GazdaságSzerző: vg 2026. 08. 10. 7 percnyi olvasás
Látható, hogy vannak fontosabb kérdések annál, mint hogy létezik-e egy dokumentum Paks teljes leállása címmel.
Túlzás nélkül krízishéten van túl az ország: az extrém hőség miatt megugrott a villamosenergia-fogyasztás, miközben a tartós aszály következtében történelmi mélypont közelébe süllyedt a Duna vízszintje. Ez a Paksi Atomerőmű működését is veszélyeztette. Az erőmű teljes leállítására végül nem került sor, de a blokkok teljesítményének visszavétele miatt az ország energiatermelési helyzete kritikus szintre került, még úgy is, hogy az önkéntes fogyasztáskorlátozások jelentős energiamegtakarítást eredményeztek a krízisben. A miniszterelnök ma az előző kabineteket támadta a parlamentben amiatt, mert szerinte nem készültek forgatókönyvek a vízhiány, illetve Paks esetében az azzal összefüggő energiavészhelyzet kezelésére. Ez utóbbi állítás azonban minimum árnyalásra szorul.
Az Orbán-kormányok alatt ugyanis több, jogszabályokban és rendszerirányítási tervekben rögzített eszköz is rendelkezésre állt az energiabiztonság veszélybe kerülése esetére. Ezek között volt
Azaz azok a lépések, melykre szükség szerint most a Magyar Péter vezette kormány is kényszerült volna, amennyiben nem sikerül egységesen fenntartani az ellátásbiztonságot.
A korábbi kormányok energiaválságokra vonatkozó eszköztárát több jogszabály és rendszerirányítási dokumentum alapozta meg. Ezek közül kiemelhető az energia-veszélyhelyzeti jogrend, a 280/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény.
A szabályozás lényege, hogy
az ország villamosenergia-ellátását veszélyeztető helyzetben nem egyetlen intézkedést kell alkalmazni, hanem egymásra épülő eszközökkel lehet egyensúlyban tartani a termelést és a fogyasztást.
Ez különösen fontos egy olyan országban, ahol a Paksi Atomerőmű a villamosenergia-termelés egyik meghatározó pillére.
A rendszer logikája leegyszerűsítve az (volt), hogy ha kiesik egy nagy termelő, először a kínálati oldalon kell pótolni a hiányt, majd ha ez nem elég, a fogyasztást kell visszafogni. Ezek az alábbi főbb elemekből állnak
Magyarország villamosenergia-rendszere összekapcsolt az európai hálózattal, így a hazai termelés hiányának egy részét a szomszédos országokból érkező villamos energia pótolhatja. Ausztria, Szlovákia, Románia és Horvátország felől egyaránt rendelkezésre állnak összeköttetések. Egy nagy erőmű kiesése esetén az egyik első eszköz az importkapacitások kihasználása.
Ez azonban nem korlátlan lehetőség. A határkeresztező kapacitásoknak fizikai korlátai vannak, és az sem garantált, hogy egy regionális hőhullám idején a szomszédos országokban jelentős mennyiségű szabad villamos energia áll rendelkezésre.
A Paks nélküli helyzet ezért nem egyszerűen annyit jelent, hogy „vásárolunk több áramot külföldről”. Ha egyszerre nő a magyar kereslet és csökken a hazai termelés, az import ára is meredeken emelkedhet.
A következő védelmi vonal a hazai termelőkapacitások maximális kihasználása. Egy energiavészhelyzetben felértékelődnek a gyorsan szabályozható gázerőművek, valamint a rendelkezésre álló egyéb fosszilis kapacitások. A korábbi energiaválságokban a kormány a Mátrai Erőmű termelésének fenntartására, illetve növelésére is támaszkodott.
Ez a Paks kiesése esetén különösen fontos (lehet), hiszen az atomerőmű termelése folyamatos, úgynevezett zsinórtermelés. Egy ilyen kapacitást nem lehet egyetlen másik erőművel egyszerűen kiváltani. Ugyanakkor a korszerű gázerőművek, illetve a gázturbinás erőművek bár képesek gyorsabban reagálni a fogyasztás változására, de drágábbak, és tüzelőanyag-ellátásuk is külön kockázatot jelent.
Ha a rendelkezésre álló termelés és az import már nem elég, a rendszerirányítás következő eszköze a fogyasztás visszafogása. A villamosenergia-rendszer védelmi tervei alapján ennek elsődleges célpontjai a nagyfogyasztók lehetnek. Az energiaintenzív ipari üzemek fogyasztásának ideiglenes csökkentése sokkal kisebb társadalmi kockázattal jár, mint a lakossági ellátás korlátozása.
A gyakorlatban ez jelentheti egyes termelési folyamatok leállítását, teljesítménycsökkentést vagy a fogyasztás más időszakra történő áthelyezését. Erre a mostani válságban sem került sor, hiszen a nagyvállalatok közül számos cég változatos intézkedésekkel mérsékelte energiafelhasználását. Ez tulajdonképpen egy puffer (lett volna) a kötelező korlátozások előtt.
A 2022-es energiaválság egyik fontos tapasztalata volt, hogy az államnak saját intézményeinek energiafelhasználásán is lehet és kell spórolnia. Az energia-veszélyhelyzeti intézkedések részeként korlátozták például a közintézmények fűtési és hűtési beállításait, illetve általános energiafelhasználási takarékossági intézkedéseket vezettek be.
Ezek egyenként nem képesek pótolni egy paksi blokk termelését, de rendszerszinten számítanak: energiaválságban minden megtakarított megawatt csökkenti a szükséges importot vagy a következő fogyasztó korlátozásának szükségességét.
A villamosenergia-hálózat stabil működéséhez nem elég az, hogy minél több áramot termeljenek az erőművek. A termelésnek és a fogyasztásnak minden pillanatban egyensúlyban kell lennie.
Ezért a napelemes rendszerek hálózatra történő visszatáplálásának korlátozása is megjelenhet rendszerüzemeltetési eszközként, ha a hálózat egyensúlya ezt szükségessé teszi. Az elmúlt években az Orbán-kormányok több alkalommal is hoztak olyan intézkedéseket, amelyek a hálózati csatlakozás és a visszatáplálás szabályait módosították. Ezek elsődleges célja nem a paksi termelés pótlása volt, hanem a hálózat terhelésének és egyensúlyának kezelése.
Ha a fenti intézkedések együtt sem elegendők, a villamosenergia-rendszer biztonságának fenntartása érdekében fogyasztói korlátozásra lehet szükség.
Ennek van előre meghatározott sorrendje. A kritikus infrastruktúrákat – például a kórházakat, vízellátó rendszereket és más létfontosságú szolgáltatásokat – lehetőség szerint védeni kell. A nagy ipari fogyasztók korlátozása után végső esetben a lakossági fogyasztás ideiglenes kikapcsolása is szóba kerülhet.
Ez a köznyelvben a „gördülő áramszünet”: a rendszerirányító előre meghatározott fogyasztói köröket ideiglenesen leválaszt a hálózatról, majd más területeken biztosítja az ellátást.
A cél nem az áramellátás összeomlasztása, hanem éppen annak megakadályozása.
A vita egyik legfontosabb pontja azonban itt következik, ami arról szól, hogy volt-e vagy sem az Orbán-kormányoknak részletes, kizárólag a Paksi Atomerőmű mind a négy blokkjának tartós kiesésére kidolgozott vészforgatókönyve. Akár volt, akár nem, egyik sem jelenti azt, hogy ne lett volna válságkezelési rendszer olyan energiavészhelyzetre, mint a múlt héten tapasztalt.
A villamosenergia-ellátásbiztonságra vonatkozó országos tervek mellett a MAVIR rendszerirányítási és védelmi eljárásai tartalmazzák a nagy termelőegységek kiesésének kezelését. Ezeknek azonban nem minden részlete nyilvános, így például a konkrét lekapcsolási sorrendek és egyes kritikus infrastruktúrák prioritásai sem.
A 2025-ben frissített villamosenergia-kockázati készültségi terv már számos válságforgatókönyvet kezel, köztük a szélsőséges időjárást, a tüzelőanyag-hiányt, a kibertámadásokat és a nagy termelőegységek kiesését.
Vagyis a rendszer nem felkészületlenül állt volna egy energiaválság előtt.
Paks négy blokkjának kiesése viszont más kategóriát jelent. Itt lép be a képbe a korábbi tervezés egyik fontos alapelve, az ún. az N–1 biztonsági kritérium volt. Ennek lényege, hogy a rendszernek egy jelentős elem kiesése után is működőképesnek kell maradnia. A rendszerirányítónak (Magyarországon tehát a MAVIR-nak) mindig akkora forgótartalékkal és azonnal indítható teljesítménnyel kell rendelkeznie, hogy ha a rendszerben lévő legnagyobb egyedi termelőegység (például Pakson egy 500 megawattos blokk a teljes erőművi kapacitás 2000 megawattjából) váratlanul leáll, a hiányzó energiát azonnal pótolni lehessen a hálózat összeomlása nélkül.
Ez azonban nem azonos azzal, hogy a rendszernek egy körülbelül 2000 megawattos alaperőmű teljes, tartós kiesését is következmények nélkül kell kezelnie.
A mostani helyzetben ráadásul nem önmagában Paks kiesése okozta a problémát. A hőség egyszerre növelte a keresletet (majd az önkéntes korlázozások csökkentették), miközben az alacsony Duna-vízállás jelentősen korlátozta az atomerőmű működését. Ha ehhez társul a regionális importkapacitások szűkössége, akkor a válság gyorsan több lépcsőn keresztül mélyülhet.
Ám mint az imént igen nagy vonalakban összefoglaltuk, a helyzet komoly volt, de nem jelenthető ki, hogy a Magyar-kormány az Orbán-kormányok miatt futott bele abba. A most alkalmazott jogszabályi háttér, a rendszerirányítási protokollok és az energiaválságok kezelésére szolgáló intézkedések jelentős része már a korábbi Orbán-kormányok idején rendelkezésre állt.
A mostani válság tehát nem bizonyítja, hogy az előző Orbán-kormányoknak nem volt energiavészhelyzeti tervük.
Azt viszont megmutathatja, hogy a korábbi rendszer milyen mértékben volt felkészítve egy olyan kombinált válságra, amelyben egyszerre van jelen a rekordhőség, a rendkívüli vízhiány, a magas fogyasztás és az ország legfontosabb erőművének jelentős kiesése.
A politikai vita ezért nem pusztán arról szól, hogy volt-e vészforgatókönyv. A fontosabb kérdés az, hogy elégséges volt-e, és az elmúlt években megtörténtek-e azok a beruházások és rendszerfejlesztések, amelyek egy ilyen helyzetben csökkenthetik Paks szerepének kockázatát. Ebben már jóval nehezebb egyértelmű választ adni, hiszen a vészforgatókönyvek épp arról szólnak, hogy az energiabiztonság fenntartható legyen. Ezeket intézkedéseket pedig nem egyetlen, vaskos kötetbe rendezett „szuperdokumentumként”, hanem egymásba kapaszkodó, egymást erősítő és részben átfedő, több állami szabályozó bevonásával kivitelezett lépések sorozataként kell tekintenünk. S van ennél is fontosabb kérdés.
A helyzetben épp az jelent sajátosságot, hogy egyes, a mostani krízisben napvilágot látó szakértői vélemények szerint még a Paksi Atomerőműnél sem veszett el semmi végérvényesen a vízkrízisek szempontjából nézve, azaz lehet alkalmazni olyan megoldásokat, melyek felkészítik az erőműt a jövőbeni extrém alacsony vízállásáokra – friss összeállításunkat ott olvashatja a Világgazdaság oldalán. Paks II. esetében pedig már olyan módon oldanák meg a vízkivételt, hogy egy, a mostanihoz hasonlóan extrém alacsony vízszintnél se kelljen csökkenteni a terhelést.
A mostani energiakrízis ugyanis éppen azt tette próbára, hogy a magyar villamosenergia-rendszer mennyire tudta pótolni a mintegy 2000 megawattos paksi kapacitást akkor, amikor a környező országokban is magas a kereslet, és az időjárás egyszerre nehezíti a termelést és növeli a fogyasztást. Az első tapasztalatok rámutatnak: bőven van tennivaló a hazai energiarendszer fejlesztésével – a több szempontból is jelentős, 8000 megawattot meghaladó hazai napenergia-teremlőkapacitást például nem lehet kiaknázni az energiatárolásban való szintlépés nélkül –, és ez hosszú évtizedek öröksége miatt van így, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének alkalmazható vészhelyzeti intézkedések hasonló krízisekre.
Napi