A nyári hőség nemcsak a szervezetet viseli meg, hanem a természetet és a településeket is komoly próbatétel elé állítja. A szárazság, a forróság és a feltámadó szél együtt pillanatok alatt lángba boríthatja a kiszáradt növényzetet, egy elhanyagolt tarlót vagy akár egy egész erdőterületet. Az elmúlt időszakban Magyarországon is egymást érték a tüzek, a világ számos pontján pedig hatalmas erdőtüzek pusztítottak.

Ilyenkor szinte természetesnek vesszük, hogy néhány perccel a riasztás után megjelennek a tűzoltóautók, a lánglovagok pedig védőfelszerelésben, korszerű fecskendőkkel és különféle speciális eszközökkel megkezdik a védekezést. A tűzoltóság azonban korántsem mindig működött így. Az emberiség történetének jelentős részében egy nagyobb tűz gyakorlatilag megállíthatatlan pusztítást jelentett. A szervezett tűzoltás kialakulása több ezer éves fejlődés eredménye: az első kezdetleges vízpumpáktól és éjszakai őrségektől hosszú út vezetett a mai, professzionális tűzoltóságokig.

Vödröktől a fecskendőkig

Az ember ősidők óta kapcsolatban áll a tűzzel. Kezdetben sok kultúrában természetfeletti vagy isteni erőt tulajdonítottak neki, később azonban egyre jobban megismerték, és a mindennapi élet szolgálatába állították. A tűz nélkülözhetetlen szerepet játszott a főzésben, a fémmegmunkálásban, a világításban és a fűtésben, vagyis az emberi civilizáció fejlődésének egyik alapvető eszközévé vált. Ugyanakkor minél több ember élt együtt, annál nyilvánvalóbbá vált a veszélye is: a sűrűn beépített településeken egyetlen lángoló épületből rövid idő alatt egész városrészeket elpusztító tűz keletkezhetett..

A tűz elleni védekezés ezért már az ókori civilizációkban megjelent. Az ókori Kelet egyes államaiban figyelőtornyokat létesítettek, tűzvédelmi szabályokat vezettek be, és kialakultak olyan egységek is, amelyek feladata a tüzek megfékezése volt. A tűzoltás technikai fejlődésének egyik fontos előzménye az alexandriai Ktészibiosz nevéhez kötődik. A görög feltaláló a Kr. e. 3. században olyan szivattyút fejlesztett ki, amely víznyomás segítségével tette lehetővé a víz továbbítását. A szerkezetet később Hérón továbbfejlesztette.

Az egyik első igazán szervezett tűzoltóerő létrejöttét – mit ad isten – az ókori Rómához köthetjük. Augustus császár uralkodása alatt, Kr. u. 6-ban alakult meg a Vigiles nevű testület, amelynek tagjai nemcsak a tüzek oltásában vettek részt, hanem az éjszakai utcai őrséget is ellátták. A vigilek járőröztek Róma utcáin, figyelték az esetleges tüzeket, és szükség esetén vödrökkel, vízpumpákkal, rudakkal, kampókkal, illetve az égő épületek bontására szolgáló eszközökkel avatkoztak be. A védekezés része lehetett az is, hogy az épületek egy részét még a lángok elérése előtt lebontották, így próbálták megakadályozni a tűz továbbterjedését.

A rómaiak szervezettsége évszázadokra meghatározta a tűz elleni védekezés történetét, pedig a Római Birodalom hanyatlásával az egykor fejlett és szervezett tűzvédelmi rendszer jelentős része eltűnt. Európában évszázadokon keresztül sokkal kezdetlegesebb módszerekkel próbálták megfékezni a lángokat.

A középkori városok újjáéledésével azonban a probléma ismét egyre súlyosabbá vált. Az épületek jelentős része fából készült, a házak közel álltak egymáshoz, a tűz pedig könnyen átterjedhetett egyik épületről a másikra. Párizsban már 1254-ben létrehoztak egy polgári éjjeli őrséget, amelynek a bűncselekmények megelőzése mellett a tüzek megfékezésében is szerepe volt. London történetét pedig több súlyos várostűz is végigkísérte. A városban 798-ban, 982-ben, 989-ben és 1212-ben is jelentős tűzesetek pusztítottak, a legismertebb azonban az 1666-os nagy londoni tűzvész lett. A tűz szeptemberében egy Pudding Lane-i pékségből indult, és mintegy két négyzetkilométernyi városi területet pusztított el. Több tízezer ember maradt otthon nélkül, a katasztrófa pedig megmutatta, hogy a gyorsan növekvő nagyvárosok egyszerűen nem tudnak hatékonyan védekezni szervezett tűzoltóerő nélkül.

A tűzoltás technikai fejlődése a 17. században gyorsult fel látványosan. Európában ismét használni kezdték a korábban ismert kézi vízpumpákat, majd megjelentek a tömlők is. 1672-ben Jan van der Heyden holland feltaláló műhelyében elkészült a korszerűbb tűzoltótömlő egyik korai változata. A rugalmas bőrtömlőket rézcsatlakozókkal kapcsolták össze, ami jelentősen megkönnyítette a víz eljuttatását a tűz közelébe.

A tűzoltófecskendők fejlődésével egyre nagyobb távolságra lehetett vizet juttatni, és a tűzoltók munkája kevésbé függött attól, hogy közvetlenül a lángok mellett állva, vödrökkel próbálják megfékezni a tüzet. Angliában a 18. század elején Richard Newsham továbbfejlesztett kézi fecskendői váltak különösen elterjedtté. Ezeket még emberek működtették, de már jóval hatékonyabbak voltak a korábbi eszközöknél. A nagyobb berendezéseket később lovakkal vontatták a helyszínre.

A 19. század első felében megjelentek az első gőzzel működtetett tűzoltóberendezések, amelyek percenként több száz liter vizet tudtak nagy magasságba juttatni. A 20. század elején aztán megjelentek az elektromos, majd a belső égésű motorral hajtott fecskendők. Ezek fokozatosan kiszorították a kézi és gőzhajtású berendezéseket, és kialakultak a modern tűzoltójárművek technikai alapjai. A dugattyús rendszereket idővel a centrifugálszivattyúk váltották fel, amelyek ma is a korszerű gépjárműfecskendők fontos elemei. A második világháborút követően aztán a porral és habbal oltó rendszerek is elterjedtek, így a tűzoltók már nem kizárólag vízzel tudtak védekezni.

Magyarországon Szent Istvántól jutottunk el a hivatásos tűzoltóságig

Magyarországon a tűzvédelem története szintén évszázadokra nyúlik vissza. A magyar tűzvédelem történetének egyik legkorábbi ismert rendelkezéseként Szent István egyik törvényét szokták említeni. A rendelkezés szerint vasárnaponként mindenkinek templomba kellett mennie, kivéve azokat, akik a tüzet őrizték.

Már ez a szabály is jól mutatja, hogy a középkori településeken a tűzveszélyt már komoly problémának tekintették. A tűzvészek gyakoriak és pusztítóak voltak, ezért a gyújtogatást is szigorúan büntették.

A szervezettebb védekezés azonban csak évszázadokkal később kezdett kialakulni. A 17. században Magyarországon már megjelentek az úgynevezett diák-tűzoltóságok, különösen a debreceni és a sárospataki egységek váltak ismertté. A korabeli tűzoltás azonban még messze nem hasonlított a maihoz. A fecskendőket gyakran nem lovak, hanem maguk a diákok húzták a tűz helyszínére. A városok és a megyei elöljáróságok közben egyre részletesebb tűzvédelmi szabályokat vezettek be.

Jelentős mérföldkő volt II. József 1788-ban kiadott tűzrendészeti pátensének megjelenése. Ez már nemcsak a tűz oltásával foglalkozott, hanem az épületek tűzvédelmi követelményeit, a tűzjelzés és riasztás módját, a tűzoltás feladatait, valamint a mindennapi tűzmegelőzés szabályait is meghatározta. A tűzvédelem így fokozatosan a helyi, esetleges intézkedésekből szabályozottabb rendszerré vált.

A modern magyar szervezett tűzoltás egyik legfontosabb állomása 1835 volt. Ekkor Aradon létrejött az első önkéntes tűzoltóegység, amelyet később több hasonló szervezet követett. Sopronban 1866-ban, Esztergomban 1868-ban, Pesten pedig 1870-ben alakult szervezett tűzoltóság. Az elsők között jelentek meg egységek Komáromban, Székesfehérváron és Gyulán is. Az önkéntes tűzoltóságok létrejötte óriási változást jelentett, a tüzek elhárítása ugyanis már nem kizárólag alkalomszerűen összehívott lakosokra hárult, hanem olyan szervezetekre, amelyek tagjai felkészülten és meghatározott rend szerint végeztek beavatkozást. 1871-ben megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség, amelynek első elnöke gróf Széchenyi Ödön lett.

A városok mellett az iparosodás is új igényt teremtett. A nagyobb gyárakban ugyanis különösen komoly veszélyt jelentett egy esetleges tűz, ezért magántűzoltóságok és tűzőrségek alakultak. Az Óbudai Hajógyár például már 1855-ben saját tűzőrséget állított fel, és más üzemek is hasonlóan jártak el. A magyar hivatásos tűzoltóság megszervezésében ismét fontos szerepet játszott Széchenyi Ödön. 1870-ben létrehozta a Pesti Hivatásos Tűzoltóságot. Munkássága azonban nem állt meg Magyarország határainál, és az Oszmán Birodalomban is részt vett a tűzoltóság megszervezésében, és 1874-ben az ő közreműködésével kezdődött meg a konstantinápolyi tűzoltóság megszervezése. 

A második világháború előtt azonban egyre világosabbá vált, hogy az ország tűzvédelmét egységesebb és szigorúbb szabályok szerint kell megszervezni. Ennek fontos állomása volt az 1936. évi X. törvénycikk, amit az első átfogó magyar tűzrendészeti törvények egyikeként említik. A jogszabály minden várost hivatásos tűzoltóság felállítására kötelezett.

A második világháború idején a tűzoltók feladata még súlyosabbá vált, így a hivatásos és önkéntes tűzoltók, valamint a légoltalmi szolgálat keretében kiképzett tűzoltók a bombázások után próbálták megfékezni a lángokat, és emberek, illetve értékek megmentésén dolgoztak. A háború utolsó szakaszában azonban a tűzoltóságot is komoly veszteségek érték. A nyilas hatalomátvétel után tűzoltó-felszereléseket és az azok működtetéséhez szükséges szakembereket is Németországba szállítottak.

A háború után alapvetően átalakult a szervezet, 1948-ban államosították a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokat, valamint a magántűzoltóságok egy részét, és létrejött a Belügyminisztérium Országos Tűzoltó Főparancsnoksága. A szervezet később a BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága nevet kapta. Ettől kezdve az állami tűzoltóság egységesen szervezett rendészeti szervezetként működött, egyenruhával és katonai rendfokozatokkal. A központi irányítás alatt megyei, majd járási és városi parancsnokságok működtek.

Modern korhoz, modern tűzoltóság dukál 

A világ más részein is hasonló folyamat zajlott le. Az önkéntes vagy alkalmi tűzoltóegységeket fokozatosan felváltották a szervezettebb, professzionálisabb alakulatok. Fontos mérföldkő volt, hogy Franciaországban 1716-ban jött létre Párizs első szervezett tűzoltóegysége, a Compagnie des gardes-pompes. Francois du Mouriez du Périer a korabeli vízpumpák fejlesztésében is részt vett, és XIV. Lajostól engedélyt kapott tűzoltópumpák gyártására és értékesítésére. A francia állam később a tűzoltók munkáját ingyenessé tette, mert korábban az emberek sokszor azért vártak a riasztással, hogy ne kelljen fizetniük a beavatkozásért. Mire azonban segítséget kértek, a tűz gyakran már túl nagyra nőtt. A francia tűzoltóalakulatok a 18. század közepétől fokozatosan katonásabb szervezeti formát öltöttek, egyenruhát kaptak, és a védőfelszerelések használata is egyre inkább elterjedt.

Az első modern értelemben vett hivatalos önkormányzati tűzoltóság Edinburghban jött létre 1824-ben James Braidwood vezetésével. London 1832-ben követte a példát. Az Egyesült Államokban ennél jóval tovább fennmaradtak a magán- és önkéntes tűzoltóságok. A 19. században sok városban különböző magánbrigádok versengtek azért, hogy elsőként érjenek a helyszínre, mivel a biztosítótársaságok bizonyos esetekben fizettek a tűzoltási munkáért.

Az első teljes munkaidős, fizetett amerikai tűzoltóság 1853. április 1-jén Cincinnati városában kezdte meg működését. A szervezet különlegessége volt az is, hogy gőzfecskendőket alkalmazott. Az Egyesült Államokban ugyanakkor az önkéntes tűzoltóságok később is jelentős szerepet játszottak: 2015-ben a tűzoltók mintegy 70 százaléka önkéntes volt. 

A mai tűzoltóság kialakulásában Napóleon is szerepet játszott: 1810-ben, egy párizsi diplomáciai rendezvényen kitört tűzeset után megszervezte a Sapeurs-Pompiers nevű hivatásos alakulatot. Ez a szervezet már katonai jellegű struktúrában működött. A tűzoltás történetének egyik leglátványosabb változását a járművek fejlődése hozta.

A 19. században a tűzoltók még gyakran kézzel működtetett fecskendőkkel dolgoztak, amelyeket emberek vagy lovak vontattak a helyszínre. A gőzfecskendők megjelenése jelentős teljesítménynövekedést hozott, de ezek is nehézkesek voltak. A 20. század elején aztán megjelentek az önjáró, gőzhajtású tűzoltójárművek, majd a belső égésű motorral működő tűzoltóautók. 1903-tól már önjáró gőzfecskendők is készültek, 1905 körül pedig megkezdődött a belső égésű motorral hajtott tűzoltójárművek gyártása.

Az 1920-as évekre a lovas, kézi és gőzhajtású tűzoltóeszközök fokozatosan háttérbe szorultak. A mai tűzoltóautók tehát egy több évszázados technikai fejlődés eredményei: a vízzel teli vödröktől a kézi pumpákon és gőzfecskendőkön keresztül jutott el a technika a nagy teljesítményű motoros szivattyúkig és a speciális járművekig.

A rendszerváltás a tűzoltóság működését is átalakította. Az 1990. évi önkormányzati törvény a tűz elleni védelem feladatait az önkormányzatokhoz kapcsolta. A jelenlegi rendszer alapját az 1996. évi XXXI. törvény, vagyis a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló tűzvédelmi törvény teremtette meg. Ezt egészítette ki az 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról és szervezéséről. A magyar katasztrófavédelem jelenlegi szervezeti rendszerében 2012 óta a hivatalos tűzoltóság teljes egészében a katasztrófavédelem igazgatóságához tartozik.

A tűz azonban nem változott meg: ugyanúgy gyors, kiszámíthatatlan és pusztító maradt, csak az ember tanulta meg egyre jobban, hogyan lehet szembeszállni vele. És milyen jó, hogy vannak nekünk már tűzoltóink! Köszönjük!

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)