Felemásra sikeredett Anya Taylor-Joy eddigi televíziós karrierje, aki a Peaky Blindersben egy, a nézőket megosztó, sokak által nem kedvelt, túl manírosnak tartott manipulátort alakított, míg a netflixes A vezércselben felejthetetlenül hozta a függőségeibe menekülő, depressziós sakkozót. Most, az Apple TV-n július 15-én bemutatott Lucky újfent egy csúnya mellényúlás a fiatal amerikai színészgeneráció egyik legizgalmasabb feltörekvőjétől, az új thriller első két része alapján ugyanis épp az hiányzik a sorozatból, ami ebből a műfajból nélkülözhetetlen: a feszültség.

Vannak történetek, amiknek jól áll, ha azonnal bedobnak minket a mélyvízbe, a Lucky mondjuk nem tartozik ezek közé. Köszönhetően annak, hogy az író-showrunner, Jonathan Tropper elmismásolja, hogy mégis mit követett el hősnőnk, Lucky. Nincs meg az az érzelmi kampó, amit a thrillerek már rögtön a legelején a szánkba szoktak akasztani. Ettől húz bennünket a kíváncsiság, és hiába tudjuk, hogy az összes ilyen sztori középpontjában rohadék bűnözők állnak, izgulunk értük.

Anya Taylor-Joy vért izzad, rohan, nagyokat nyög, csak éppen az apropója nem tiszta, hogy mégis mi volt az általa, és pasija, Cary (Drew Starkey) által elkövetett bűntény, ami miatt az FBI és az alvilág egyik nagyvezére is üldözi a nőt.

Egy ehhez hasonló, komolynak szánt sorozatnál nem a legjobb egy, a Másnaposok premisszájára kísértetiesen emlékeztető felütéssel kezdeni. Az Anya Taylor-Joy-féle Lucky és Cary még egy utolsót buliznak Las Vegasban, mielőtt a 10 millió dolláros szajréval kereket oldanának. Csakhogy az átmulatott éjszaka után Lucky egyedül ébred az ágyában, a csávó és nyilván a pénz sehol, a ruppótlan bűnözőnőnek mégis futnia kell, mert a bilincs így is kattanna a csuklóján, ha a törvény őreinek kezére kerülne.

Egyébként ezt a rohanós, thrilleres dolgot akadtak, akik jól, sőt, legendásan csinálták, ott volt Leonardo DiCaprio főszereplésével anno a 2002-es Kapj el, ha tudsz!, amit nem véletlenül tartanak a mai napig ennek a műfajnak a csimborasszójának. És ami igazán fájó, hogy Anya Taylor-Joy is egy Frankhez hasonló szélhámos átalakulóművészt játszana az Apple TV sorozatában, csak a rendező itt nem rendelkezik olyan kvalitásokkal, mint Steven Spielberg. Ebből fakad legfőképp, hogy az akciójelenetek, amikor Lucky éppen, hogy csak át tud slisszanni, meg tud lógni, kicsit sem szórakoztatóak.

A Lucky inkább egy Jason Statham-film színvonalát hozza, és itt nem a meglepően jól sikerült A méhészre, hanem inkább A melós, A megmentő, vagy éppen a Feláldozh4tók-féle mellélövésekre gondolok. A lelketlenséget tekintve a Lucky is ugyanezt prezentálja, némi ötlettelenséggel kiegészülve, és most, amikor a sorozatok a fénykorukat élik, és minden eddiginél több néznivaló közül lehet választani – például már a kanyarban van a Száz év magány visszatérése, vagy jön a Lanterns és küszöbön a Sötét anyag második évada – akkor mégis miért pazarolná valaki az idejét a Luckyra?

Azon meg már tényleg csak a fejemet fogtam, hogy Lucky börtönben sínylődő, betelefonálós apjának szerepére képesek voltak egy akkora nevet castingolni, mint Timothy Olyphant. Messziről látszik, hogy őt is jócskán elpazarolták, pedig a színész még az Alien: Földet is többé-kevésbé megmentette a totális kreatív csődtől. A Luckyt ő se fogja, a készítőknek nem megy a feszültségteremtés, az üldözős jelenetek is unalomba fulladnak, Anya Taylor-Joy karaktere sem épül fikarcnyit sem, és még az akciózás, a kocsirobbantás a pilot végén is maximum ásítozást vált ki az adrenalindús izgalom helyett. Hát, kösz Apple, lehet, hogy ti vagytok az új HBO, de ez itt most nem látszik.

2/10

A Lucky az Apple TV-n nézhető, magyar felirattal.