Képzeljük el egy ilyen reggelt néhány év múlva: a gyerekünk felkel, a robot pedig szól, hogy ideje indulni az iskolába. Elkíséri, közben kikérdezi a matekleckét, délután pedig már azt magyarázza neki, hogyan kell helyesen végrehajtani egy karateütést.

Fotó: Nothfoto

Ez nem egy sci-fi film forgatókönyve, a humanoid robotok fejlesztése egyre inkább ebbe az irányba halad. Az egyik érdekes új szereplő a kínai Dobot által fejlesztett Lumo, amelyet nem egyszerűen egyetlen feladatra programozott gépnek szánnak. A cél sokkal inkább egy olyan mesterséges intelligenciával működő robot, amely otthon, az iskolában vagy akár az irodában is képes alkalmazkodni a környezetéhez.

Nem csak beszél hozzánk, látja is, mi történik körülötte. A legtöbb mai digitális asszisztens nagyjából addig jut el, hogy válaszol a kérdésünkre. A Lumo-féle robotoknál viszont az AI már nemcsak „beszélő fej”, a mesterséges intelligencia a robot fizikai mozgását is irányítja. Kamerákkal érzékeli a környezetét, felismeri az előtte lévő tárgyakat, és ezek alapján dönti el, mit tegyen. És mi van a gyerekekkel? Na, itt válik igazán izgalmassá a jövő. Mert ha egy ilyen robot képes megérteni a környezetét, beszélgetni velünk és közben folyamatosan alkalmazkodni, akkor

Mondjuk a gyerek leül mellé, és a robot elmagyarázza a törteket. Ha nem érti, másképp magyarázza el. Ha azt látja, hogy unatkozik, játékosabb feladatot talál ki. Ha pedig már túl könnyű neki az anyag, nehezebbet ad. De nem feltétlenül csak a lexikális tudásról lenne szó. Délután máris kezdődhet a karateedzés. A robot megmutatja a mozdulatot, a gyerek utánozza, az AI pedig akár azt is észreveheti, hogy rosszul tartja a kezét vagy nem megfelelően helyezi a lábát. A következő alkalommal pedig onnan folytathatják, ahol abbahagyták.

Egyfajta 0–24-es digitális mentor lehetne: tanár, edző, játszótárs, házi feladat-segítő és kísérő egyetlen gépben. És igen, akár az a furcsa helyzet is előállhat, hogy a gyerekünk egyszer majd azt mondja: „Anya, apa, ne segítsetek, az AI már elmagyarázta.” Persze ettől még nagyon messze vagyunk attól, hogy egy humanoid robot valóban helyettesítsen egy tanárt, szülőt vagy edzőt. Az, hogy egy robot képes felismerni egy poharat és arrébb tenni, egészen más feladat, mint egy gyerek érzelmeit megérteni, biztonságosan felügyelni, nevelni vagy valódi emberi kapcsolatot kialakítani vele. De az irány egyértelműen érdekes.