GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 09. 7 percnyi olvasás
Az adatközpontokról eddig főként azért folyt környezetvédelmi vita, mert elképesztő mennyiségű áramot és vizet fogyasztanak – lásd a vicceket arról, hogy a Duna is a ChatGPT miatt apadt le. Az elmúlt hónapokban azonban megjelent egy új probléma is: maga a hőtermelés. Az amerikai Phoenixben kutatók először mértek közvetlenül 2 Celsius-fokot meghaladó felmelegedést egyes adatközpontok szél alatti oldalán, miközben egy globális elemzés szerint a létesítmények környezetében a felszín átlagosan mintegy 2 fokkal lehet melegebb. Hőkupolát ettől még nem képesek létrehozni a szerverfarmok, de éppen azokban az időjárási helyzetekben válhat legkellemetlenebbé a hulladékhőjük, amikor a levegő egyébként is alig mozog, és a városok éjszaka sem tudnak lehűlni.
Egy adatközpont lényegében igen bonyolult módja annak, hogy villamos energiából hőt állítsunk elő. Az AI-nak feltett kérdések megválaszolásához szükséges számításokhoz felhasznált energia döntő része előbb-utóbb felmelegíti a processzorokat, memóriákat és tápegységeket, majd a hűtőrendszerek ezt az energiát kiviszik az épületből. Minél nagyobbak lesznek az AI-modelleket kiszolgáló szerverfarmok, annál kevésbé puszta mérnöki részlet, hogy ez a hő végül hová kerül, de jelenleg két iskola van: simán a levegőbe, vagy hűtőtavakba (már amíg ezek sem száradnak ki egy tisztességes hőhullám miatt).
Eddig az emberiség attól tartott, hogy ahogy a Terminator 2 egyik kulcsjelenetében a Skynet egy játszótér zsivalygó népét égeti porrá egy atombombával, úgy majd a technológia harciasan ellenünk fordul. Pedig a valóságban elég csak az energiaigényével és hőleadásával megsütni a bolygót.
Mindez nyilván túlzás, de azt már vizsgálatok is igazolják, hogy a mesterséges intelligencia miatt gombamód szaporodó adatközpontok lokálisan jelentősen felmelegítik a levegőt, ami végső soron nem az, amire a klímaváltozás miatti hőkupolás időszakokban az emberiségnek szüksége van. Az említett kutatást David Sailor és az Arizona State University kutatói végezték el idén tavasszal négy Phoenix környéki adatközpontnál autókra szerelt, 0,1 Celsius-fok pontosságú érzékelőkkel. Ezután hasonlították össze a létesítmények szél felőli – ahonnan fúj – és szél alatti – ahova fúj – oldalának levegőjét. A májusban publikált eredmények szerint a szél alatti területeken átlagosan 0,7–0,9 Celsius-fokkal volt melegebb, a legnagyobb különbség pedig elérte a 2,2 fokot.
A hőtöbblet egyes esetekben még 500 méterre is kimutatható maradt az adatközpont határától.
A Chandlerben működő CyrusOne-komplexumnál például 2025. június 18-án 42,7 fokos levegőt mértek a szél felőli oldalon, miközben a mögötte fekvő lakóterületen 43,5 fokot. A 0,8 fokos eltérés nagyjából fél kilométeren át fennmaradt.
Az ilyen létesítmények hőkibocsátásának nagyságrendjét jól mutatja a mesai NTT PH1 adatközpont példája. Az épület informatikai berendezései legfeljebb 36 megawatt teljesítményt igényelnek – a megawatt azt mutatja meg, hogy egy adott pillanatban milyen ütemben használ fel energiát a rendszer. Ehhez azonban hozzáadódik a hűtés, az áramellátás és más kiszolgáló rendszerek fogyasztása is. Az adatközpontok hatékonyságát jelző, úgynevezett PUE-mutató itt 1,3 körül alakul: ez azt jelenti, hogy minden 1 megawattnyi, közvetlenül a számítógépek által felhasznált teljesítményhez további 0,3 megawatt szükséges az épület működtetéséhez. Így a teljes villamos teljesítményigény nagyjából 47 megawatt.
Ez a felhasznált elektromos energia végül szinte teljes egészében hővé alakul, amelyet a hűtőrendszernek ki kell juttatnia az épületből.
A 47 megawattos terhelés nagyjából 40 ezer amerikai háztartás együttes, átlagos pillanatnyi villamosenergia-fogyasztásának felel meg – csakhogy itt ez az energia egy mindössze 11 700 négyzetméteres épületben koncentrálódik, majd nagyrészt hőként kerül a környezetbe.
A Chandlerben található, nyolc épületből álló CyrusOne-kampusz 169 megawattnyi informatikai kapacitása mintegy 220 megawatt összesített teljesítményigényt jelenthet, vagyis több mint 180 ezer háztartás fogyasztásával összemérhető hőt adhat le egy 34 hektáros területről.
Négyzetméterre vetítve még látványosabb az eltérés. Phoenix egészén az emberi tevékenységből származó átlagos nyári hőfluxus körülbelül 13 watt négyzetméterenként, az ipari negyedekben a csúcsérték nagyjából 50 watt. Egy 36 megawattos adatközpont ezzel szemben 2800–6200 watt/négyzetméter hőt bocsáthat ki tető- vagy talajszinten. Ez a nyári déli napsugárzás csúcsterhelésének többszöröse.
A phoenixi létesítmények egy részénél levegős hűtést használnak, így a szerverek hője közvetlenül a környező levegőbe kerül. A kondenzátorokból kifújt levegő 8–14 fokkal lehet melegebb a környezeténél, szélsőséges nyári helyzetben pedig meghaladhatja az 50 Celsius-fokot.
Ugyanezt a hatást kereste globális léptékben egy idén márciusban közzétett – egyelőre hivatalos kiadásra váró – elemzés is, amelyet a Cambridge-i Egyetem távérzékelési szakértője, Andrea Marinoni és nemzetközi kutatócsoportja jegyez. A szerzők 2004 és 2024 közötti műholdas felszínhőmérsékleti adatokat vetettek össze több ezer adatközpont üzembe helyezésével, és arra jutottak, hogy a létesítmények működésének kezdete után a környező földfelszín hőmérséklete átlagosan körülbelül 2 Celsius-fokkal nőtt.
A kutatók ezt a jelenséget adatközponti hőszigethatásnak (data heat island effect) nevezték el, és becslésük szerint világszerte több mint 340 millió ember élhet olyan térségben, ahol az adatközpontok működése érzékelhetően hozzájárulhat a környezet felmelegedéséhez.
Az eredményt ugyanakkor nem érdemes összekeverni azzal, hogy a levegő mindenhol 2 fokkal melegebb lenne. A műhold felszínhőmérsékletet mér, amelyet az aszfalt, a tetők, a növényzet eltűnése és más területhasználati változások is erősen befolyásolnak. Éppen ezért fontos a phoenixi terepmérés: ott valóban a levegőben mutattak ki, a széliránnyal következetesen együtt mozgó hőtöbbletet.
Az elmúlt hetek egyik slágerszava lett a hőkupola, amely meteorológiai értelemben egy több száz vagy akár több ezer kilométeres nagytérségű jelenség. Közérthetően úgy írható le, hogy tartós magasnyomás alakul ki, a levegő lefelé süllyed, összenyomódik és melegszik, a rendszer pedig visszafogja a felhőképződést, miközben napokig vagy hetekig egy régió fölött maradhat.
Egy adatközpont száz méteres-néhány kilométeres hőcsóvája ehhez képest teljesen más lépték. Nincs olyan tudományos bizonyíték, hogy a szerverfarmok hőkupolát hoznának létre vagy érdemben fenntartanának.
Más kérdés, hogy mi történik a hulladékhővel akkor, amikor a hőkupola már kialakult.
Egy májusban a Geophysical Research Lettersben megjelent modellezés azt mutatta meg, hogy a felszínről a légkörbe jutó hő hatása erősen függ a légköri keveredéstől. Gyenge szélben és sekélyebb határrétegben a helyben kibocsátott energia kevésbé tud szétszóródni, így nagyobb helyi hőmérsékleti eltérést okozhat.
Erre rímel egy júniusi dhakai kutatás is, ott a szerzők különválasztották a hőhullám, a városi hősziget és a két jelenség kölcsönhatását.
Nappal a szinergikus többlet mindössze 0,07 fok volt, éjszaka viszont már 1,28 Celsius-fok.
A hőhullám során a városi felszínek több energiát tároltak el, majd ezt éjszaka visszaadták a légkörnek. Ez a jelenség az éjszakai városi hősziget hatásának 37–44 százalékát is kitette.
Ha nem közvetlen kiváltói a hőkupoláknak az adatközpontok, akkor miért fontos mégis beszélni erről a melegítő a hatásról? Ez azért válik egyre fontosabbá, mert az adatközpontok energiaigénye meredeken emelkedik:
a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint a világ adatközpontjai 2025-ben nagyjából 485 TWh villamos energiát fogyasztottak, ami 2030-ra körülbelül 950 TWh-ra nőhet. Ez már a globális villamosenergia-felhasználás nagyjából 3 százaléka lenne.
Az adatközpontok fogyasztása 2024 és 2030 között évente körülbelül 15 százalékkal, az AI-hoz használt gyorsított szervereké pedig évi 30 százalékkal emelkedhet. A többlet közel fele ezekből az AI-szerverekből, körülbelül ötöde pedig a hűtésből és az egyéb infrastruktúrából származhat.
A plusz áramigény környezeti hatása ráadásul messze túlmutat a közvetlen hulladékhőn, hisz valahol meg is kell termelni a felhasznált energiát. A baj az, ha ez valamilyen szén-dioxid-kibocsátással járó technológiával törtnik, márpedig éppen ez történik. Az IEA szerint 2030-ig a növekmény csaknem felét megújulók fedezhetik, de a gáz és a szén együtt több mint 40 százalékot is adhat. Az adatközpontokat ellátó energiatermelés szén-dioxid-kibocsátása 2030 körül 320 millió tonnára emelkedhet.
Európában közben az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy az EU öt–hét év alatt legalább megháromszorozza adatközpont-kapacitását.
Egy júniusi energiarendszer-modellezés szerint az AI-adatközpontok 2050-re 73–723 TWh-val növelhetik Európa éves áramigényét, egyes forgatókönyvek pedig akár 226 gigawattnyi új termelőkapacitást igényelhetnek.
A tanulmány 2030 és 2050 között 67–181 millió tonna kumulált többletgáz-kibocsátást becsült, bár ezek még elnagyolt becslések, amit a széles -tól -ig skála is mutat.
A vízigény ugyanilyen kényelmetlen kompromisszumokat hoz, ami talán most a legaggasztóbb kérdésnek tűnik az eltűnő Velencei-tó és kiapadó Duna országában: Zohar Barnett-Itzhaki, az izraeli Ruppin Academic Center fenntarthatósági kutatójának a Water Researchben megjelent felmérése szerint
az AI globális vízlábnyoma 2027-re évi 4,2–6,6 milliárd köbmétert is elérhet, miközben a 2022 után épült adatközpontok körülbelül kétharmada vízstressz által érintett térségekbe került.
A hulladékhő persze legalább részben hasznosítható, amire egy idén májusban publikált kutatás is utal: 4775 adatközpontot és 57 547 szennyvíztisztítót vizsgált 98 országban, és arra jutott, hogy az infrastruktúrák összekapcsolása évente körülbelül 1,3 milliárd köbméter édesvizet, 84 millió tonna szén-dioxiddal egyenértékű kibocsátást és akár 95 milliárd dollárt takaríthatna meg.
Télen az adatközpontokból érkező meleg víz akár távfűtési alapanyag is lehet. Ez elméletben jól hangzik, de nyáron ugyanaz a néhány tíz megawattnyi energia már egészen másképp fest, különösen akkor, amikor a környező városban 40 fok van, alig fúj a szél, és éjszaka sem tud lehűlni a levegő.
Az AI infrastruktúrájának egyik új környezeti kérdése ezért meglepően egyszerű: nem az, hogy a szerverfarmok önmagukban felmelegítik-e a bolygót, hanem az, hogy a bennük felhasznált rengeteg energia végül hol és mikor válik hővé, meg ki lakik majd mellette.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi