Sankó Ádám otthonában csend van, amit néha a Messenger-értesítések pittyenése és suttogás tör meg, a jövő heti temetést szervezik. A fiatal férfi unokaöccse – akit édestestvérként szeretett – Tiszakóródon a folyóba fulladt. 

Négy nap alatt két családtagjukat is elvesztették. Egyiküknek már megadták a végtisztességet, de a másikuk búcsúztatóját saját erőből képtelenek megszervezni. A roma szokások szerint virrasztást is tartanak, amire nagyon sok vendéget várnak, egészen a temetés napjáig viszont nem tudják fogadni a gyászolókat és részvétnyilvánítókat – ahogy szokás lenne –, Sankóék annyi ételt és italt nem tudnak az asztalra varázsolni.

– Attila a testvérem volt. Negyvenévesen ment el – mondja Ádám. – Kedden este a családjával lefeküdt aludni, majd éjfél körül felébredt. Szakadt róla a víz, nagyon melege volt, fájt a gyomra, zsibbadt mindkét karja. Átszaladtak a szomszédba, az apósához, hogy megmérjék a vérnyomását. 160 volt. Mire hívták a mentőt, hirtelen rárogyott az asztalra. Két mentő is jött, de már nem tudtak rajta segíteni – csuklott el a férfi hangja.

Attila feleségét és hat kisgyerekeket hagyott maga után. A legkisebb mindössze kétéves; ő már csak képekről fogja tudni, milyen is volt az édesapja. A család még fel sem tudott eszmélni ebből a sokkból, még a gyászmunkát sem kezdhették el, amikor vasárnap érkezett a következő borzalmas hír: a 20 éves Arnold belefulladt a Tiszába.
 

– Arni két és fél éves kora óta nálunk nevelkedett. Édesanyám és édesapám vették gyámságba. A húsunk-vérünk volt– idézi fel Ádám.

A nagymama azonosította a fiút a tetoválásáról

Arnold vasárnap délután öt fiatal – három lány és két fiú – társaságában ment le a folyóhoz. Azt, hogy mi történt pontosan a vízparton, máig nem tudni. A sokk hatására mindegyikük máshogy meséli. Annyit tudni biztosan, hogy Arni és egy másik fiú, Petike beljebb mentek. A víz még a derekukig sem érhetett, amikor a sodrás elkapta őket. Petikét az ukrán oldalon, a határőrök mentették ki, de Arni elmerült.

– Vasárnap este nyolc körül tudtuk meg a polgármesterünktől. Hívtam a nyomozónőt, azt mondta, sötétedés miatt felfüggesztik a keresést, majd csak hétfőn folytatják. Hétfő reggel odamentünk a helyszínre, kiabáltunk, kerestük, de semmi. Aztán megcsörrent a telefon.
A holttestet egy kilométerrel lejjebb találták meg: a rövidnadrágjánál fogva beakadt egy víz alatti gallyba. Mire a család odaért, a nyomozók már kiemelték a vízből. A közel három napig sodrásban lévő testet fekete zsákba helyezték. A rendőrük kegyeleti és emberi okokból az arcát nem mutatták meg a gyászolóknak.
– A nagymamája, aki nevelte, meg én azonosítottuk – mondja csendesen Ádám.
– Csak a karját láttuk, meg a fejéből egy picit. A szárnyszerű, angyalszárnyas tetoválást ismertük meg azonnal a jobb karján, meg a kis fekete karkötőt.