Két amatőr búvár figyelt fel a lelet nyomaira, akik teljesen véletlenül bukkantak rá a kincsekre. Egyikük az Instagram-oldalán megosztott egy bejegyzést, amiben leírta, hogy a homokos tengerfenéken nem sima sziklák, hanem egy hatalmas, egybefüggő agyagkorsó-mező terült el. Az amatőr búvárok azonnal hívták a rendőrséget.

A szakemberek szerint a nagyjából huszonegy méter hosszú és hat méter széles fa kereskedelmi hajó körülbelül öt kilométerre a szicíliai Mazara del Vallo partjaitól fekszik. Az első víz alatti kamerás felvételek alapján a hajótest szinte pont abban a pozícióban maradt meg, ahogyan több mint kétezer évvel ezelőtt a tengerfenékre süllyedt. A kutatók szerint a homokos aljzat és az áramlatok megvédték a fát az elkorhadástól, a rakomány nagy részét pedig az idők során finoman betakarta a tengeri üledék, így a fosztogatók és a halászhálók sem tudtak kárt tenni benne.

Folyékony történelem

Az archeológusok gyorsan megállapították, hogy a roncsban található mintegy ötszáz agyagedény döntő többsége az úgynevezett Dressel-1A típusba tartozik. Ezek a jellegzetes, magas, hengeres testű és hegyes aljú edények a római birodalom késői időszakának legfontosabb szállítóeszközei voltak, és szinte kizárólag prémium minőségű borok tengeri szállítására használták őket.

Az olasz kulturális miniszter kiemelte, hogy a tenger ismét visszaadta a történelem egy fontos darabját, a vizsgálatok után pedig a mazara del vallói lelet pontos képet adhat majd arról, milyen útvonalakon és milyen sűrűséggel zajlott a kereskedelem abban a korban, amikor a Földközi-tenger a civilizációk igazi központja volt. 

A búvárok a helyszínen az amfórák mellett egyébként két hatalmas ólomhoronyt is találtak, amelyek a hajó horgonyrendszeréhez tartoztak, és amelyek sokat segítenek a pontos korhatározásban. Az olasz kormány máris bejelentette a lelőhely szigorú katonai és jogi védelmét, hogy a kutatók zavartalanul emelhessék ki az első mintákat.