Amikor a 2024-es párizsi olimpia előtt a szervezők bejelentették, hogy a triatlon- és nyíltvízi úszóversenyeket a Szajnában rendezik meg, sokan hitetlenkedve fogadták a döntést. A francia főváros ikonikus folyója ugyanis hosszú évtizedeken keresztül inkább számított szennyezett városi csatornának, mintsem olyan helynek, ahol a sportolók versenyezhetnek vagy éppen turisták csobbanhatnak. Az olimpia idején persze aztán a kétkedők félelmei részben be is igazolódtak, hiszen a játékok alatt többször is az E. coli baktériumok magas koncentrációja és a rossz vízminőség került a címlapokra, egyes edzéseket és versenyszámokat pedig el is kellett emiatt halasztani.

A problémák hátterében elsősorban az állt, hogy a nyári esőzések után a város elöregedett csatornarendszere nem tudta megfelelően kezelni a megnövekedett vízmennyiséget. A heves záporok következtében a szennyvíz egy része ugyanis a Szajnába került, ami rögtön kérdéseket vetett fel az olimpiai versenyek biztonságával kapcsolatban. Bár több sportoló rosszullétről számolt be a versenyeket követően, közvetlen összefüggést a folyó vizével végül nem sikerült bizonyítani.

Mindez azért is okozott komoly presztízsveszteséget Franciaországnak, mert a Szajna megtisztítása jóval többről szólt néhány olimpiai versenyszámnál. A városvezetés ugyanis évtizedek óta azt a célt tűzte ki, hogy a folyó egyszer újra a párizsi mindennapok részévé váljon. Két évvel később pedig úgy tűnik, hogy a grandiózus terv legalább részben valóban működni kezdett.

Egykor Párizs strandja volt

Bár ma sokan újdonságként tekintenek a Szajnában való fürdőzésre, a folyó valójában évszázadokon át fontos szerepet játszott a párizsiak életében. A XVII. században még teljesen megszokott látványnak számított, hogy a helyiek egyszerűen lesétálnak a folyóparti rámpákhoz, levetik ruháikat, és megmártóznak a vízben. A meztelen fürdőzést ugyan végül 1716-ban betiltották, ám ez nem vetett véget a vízi életnek. A XVIII. században különleges, úszó fürdőházak jelentek meg a folyón, amik lényegében a vízre épített medencék voltak, amelyekben a fürdőzők létrákon ereszkedtek le a Szajnába, miközben a hajóforgalomtól és az erős sodrástól is védve maradtak.

A XIX. századra a folyóparti fürdőzés már társadalmi eseménnyé vált. A tehetősebb párizsiak számára éttermekkel, kávézókkal és öltözőkkel felszerelt fürdők nyíltak, ahol úszóleckéket is tartottak. Az egyik legismertebb hely, a Piscine Deligny olyan népszerű volt, hogy az 1900-as párizsi olimpia több úszóversenyének is otthont adott. A Szajna fénykora azonban nem tartott örökké. A XX. század elején egyre több halálos baleset történt a folyón, amelyet ekkorra már sűrű hajóforgalom szelt át.

A fürdőzés megszűnésének valódi oka azonban nem a jogszabályokban, hanem a szennyezésben keresendő. A második világháborút követő évtizedekben Párizs ugyanis rohamosan növekedett, a város azonban infrastruktúrája nem tudta követni a fejlődést. Az ipari hulladékok és a háztartási szennyvíz hatalmas mennyiségben került a Szajnába, ráadásul sok esetben mindenféle tisztítás nélkül.

Az 1970-es évekre a helyzet már drámaivá vált, és a szakemberek szerint a folyó gyakorlatilag már ekkor biológiailag halott volt. A vízben élő halfajok száma néhány évtized alatt több tucatról mindössze háromra csökkent, és a Szajna ökoszisztémája az összeomlás szélére sodródott. A helyzetet jól mutatja, hogy még a nyolcvanas évek végén is sokan teljesen irreálisnak tartották azt az ígéretet, amelyet Jacques Chirac, Párizs akkori polgármestere (és egykori francia elnök) tett. Chirac 1988-ban kijelentette, hogy néhány éven belül nyilvánosan meg fog mártózni a Szajnában, hogy bizonyítsa annak tisztaságát. Az ígéret azonban soha nem valósult meg, és hosszú időre a francia politika egyik legismertebb kudarcává vált.

Az olimpia ürügyén megvalósult az évszázad beruházása

A fordulatot végül a 2024-es olimpia hozta el. Anne Hidalgo polgármester felismerte, hogy a játékok olyan lehetőséget jelenthetnek, amelyre évtizedek óta nem volt példa, ezért a város és a francia állam összesen több mint egymilliárd eurót fordított a Szajna megtisztítására. A gigantikus projekt részeként modernizálták a szennyvíztisztító telepeket, több ezer folyóparti épületet kötöttek rá a csatornahálózatra, és új rendszereket alakítottak ki a csapadékvíz kezelésére.

A beruházás leglátványosabb eleme az úgynevezett Austerlitz-medence lett. Az óriási, föld alatti betonlétesítmény a Gare d'Austerlitz közelében épült meg, ötvenezer köbméter vizet képes befogadni, vagyis körülbelül húsz olimpiai medencének megfelelő mennyiséget. A rendszer azért kulcsfontosságú, mert Párizs csatornahálózata még mindig nagyrészt a XIX. században, Georges-Eugène Haussmann városfejlesztése idején épült ki.

Az új tározó ezt a problémát hivatott kezelni, a viharok idején összegyűjti a felesleges vizet, amelyet később fokozatosan vezetnek át a tisztítótelepekre. A városvezetés szerint az intézkedéseknek köszönhetően az évente mintegy tizenöt komoly szennyvízkiömlés száma mára kettő körülire csökkent. Persze ehhez kellett 1,4 milliárd euró is...

A botrány után született meg Párizs új hagyománya

Bár az olimpiai versenyek körüli viták sokáig kétségessé tették a projekt sikerét, mára már nagyon is úgy tűnik, hogy a párizsiak gyorsan megbarátkoztak az új lehetőséggel. Tavaly nyáron mintegy százezer ember használta a kijelölt fürdőhelyeket, az idei szezon pedig minden korábbinál nagyobb érdeklődéssel indult. Ebben persze az időjárás is szerepet játszik, ugyanis Párizs az elmúlt hetekben történetének egyik legforróbb időszakát élte át, június végén a hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot, a meteorológusok pedig újabb hőhullámokra figyelmeztetnek.

A Notre-Dame közelében található Bras Marie a történelmi belváros hangulatát kínálja, a Grenelle szakaszon a fürdőzők pedig egyszerre láthatják az Eiffel-tornyot és a Szabadság-szobor párizsi másolatát. A keleti városrészben fekvő Bercy pedig a legnagyobb helyszín, az egyik medencéje ugyanis 67 méter hosszú, ezért az úszni vágyók körében is különösen népszerű lett.

Persze a Szajna továbbra sem a francia Riviéra... A víz színe inkább barnás-zöld, mint türkizkék, időnként még mindig felbukkan némi uszadék, és az illata sem mindenkit győz meg elsőre arról, hogy érdemes lenne megmártózni benne. Az élmény azonban sokak szerint kárpótol ezért, hiszen kevés hely van a világon, ahol valaki a Notre-Dame vagy az Eiffel-torony árnyékában úszhat. A kritikusokat tovább nyugtathatja, hogy a város naponta több ponton ellenőrzi a vízminőséget, elsősorban az E. coli baktérium jelenlétét vizsgálva. A strandok működését emellett zászlórendszer szabályozza, és ahogyan azt a tengerpartok esetében is már megszokhattuk, a zöld jelzés szabad fürdőzést jelent, a sárga fokozott óvatosságot kér, míg a piros zászló esetén – legyen szó viharokról, erős sodrásról vagy rossz vízminőségről – tilos a vízbe menni.

A korlátozások a javulás ellenére persze még mindig gyakoriak. Tavaly júliusban például mindössze 18 napon engedélyezték a fürdőzést a hónap 31 napjából. Egy nagyobb nyári zápor után ugyanis a folyó vízminősége még mindig gyorsan romolhat. A Szajna újjászületése azonban még így is egyre látványosabb. A hónap végén a Grenelle-szakasz már a nyílt vízi úszó Európa-bajnokság egyes versenyeinek is otthont ad majd – ilyen eseményre legutóbb 1931-ben került sor Párizsban.

Így bár a franciák továbbra is vitatkoznak azon, hogy megérte-e milliárd eurós beruházás, egy dologban azonban egyre többen egyetértenek, hogy két évvel az olimpiai botrányok után a Szajna már nem a szennyezés körüli botrányoktól hangos, hanem sokkal inkább a fürdőző párizsiaktól.

(Borítókép: Fürdőzők hűsölnek a Szajnán kijelölt fürdőhelyen a hőhullám idején, 2026. július 9-én Párizsban. Fotó: Pierre Crom / Getty Images)