„Ha azt vizsgáljuk, hogy jellemzően milyen volt az éghajlat Magyarországon, akkor egyértelműen rendkívüli a mostani helyzet. Rekordok dőlnek meg, de ennél is fontosabb a kirajzolódó trend, amelyben egyre gyakoribbak a szélsőségek. A kérdés az, hogy a jövőben a mai szélsőségek még mindig rendkívülinek számítanak-e, vagy az az éghajlat, amihez a társadalmi berendezkedésünk és az élelemtermelésünk, valamint az élővilág alkalmazkodott, olyan mértékben átalakul, hogy a mai szélsőségek a jövőben általánosak lesznek. Azt látjuk, hogy utóbbi történik” – kezdte lapunk kérdésére Pribéli Levente.

A Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse leszögezte, hogy az éghajlat változásában megfigyelhetők természetes ciklusok, tehát emberi beavatkozás nélkül is alakulnak a bolygó klimatikus viszonyai, viszont a mostani, drámaian gyors felmelegedés az emberi tevékenység következménye.

A változás önmagában nem jelent válságot, de azt, amit ma klímaválságnak hívunk, az ember tevékenysége idézi elő. Olyan gyors változást okozunk, amelyhez az emberiség és az élővilág többi része sem tud kellően alkalmazkodni. Az időjárási szélsőségek alatt ne csak a hőhullámokra gondoljunk, hanem például a tavaszi fagyok olyan időpontú és súlyosságú megjelenésre, ami élelem-ellátási szempontból katasztrofális következményekkel jár Magyarországon. A szélsőségekre nehéz felkészülni, a Kárpát-medencében a mezőgazdaságnak egyszerre kell együtt élnie a téli hidegekkel, a tavaszi fagyokkal, és a nyári durva forrósággal, aszállyal. Tehát nem csak annyi a feladat, hogy olyan növényeket ültessünk, amelyek jól bírják a meleget. A probléma ennél sokkal komplexebb

– hangsúlyozta Pribéli Levente.

A szakértő egy másik, gyakori félreértést is tisztázott: a klímaváltozás nem azt jelenti, hogy minden évben megdőlnek a hőmérsékleti rekordok. Az évek között nagy a változékonyság, viszont az évtizedes trendeket vizsgálva egyértelmű az irány. „A már kibocsátott üvegházhatású gázok nem tűnnek el azonnal, és amit mi kibocsátunk, a gyerekeink életét nehezíti meg. Rendkívül fontos, hogy visszafogjuk az üvegházhatású gáz-kibocsátásunkat. Európában az aszállyal és a hőséggel együtt erdőtüzek tombolnak, miközben Angliának – ismétlem: Angliának –, volt olyan területe, ahol idén júliusban nem esett eső. A helyzet ennél csak súlyosabb lesz, ha nem változtatunk” – húzta alá Pribéli Levente.

Ami a billenőpontokat illeti, nem lehet pontosan meghatározni, hogy mikor érhetünk el a „már túl késő” fázisba. A klímakatasztrófa már zajlik, az éghajlatváltozás lassítására és az adaptálódásra is igaz, hogy minden elszalasztott cselekvési lehetőséggel nehezebb helyzetbe kerülünk, de nem kétféle kimenetel – a jó vagy a rossz – létezik, a kihívások több szintjével szembesülhetünk.

„Az nem mehet tovább, hogy szinte ingyenes, korlátlan forrásként tekintünk az ivóvízre”

Pribéli Leventével a magyar vízgazdálkodásról is beszélgettünk. A biológus, humánökológus úgy látja, az éghajlatváltozás nehezítő tényező ezen a területen, viszont évtizedes múltra visszatekintő rossz gyakorlatok jellemzik a vízgazdálkodásunkat.

Évtizedek óta mondják a szakértők, hogy ne pazaroljuk az ivóvíz minőségű forrásokat, most pedig azzal szembesülünk, hogy az ország bizonyos részein már nincs is elegendő víz, csak a szelídebb éghajlat megengedőbb volt velünk, ezért nem kerültünk ennyire nehéz helyzetbe. Sipos Katalin, akiből helyettes államtitkár lett, fogalmazott úgy, hogy a korábbi éghajlatunk több hibát engedett. Gyökeresen át kell alakítani a vízhez való viszonyunkat. Az nem mehet tovább, hogy szinte ingyenes, korlátlan forrásként tekintünk az ivóvízre, amit az autómosástól kezdve a medencetöltésen át a wc-öblítésig használunk. Ezzel párhuzamosan romlik a felszín alatti vizek állapota, csökken a beszivárgás, intenzívebb a párolgás. Infrastrukturális problémákkal is küzdünk, néhány településen nem azért akadozik az ellátás, mert nincs elegendő víz, hanem a rendszer nem tudja kiszolgálni a megnövekedett igényt. Komplex problémahalmazzal állunk szemben

– foglalta össze Pribéli Levente, kitérve arra is, hogy a magyar víziközmű-hálózat alapos felújításra szorul, jelentős mennyiségű víz szivárog el a csövekből.

A humánökológus a probléma nagyságát érzékeltetve úgy vélekedett lapunknak, hogy „a globális társadalmi-gazdasági berendezkedés a növekedésre épül, ami azt az ígéretet hordozza, hogy a korlátlan fogyasztásnövekedés összeegyeztethető a fenntarthatósággal és a jólléttel. Ezen a gondolkodásmódon radikálisan változtatunk kell. Ez az egyik fő oka annak a környezeti válságnak, amelyben élünk, és ez jóval tágabb a klímaválságnál: az élővilág pusztítása és a világ elszennyezése ugyanennek a problémának a része. Még mindig rossz irányba megyünk: soha korábban nem bocsátottunk ki annyi szén-dioxidot a légkörbe fosszilis forrásokból, mint tavaly. Tehát annak ellenére nehezítjük tovább a saját helyzetünket, hogy közben szembesülünk a következményekkel. Drámai folyamat, és klímakatasztrófához vezet, hogy ugyanazt csináljuk, mint eddig. Az alkalmazkodás egyre nehezebb, miközben az élővilág is drámai mértékben pusztul.”

Pribéli Levente szerint az önkéntes energiatakarékossági lépésekből kiindulva vizsgálhatnánk akár egyéni, akár vállalati szinten, hogy mi az, amire nincs szükségünk, vagy legalább csökkenteni tudjuk a használatát.

A Greenpeace szakértője végül úgy foglalta össze a helyzetet, hogy „a folyamatosan emelkedő energiaigény nem egyeztethető össze a világunkkal. Ezen a nyáron is megtapasztaljuk a sérülékenységünket, látjuk, hogy vannak olyan hőhullámok, amelyek konkrétan halálosak. Régen a nyári vakáció idején délután kimentünk és játszottunk, most már nem engedjük ki a gyerekeket a nap nagy részében, mert veszélyesen magas a hőmérséklet. A közösségeinket és a társadalmi rendszereinket úgy kell működtetni, hogy képesek legyünk elviselni a sokkokat, ami nem csak az éghajlatváltozást érinti, hanem a geopolitikai konfliktusokat, vagy akár az élelem-termelés kihívásait. Az élelem-önrendelkezésünk is finoman szólva hagy kívánnivalót maga után.”

A tájaink katasztrofális állapotban vannak, fel sem tudom sorolni, hogy mennyi tó tűnt el, vagy van eltűnőben, korábban állandó vízfolyásokkal együtt. Nem távoli disztópia, hogy 40 °C van, nem folyik a csapból a víz, és energiahiánnyal küzdünk. A kutatók évtizedekkel előre jelezték, hogy mi történik, ma pedig szembesülünk a következményekkel. Ha valamikor, akkor most van itt az ideje annak, hogy változtassunk

– mutatott rá Pribéli Levente.

A hőhullámokról és az aszályról Magyari Enikő egyetemi tanárt, a Földrajz- és Földtani Intézet igazgatóját, valamint Korponai János hidrobiológust, az NKE Bajai Víztudományi Karának docensét is megkérdeztük, cikkünket erre találja.

(Borítókép:  Látogatók a Velencei-tó alacsony vízállása miatt sekéllyé vált partszakaszán 2026. június 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)