyik viselte a pajzsot, az azt jelzi, hogy már évekkel halála előtt bevetésre került a keleti fronton.
Arne Schrader, a War Graves Szolgálat és a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője tudja, milyen nehéz lehet egy ilyen hozzárendelés. Több vizsgálatra van szükség annak megállapítására, hogy a két személyazonosító címke valóban a talált holttestekhez tartozik-e. Az eredeti birtokosok neve viszonylag gyorsan megállapítható. De ez még mindig nem erősíti meg teljesen kilétüket.
A folyamat a csontok részletes vizsgálatával kezdődik. Még az egyes csontok hossza is utalhat az elhunyt magasságára. Ahol lehetséges, különböző csontokat használnak ehhez – például az alsó és a felső lábszár csontjait. A leletek összességében fokozatosan olyan képet alkotnak, amely összevethető az azonosító címkék lehetséges birtokosairól ismert adatokkal.
Különböző anatómiai referenciapontok segítségével a szakértők nagy valószínűséggel felmérhetik, hogy egy csont 20 év alatti, 20 és 25 év közötti, vagy idősebb, 40 év feletti és idősebb személyhez tartozik-e.
Hogy hány éves volt a két katona, még nem tudni. A maradványok antropológiai elemzése többek között csontok, epifízisek és bölcsességfogak felhasználásával kívánja meghatározni hozzávetőleges korukat.
"Itt többek között a keresztcsont és a hosszú csontokon lévő epifízisek értékelhetők, és a bölcsességfogak is információval szolgálhatnak" - magyarázza Arne Schrader. A fogtömések is utalhatnak az eredetre: az amalgámmal tömött fogak arra utalnak, hogy a halott valószínűleg Nyugat-Európából származott.
A most a Dunában talált személyazonosító cédulák egyike egy Wehrmacht katonáé, a másik a Waffen-SS egyik tagjáé.
Azt azonban még meg kell állapítani, hogy a megfelelő címkék valóban megfelelnek-e a két előkerült holttestnek. A Volksbund esetleges ideiglenes azonosítását ezután hivatalosan meg kell erősítenie a Szövetségi Levéltárnak.
A háború során körülbelül 900 000 ember szolgált a Waffen-SS-ben. Voltak közöttük elkötelezett nemzetiszocialisták és külföldi önkéntesek, de – különösen a háború vége felé – kényszersorozottak és kiskorúak is. A Waffen-SS számos háborús bűnért volt felelős, és részt vett a holokausztban, és az 1946-os nürnbergi háborús bűnök perében bűnszervezetté nyilvánították.
A felfedezési hely olyan területen feküdt, ahol a kikötői iszap felhalmozódott, és az iszap gázolajjal keveredett. Ezek a különleges körülmények láthatóan hozzájárultak ahhoz, hogy a motorkerékpár mind alkatrészeit, mind az azonosító címkéket rendkívül jól megőrizzék.
A Volksbund immár össze tudja hasonlítani a címkéken szereplő részleteket a katonai nyilvántartásokkal, az eltűnt személyekről szóló jelentésekkel és a saját "Gräbersuche Online" adatbázisával, amely immár körülbelül 5,4 millió adatbejegyzést tartalmaz.
A jelenlegi információk szerint a motorkerékpár egy Szászországban gyártott DKW NZ 350-1. Ezt a modellt 1944-től kifejezetten háborús használatra fejlesztették ki.
Önmagában azonban az a tény, hogy a motorkerékpárt a két halottal együtt találták meg, nem bizonyítja, hogy a katonák utaztak rajta.
Több forgatókönyv is elképzelhető: a két férfi maga ülhetett a motoron, egyikük a sofőr, a másik pedig utasa volt. Az is lehetséges, hogy a DKW egy egységhez tartozott, míg a két katona más kontextusból érkezett. Egy másik lehetőség, hogy a motor csak a férfiak halála után került a helyszínre. A gép harc közben eshetett a Dunába, vagy szándékosan elsüllyeszthette a későbbiekben.
A helyreállítási munkálatok során a bombaelhárító szolgálatot kellett behívni, mert egyéb felszerelések mellett 35-ös típusú Teller aknákat is felfedeztek – a második világháborús német páncéltörő aknákat.
A Magyar Hadtörténeti Intézet(forrás németül) (magyar forrás)lehetségesnek tartja, hogy a helyszín egy ostrom utáni lerakóhely lehet a háborús anyagok és hulladékok számára. Azt, hogy a talált tárgyakat szándékosan ártalmatlanították-e ezen a helyen, és milyen körülmények között, még nem lehet véglegesen megállapítani.
Történelmi szempontból hihetőnek tűnik a Budapest környéki harcokkal való kapcsolat.
A budapesti csata 1944. október végétől vagy november elejétől 1945. február 13-ig tartott, és a második világháború utolsó szakaszának egyik legvéresebb és katonailag legkeserűbb csatája volt Magyarországon. Budapestet német és magyar egységek védték a szovjet Vörös Hadsereg és a román csapatok ellen. Miután 1944. december végén bekerítették a várost, a csata hosszú ostrommá fajult, és 1945. február 13-án Budapestet a szovjet csapatok elfoglalták.
A harcok rendkívül brutálisak voltak, és mindkét oldalon sok emberéletet követeltek.
A Budapesttől nyugatra fekvő budaörsi német-magyar haditemető ma a legnagyobb magyarországi német és magyar háborús halottak temetkezési helye. Elsősorban a Budapesten és a Dunától keletre fekvő területeken elesett katonáknak ad otthont. A Volksbund szerint 16 630 halott mostanra talált végső nyughelyére Budaörsön.
Hogy a két dunai férfi valóban elesett-e a budapesti csata során, arra csak a jövőbeli kutatás adhat választ. Az már biztos, hogy maradványaikat a budaörsi haditemetőben temették el.
A felfedezés megmutatja, hogy a múlt hány nyoma rejtőzik még ma is Európa folyóiban. A Duna nemcsak a háborúk idején volt kulcsfontosságú közlekedési és közlekedési útvonal.
A Volksbund kifejezetten arra számít, hogy a jelenlegi alacsony vízállás miatt további háborús halottak kerülnek elő a felszínre kerülő hajóroncsok miatt.
A budapesti lelet tehát nem lehet az utolsó a maga nemében.
Napi