A zürichi The Dolder Grand luxushotelben egy társaság épp pókerezik, majd egy szőke fiatal lány kicsap az asztalra tétként egy első kiadású Illustrator Pikachu-kártyát, mire a szándékosan James Bond-stílusú promófilm egyik statisztájának szájából el is hangzik, hogy az egy vagyont ér – egészen pontosan az idén Logan Paul gyűjtő az egyik ilyen kártyán (amiből összesen csak néhány tucat létezik) több mint 5 milliárd forintért adott túl. A Jolina Giséle Collectiont tulajdonló svájci családnak pedig kettő ilyen is van a birtokában a számos egyéb különlegesség mellett. De a kisvideó folytatódik tovább, a szőkeség a család régi barátjával, Kevin Lütolf modellel betör a kollekciót rejtő épületbe, s bár a hölgy (valójában egy kaszkadőr) jól veszi a lézerakadályokat, a férfi lába beleér az egyikbe, megszólal a riasztó, mire a fények felgyúlnak, és előtűnik Thomas Kovacs Pokémon-kártyaszakértő, így kiderül, hogy a hölgy valójában maga Jolina Giséle – ami állítólag nem álnév, hanem tényleg így hívják az érettségin éppen csak túllévő lányt. Vége.

A család (akikről csak annyit lehet tudni, hogy az apa Urs, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szoftvercég vezetője, az anyát Jasminának hívják, és egy gyermekük van, akivel németül beszélnek) tavaly ősszel valóban átszállította az otthonukban egy komplett szobát megtöltő gyűjteményt egy olyan telephelyre Zürich külvárosába, amely alapvetően nagy értékű műtárgyak őrzésével foglalkozik. Biztonsági és biztosítási szempontból is jobbnak látták ezt így, az utóbbi években ugyanis egyre veszélyesebbé vált az értékesebb Pokémon-kártyák birtoklása, ezért sem teszik közszemlére a gyűjteményt, vagy fedik fel a vezetéknevüket. Franciaországban fegyveres rablók idén áprilisban 117 millió forint értékben tulajdonítottak el kártyákat, és a múltban Svájcban is történtek ilyen esetek. De nemcsak magánházakba törnek be, a kártyaboltokban elkövetett lopások száma is megnőtt világszerte, különösen az Egyesült Államokban. Az őrület a koronavírus-járvány után szabadult el.

2020-ban a már említett YouTuber, Logan Paul vásárolt egy ritka Charizard-kártyát kb. 47 millió forintért, innen datálható az árak emelkedése – a Jolina Giséle Collection holografikus Charizardja azonban ennek az összegnek már a dupláját éri. Hogy mennyi lehet a teljes kollekció értéke, azt nehéz megbecsülni, a családfő a címben jelzett összegre taksálja a vele interjúzó Tatler magazin szeptemberi lapszáma szerint, de voltak olyan szakértők, akik akár lényegesen olcsóbbra is becsülték valahol úgy 6-30 milliárd forint közt. Tény azonban, hogy a ritkább kártyák árai 2004 és 2020 között 282 százalékkal emelkedtek, az elmúlt hat évben pedig hihetetlen, 1350 százalékos értéknövekedést produkáltak. De, mint a család elmondta, egészen tavaly októberig bennük sem tudatosult, hogy egy vagyont tartanak otthon a szekrényekben, ekkor vitették át a kollekciót a páncélterembe. A családfő szerint azonban elsősorban nem a pénz itt a fontos, hiszen a gyűjtés egy közös tevékenység volt a lányával, akivel sok időt töltöttek el együtt a kártyák keresésével.

„Nem vehetnénk meg egyszerűen az összes Pokémon-kártyát?”

Mint egy promóvideóban Jolina Giséle elárulja, gyerekkorában félénk és introvertált volt, a Pokémon-kártyák így segítettek barátokat szerezni, másrészt ez volt a kapcsolódási pont az alapvetően természettudományos érdeklődésű, szintúgy introvertált apjával, akivel igazi lányos lányként kevés volt korábban a közös témájuk, a Pokémon-kártyák gyűjtésével azonban találtak valamit, amit mindketten élveztek. Mivel a kezdetekkor csupán hétéves volt, nem tudta felfogni ennek a léptékét és értékét, így feltette apjának az alcímben szereplő kérdést. Urs mosolyogva válaszolta, hogy nem hiszi, hogy ez lehetséges, de a korábban autókat gyűjtő férfiban egy új gyűjtőszenvedély éledt e mondat hatására. Kapcsolatokat épített ki olyan emberekkel, akik ritka kártyákhoz fértek hozzá, különösen Japánban, de számos más országban is. Amit keresett, az akkoriban senkit sem érdekelt.

Mint mondja, minden svájci frank, amire nem volt szükségük, „Pokémonba ment”. Jolina és Urs esténként összegyűltek, átnézték a kártyákat, az apa pedig ezután az eBayen böngészett, hogy újakat találjon. Kicsiben kezdte, 20-30 ezer forint közötti összegeket költött a kártyákra az online aukciós oldalon, saját becslése szerint napi négy órát töltött a kutatással és a licitálással – a legtöbb, amit egy kártyáért később fizetett, az 195 millió forint volt. Urs azonban ragaszkodik ahhoz, hogy soha nem befektetésnek szánta ezt, pusztán az apai szeretet hajtotta, hogy felépítsen egy „teljes” kártyagyűjteményt a lánya kívánsága szerint. Jolina Giséle azonban most azt nyilatkozta, hogy egy ponton azt gondolta, hogy édesapja talán egy kicsit túlzásba viszi a dolgot. „Anyukám és én egy kicsit megijedtünk attól, hogy olyan sok pénzt költöttünk a kártyákra. Naponta olyan sok csomag érkezett. Hirtelen apukám függővé vált a Pokémon-kártyák vásárlásától.”

Érdekes, hogy bár a kártyák elmélyítették apa és lánya kapcsolatát, valójában ki-ki mást látott a dologban. Urst egyértelműen a gyermeki óhaj beteljesítése és a gyűjtőszenvedély motiválta – tudja, hogyan kell játszani a kártyával, de nem hozta lázba. Jolinát pedig elsősorban nem is a kártyák, mint inkább maguk a Pokémonok érdekelték, de persze, mint a gyerekek jó része akkoriban, maga is kipróbálta a játékot a lapokkal. „Apukám megtanította nekem, hogy ne játsszak túl sokat a kártyákkal, hogy jó állapotban maradjanak.”

Az 1990-es években piacra dobott játékot a gyártó szórakozási célra szánta, a különböző erősségű lapok, az eltérő képességű Pokémonok és „mestereik” pont úgy küzdöttek egymással az asztalon, mint az animált verzióik a tévében vagy a GameBoy készülékeken. Az nem volt bekalkulálva, hogy a kártyákat majd befektetési eszközként használják és a másodlagos piacon adják-veszik őket. A folyamatosan növekvő gyűjtői őrülettel kapcsolatos kritikák elsősorban a rajongóktól származnak, akik úgy látják, hogy ez veszélyezteti a Pokémon-kártyák eredeti célját. A gyerekek gyakran nehezen jutnak új kártyákhoz, mivel a kereskedők felvásárolják és magas áron eladják azokat. Jolina Giséle édesapja is aggasztónak találja ezt, gyűjtőként sem kedvező a helyzet, a hobbi drágább lett. Emiatt néhány évvel ezelőtt abba is hagyta a gyűjtögetést, írja a vele beszélgető Tagblatt svájci napilap.

Azért a fiatal lány a kollekció arca, mert nélküle nem létezne a gyűjtemény

A játék során a kopás és elhasználódás normális, a karcolások vagy a meghajlott élek és sarkok (de még a nyomtatási hibák is) jelentősen csökkentik azonban a lapok értéket. (Ma a gyűjtők így azonnal védőtokba helyezik a kártyákat.) Ezért különösen értékesek a tökéletes állapotú régebbi "vintage" kártyák, amelyeket a Professional Sports Authenticator (PSA) cég hitelesít és minősít egy 1-től 10-ig terjedő skálán, ami után a kártyát hermetikusan lezárják. A magas besorolás, különösen a PSA 10, jelentősen növeli az értéket, mivel rendkívüli ritkaságot, illetve hibátlanságot jelez. A család szerint a minősített kártyáik nagy része ezt a besorolást kapta, amire csak a kártyák kis része jogosult, és a folyamat a nagy számú megbízás miatt nagyon lassú, egy kártya minősítésére akár egy évet is várni kell.

Jolina Giséle büszkén meséli, hogy az értékbecslő állítólag félt kivenni az egyik ritka Illustrator kártyájukat a védőtokjából, nehogy megsérüljön a kezei közt. A gyűjtemény gyakorlatilag a Pokémon-kártyák történetének minden jelentős Trophy-, Promo- és Set-kártyáját magában foglalja, több nyelven is, és teljes mértékben strukturált, professzionálisan katalogizált és digitálisan dokumentált. Sok éven keresztül szisztematikusan építették fel, nem véletlenszerűen állították össze. Ezenfelül olyan kivételes darabokat is tartalmaz, amelyek vagy soha nem kerültek kereskedelmi forgalomba, vagy hosszú évek óta nem jelentek meg a piacon. És a kérdés itt felmerül, hogy ha ez a hobbi 13 éven át titokban maradt, miért hozták most nyilvánosságra? Az egyik okról már írtunk, hogy a gyűjtést a család már befejezte, de nemcsak az árak miatt, hanem mivel mára Jolina Giséle-t jóval kevésbé érdeklik a Pokémonok. Az időzítés azonban nem véletlen, ugyanis kerek 30 éve, 1996. február 27-én rukkolt elő a Nintendo a Pokémon Red és Pokémon Green GameBoy-játékokkal.

A családban így megérett az, hogy bár eddig nem kereskedtek lapokkal, most akár meg is válnának a gyűjteménytől, de azt nem feldarabolva, csakis egyben árulják. Felvették a kapcsolatot több vezető nemzetközi aukciósházzal is, azonban ezek mindegyike azt javasolta, hogy a gyűjteményt osszák fel egységekre, ebbe viszont nem akarnak belemenni. „Egyszerűen túl sok munkát fektettünk bele. Az igazán különleges dolog az, hogy minden egyes kártyánk megvan, és ez rengeteg időt, erőfeszítést és odaadást igényelt. Olyan nagy kár lenne szétszedni” – vázolja Jolina Giséle a családi álláspontot, hogy márpedig ez a kollekció kurátori szemlélettel van összerakva, a feldarabolás így csökkentené az értékét.

Persze, ezenfelül nincs is olyan kényszer rajtuk, hogy sietve el kellene adniuk, így a JP Morgan befektetési bankot is bevonták, hogy segítsen megvizsgálni a lehetőségeket. Ugyanis a család már több komolyabb ajánlatot is kapott, néhány potenciális vevő múzeumot is létrehozna a gyűjteménynek New Yorkban, Japánban vagy Európában, aminek nagyon örülnének, hogy minél többen láthassák a kártyákat. A család nem határozott meg konkrét feltételeket a vevő számára, hogy annak például garantálnia kellene a gyűjtemény egyben maradását, bár remélik, ez így lesz, ugyanis Urs a kollekciót „élete munkájának”, míg Jolina Giséle „családjuk örökségének” tartja.

(Borítókép: Jolina Giséle és Kevin Lütolf a zürichi The Dolder Grand luxushotelben 2026 elején. Fotó: Jolina Giséle Collection)