Jól áll a Gyulai Várszínháznak, hogy kortárs darabok ősbemutatójának ad teret, Bódi Attila Ikrek – létmese című drámájának egyenesen Elek Tibor, a színház igazgatója volt a producere.

A Kamaraterem intim környezetében bemutatott előadás egy kórházi ágyra emlékeztető anyaméhben játszódik (látványtervező: Kiss Beatrix), ahol egy ikerpár próbálja a külvilág zajaiból kitalálni, hogy mi vár rájuk, milyen lehet az élet odakint.

Lehetséges jövő

Két magzat (László Roland és Szilágyi Áron) beszélget a műben, anyjuk (Dedovity Tomity Lea) csak néha libben át a színen, ő ugyanis balett-táncosnő. (A színésznő emellett még két szerepet alakít, a halálangyalét és a nővérét, valamennyit a mozgás segítségével kelti életre.) Az ikrek szeretik őt, drukkolnak neki, ahogy az apjukat is szeretik, és 

Hogyan lehet megjeleníteni két magzatot, akiknek minden megjelenési formája csak egy jövőbeni létállapothoz köthető? Lehetnek kis sapkás, pelenkás, pendelyes csecsemők, ahogy a Gyulai Várszínházban láthattuk őket, de ehhez is az kell, hogy egyáltalán megszülessenek. Addig minden csak feltételes mód, az is, hogy ki milyen jellem, milyen temperamentum, melyikőjük lesz teniszbajnok vagy híres író, és ki lesz alkoholista vagy börtöntöltelék – az anyaméhben még minden elképzelhető, minden képlékeny.

Egy biztos, hogy kettejük sorsa örökre összefonódik, akár megorrolnak valamiért egymásra, akár a másik elvesztésétől rettegnek. Egymásra vannak utalva az anyaméhben, ahol lehetséges sorsforgatókönyveket futtatnak le, és a védelmező burkot is csak együtt hagyhatják el, akárhogy is lesz.

Táncos karrier

Kétségtelen, hogy Bódi Attila Ikrek – létmese című drámájának ősbemutatója a Gyulai Várszínház 2026-os nyári évadának egyik legizgalmasabb vállalkozása. Árkosi Árpád rendezésében nem csupán új magyar művet állítottak színpadra – ez egyben egy rendkívül szokatlan alaphelyzetből indított filozofikus színházi kísérletet.

Az anyaméh zárt világában a külvilágból csupán töredékes hangfoszlányok, viták, csendek és érzelmi rezdülések jutnak el az ikrekhez, ahol kiemelt szerepet kap a tánc, a mozgás (mozgástervező: Katona Gábor) és a zene is (zeneszerző: Cári Tibor), ebbe illeszkedik a dialógusok ritmusa, a mű gondolati íve. Mindennek tetejébe az anya jó hírt kap a darab elején: régi álma teljesült, fölvették a táncművészeti főiskolára – az ikrek pedig vele örülnek. 

A dráma központi kérdése egyszerre filozofikus és hús-vér valóság: vajon jut-e hely mindkét ikenek az életben, és mennyiben alakítja sorsunkat a véletlen, illetve a mások által meghozott döntés? A szűk tér egyszerre érzékelteti a biztonságot és a bezártságot, miközben a néző figyelme végig a két szereplő kapcsolatára összpontosul. A rendezés következetesen épít a csendekre, a kimondott és kimondatlan gondolatok feszültségére (dramaturg: Lőkös Ildikó), így a történet inkább belső utazás, mintsem hagyományos cselekményvezetésű dráma.

Fojtogató köldökzsinór

A darab az érzékeny társadalmi és etikai kérdéseket emberi sorsokon keresztül mutatja be. A két iker nem pusztán szereplő, hanem két lehetséges élet, két nézőpont, két remény megtestesítője. A néző pedig végig együtt izgul velük, míg be nem következik a letaglózó erejű vég. 

Az Ikrek – létmese nem könnyű, nyári szórakozás, hanem elmélyült kamaradarab, amely kis szereplőgárdával, letisztult színpadi eszközökkel és erős színészi jelenléttel vizsgálja az élet kezdetének, a sorsnak és az emberi kapcsolatoknak a kérdéseit. Bódi Attila műve olyan kortárs magyar dráma, amely képes egyszerre személyes, filozofikus és társadalmi érvényű témákat megszólaltatni.

A darab írója, Bódi Attila szatmárnémeti származású író már egy korábbi, szintén a Gyulai Várszínházban játszott darabjában, a Lázadni veletek akartam című műben is eljátszik azzal a gondolattal, hogy urai vagyunk-e a saját sorsunknak, vagy azt valami felsőbb erő irányítja.

A Zentai Magyar Kamaraszínház színművészei által előadott produkció nem könnyű, nem melodramatikus, nem szájbarágós és nem foglal állást. Humorral szembesít minket létfilozófiai kérdésekkel, s amit színpadon a legnehezebb elérni, érzelmeket generál: az egymásba gabalyodó infúziós csövek valóságos és szimbolikus köldökzsinórként mindannyiunkat összekötnek és fojtogatnak, egyikünk sem szabdulhat tőle.

(Borítókép:  Bódi Attila Ikrek – létmese című drámája. Fotó: Kiss Zoltán)