A kísérletek során a kutatók genetikailag úgy módosították az egérsejteket, hogy azok egy jelátviteli fehérje neandervölgyi változatát állítsák elő. Az említett génmódosulatot hordozó sejtek fokozott érzékenységet mutattak a növekedési hormonra, aminek következtében a sejtek száma akár 40 százalékkal is megnövekedett.

A neandervölgyi gén hatása a mai emberekben

Az egérsejtekkel folytatott kísérletezgetés mellett a tudósok több mint egymillió ember adatait is elemezték. Eredményeik alapján a génváltozat hordozói átlagosan mintegy 270 grammal nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, mint azok, akikből hiányzik ez a módosulat, emellett kissé magasabbak és nehezebbek is.

Philipp Kanis, a tanulmány első szerzője, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet posztdoktori kutatója kiemelte, hogy a laboratóriumi és a népességszintű megfigyelések tökéletesen alátámasztják egymást. Elmondása szerint meglehetősen ritka, hogy két ennyire eltérő típusú bizonyíték ilyen egyértelműen egybevágjon.

Egy 47 ezer éves genetikai örökség

A neandervölgyi eredetű génváltozatok nagyjából 47 ezer évvel ezelőtt épültek be a Homo sapiens örökítőanyagába. A két emberféle ugyanis Eurázsia bizonyos területein keveredett egymással, miután a modern ember kivándorolt Afrikából. Éppen ezért ezek a genetikai sajátosságok a mai afrikai populációkban jellemzően nem fordulnak elő.

A szóban forgó, jelreceptorként funkcionáló fehérjét kódoló génváltozatot Dél- és Kelet-Ázsia egyes népességeiben az emberek akár 24 százaléka is hordozhatja, míg az európai származásúak körében mindössze 0,5 százalék körüli az előfordulása.

A vizsgált génmódosulat kiugró gyakoriságához az úgynevezett alapítóhatás is hozzájárulhatott. Ennek lényege, hogy amikor egy ősi népesség létszáma drasztikusan lecsökkent, bizonyos génváltozatok pusztán a véletlen folytán is elterjedtebbé válhattak.