Ha minden jól alakul, valamikor a következő évtized elején eljöhet az a reggel, amikor egy magyar pékségben már nem 890 forintot, hanem valamivel több mint két eurót kérnek majd egy reggeliért. A fizetések, az adók, a bankszámlák és az üzletek árcédulái euróra váltanak, a forint pedig több mint nyolc évtized után eltűnik a hétköznapi fizetésekből – bár a kutatások szerint az emberek gondolkodásában két-három évtizedet is túlélhet. Hogy pontosan mikor, milyen árfolyamon – csak egy vad tipp a cikk elején említett két eurós blokk – azt még senki nem tudja.

Magyar Péter kormánya azt tűzte ki célul, hogy Magyarország 2030 környékére teljesítse az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti feltételeket, miközben az euróövezeti tagsághoz az árfolyam-stabilitást is legalább két éven keresztül bizonyítani kell az ERM II rendszerben, így adja magát a 2031-2032 körüli időpont, bár a kormány egyelőre nem nevezett meg hivatalos bevezetési határidőt, csak egy nagyjábóli céldátumot.

Mire azonban idáig eljutunk, könnyen lehet, hogy az euró egyáltalán nem olyan lesz, mint amilyennek most ismerjük.

Frankfurtban ugyanis közben egy másik órát is elindítottak: az Európai Központi Bank teljesen újratervezteti az eurót, és ha a mostani menetrend tartható, az új bankjegyek 2030–2031 körül jelenhetnek meg. Az EKB hivatalosan ennél óvatosabban fogalmaz, és csak annyit közöl, hogy a végleges dizájn 2026 végi kiválasztását követően még „több évre” lesz szükség a fejlesztéshez és a gyártáshoz.

Vagyis előállhat egy különös történelmi helyzet: mire Magyarország készen áll arra, hogy lecserélje a forintot, maga az euró is lecseréli az arcát.

Kellően semmilyen, de valamennyire európai

A közös európai valuta 2002-es születésekor az egyik legkényesebb probléma az volt, hogyan lehet úgy európai pénzt tervezni, hogy senki ne érezze a másik nemzet történelmét a sajátjánál fontosabbnak. Itt érdemes felidézni, hogy az Európai Unió történelmét végigkísérte ez a semlegességi probléma, amire a legjobb példa, hogyan lett Brüsszel az EU központja.

Ugyanis, mikor 1958-ban, a Római Szerződések életbe lépése után az alapító hatoknak el kellett dönteniük, hol legyen az új Európai Gazdasági Közösség politikai központja, a belga főváros abszolút nem tűnt magától értetődő választásnak. A franciák valóságos helyszínkínálattal érkeztek: Párizs, Strasbourg, Nizza, sőt a fővároshoz közeli Oise is pályázott arra, hogy otthont adjon az európai intézményeknek, miközben az olaszok Milánót, Torinót, Stresát és Monzát ajánlották. A verseny egészen komoly volt: Nizza az Európai Parlamenti Közgyűlés szavazásán az élmezőnybe került, vagyis egyáltalán nem volt elképzelhetetlen, hogy az új európai bürokrácia végül a Földközi-tenger partján rendezkedjen be.

Csakhogy a tagállamok között nem pusztán városokról, hanem hatalomról is szólt a vita. Franciaország Strasbourgot támogatta, Nyugat-Németország viszont Belgiummal és Hollandiával együtt Brüsszel mellé állt: Bonn számára sem volt különösebben vonzó, hogy az alakuló közösség politikai és végrehajtó központja francia területre kerüljön, és ezzel Párizs az integrációban eleve meglévő súlya mellé még az intézményi központ szerepét is megszerezze. Mivel a székhelyről csak egyhangú döntést lehetett volna hozni, a franciák nem tudták keresztülvinni Strasbourgot, az olaszok Milánót, a többiek pedig Brüsszelt, ezért végül nem döntöttek. Az ideiglenes megoldás viszont eldöntötte azt, amit a diplomácia nem tudott: a Bizottság már 1958 elején Brüsszelben kezdett dolgozni, a belga kormány gyorsan irodákat biztosított neki, az apparátus pedig évről évre egyre mélyebb gyökeret vert a városban.

A belga főváros pedig ideális választás volt, mert eleve van vallon, flamand és német parlament is a kaotikus föderális államban, így végülis ez volt a legsemlegesebb megoldás.

Az eurónál már tanultak is ebből a hatalmi torzsalkodásból, így eleve nem kerülhetett az ötvenesre a párizsi Notre-Dame, mert miért ne a kölni dóm? Nem kerülhetett rá Dante, mert akkor mi legyen Goethével, Joyce-szal, Hugóval vagy Cervantesszel? Egy valódi uralkodó, tudós, író vagy épület megjelenése rögtön azt a kérdést vetette volna fel, hogy miért éppen X nemzetnek kedveznek és nem ypszilonnak.

A megoldás ennek megfelelően zseniálisan bürokratikus lett: a közös pénz legelső generációjának vizuális világát egy osztrák grafikus, Robert Kalina, az Osztrák Nemzeti Bank munkatársa álmodta meg, aki a bankjegyekre olyan hidakat, ablakokat és kapukat rajzolt, amelyek különböző európai építészeti korszakokat idéznek, de a valóságban nem léteznek. Az euró első vizuális nyelve lényegében úgy próbálta megmutatni Európát, hogy közben gondosan ügyelt arra, nehogy bármi konkrétan európait mutasson.

A második, 2013-tól fokozatosan forgalomba került Europa-sorozat modernebb biztonsági elemeket és a görög mitológiából ismert Európa arcképét hozta magával, az alapötlet azonban nem változott meg. A kapuk maradtak kapuk, a hidak hidak, konkrét európai személyiségek továbbra sem néztek vissza a pénztárcából.

Most viszont éppen ezt a több mint húszéves óvatosságot készül feladni az EKB.

A júliusban bemutatott tíz döntős terv két, egymástól meglehetősen különböző elképzelés köré épül. Az egyik szerint Európát azokkal az emberekkel lehet a legjobban megmutatni, akik kultúráját létrehozták. Ha ez a változat győz, az öteurósról Maria Callas – bel canto operaénekes – néz majd vissza, a tízesről Ludwig van Beethoven zeneszerző, a húszasról Marie Curie Nobel-díjas fizikus, az ötvenesről Miguel de Cervantes író, a százasról Leonardo da Vinci festő és polihisztor, a kétszázasról pedig Bertha von Suttner osztrák pacifista és Nobel-békedíjas író.

Első pillantásra ez megint magával hozza a korábbi problémát, hogy túl nemzeti lesz egy projekt, aminek nemzetietlennek kell lennie, nehogy valamelyik ország megsértődjön. Valójában azonban minden egyes név gondosan megválasztott kompromisszum: így például Marie Curie Varsóban született Maria Skłodowskaként, Párizsban lett világhírű tudós, míg Leonardo Itáliában alkotott, de Franciaországban halt meg. A legkevésbé ismert Callas New Yorkban született görög családban, Görögországban tanult, majd az olasz operaszínpadokon lett világsztár. Nem egyszerűen nemzeti hősöket választottak, hanem olyan embereket, akiknek élettörténete nehezen fér el egyetlen mai országhatár között.

A bankjegyek másik oldala még tovább viszi ezt a gondolatot: Beethoven mögött közösen éneklő fiatalok, Curie mögött egy tanterem, Cervantes mögött könyvtár, Leonardo mögött múzeum jelenik meg. Nem annyira országokat, mint európainak tekintett tevékenységeket próbálnak megmutatni: zenét, tanulást, olvasást, művészetet, nyilvános kulturális életet.

Van azonban egy teljesen más válasz is arra a kérdésre, hogy mi köti össze az európaiakat: talán nem Beethoven, hanem egy gólya.

Ugyanis a másik öt döntős tervcsalád a „folyók és madarak” témát dolgozza fel, ami a hagyományoknak megfelelően kellően nemzetsemleges. Hajnalmadár, jégmadár, gyurgyalag, fehér gólya, gulipán és szula repül végig a különböző címleteken, miközben a háttérben egy európai folyó képzeletbeli útját követjük a hegyi forrástól a vízeséseken és folyóvölgyeken át egészen a tengerig. A választásnak van egy meglehetősen elegáns politikai jelentése is: a madarakat kevéssé érdekli, hogy éppen hol húzódik a francia–német vagy a magyar–szlovák határ.

Az ártatlan természeti képek hátoldalán viszont már jóval kevésbé szemérmes az európai politika, de közben kellően nem megy bele a tagállami rivalizálásba. A címleteken az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az Európai Unió Bírósága, az Európai Tanács és az EU Tanácsa, valamint az Európai Számvevőszék jelenne meg. Ha ez a terv nyer, az euró történetében először a közös pénz szinte egy állam valutájához hasonló módon mutatná meg az unió saját intézményrendszerét.

Így lett abból a kérdésből, hogy mi legyen a húszeuróson, egészen komoly fejtörés arról, hogy mi is Európa.

A dilemma nem most jutott eszébe Christine Lagarde-nak, az EKB elnöke már 2021-ben elkezdte keresni az új bankjegyek témáját, előbb fókuszcsoportokkal, majd szakértői munkával és szélesebb közvélemény-kutatással. A 2023-as internetes konzultációban több mint 365 ezren mondták el, mit szeretnének látni a következő eurón. Az „európai kultúra” végzett az első helyen, miközben a folyók és a madarak külön-külön is a legnépszerűbb témák között szerepeltek, így aztán utóbbiakat később egyetlen koncepcióvá vonták össze.

Amikor 2025-ben megnyitották a tényleges dizájnpályázatot, amelyre 1241 jelentkezés érkezett az Európai Unió valamennyi országából. Huszonöt tervező jutott tovább, tőlük 39 komplett bankjegysorozatot kapott az EKB, amelyek közül egy 21 tagú zsűri anonim módon választotta ki a most versenyben lévő tízet. Nem pusztán szépségversenyről volt szó: a grafikai eredetiség mellett azt is pontozták, mennyire könnyű megkülönböztetni egymástól a címleteket, hogyan használhatják azokat látássérültek, és mennyire működnek majd együtt a még fejlesztés alatt álló biztonsági elemekkel.

A tíz terv között ennek ellenére akadnak olyanok, amelyek egy központi bank hagyományosan óvatos vizuális világához képest egészen vadak. Van, ahol a híres európaiak arcából szinte csak a szemük marad meg, máshol képregényszerű rajzok jelennek meg. Akad vertikálisan komponált bankjegy is, amely első látásra kevéssé emlékeztet arra, amit az ember pénznek szokott nevezni. Az EKB ugyanakkor várhatóan megtartja a címletek megszokott méretét és alapvető színvilágát, hogy az átállás ne tegye használhatatlanná Európa bankjegykiadó automatáinak és pénzfeldolgozó gépeinek jelentős részét.

Szeptember 21-ig bárki elmondhatja a véleményét az EKB internetes felmérésében (ezen az oldalon), de Frankfurt szándékosan nem nevezte népszavazásnak a procedúrát. A legtöbb voksot szerző grafika nem automatikusan kerül a nyomdába. A Kormányzótanács

a nyilvános konzultáció mellett egy külön reprezentatív kutatás eredményét, a szakmai zsűri véleményét és a technikai értékelést is figyelembe veszi, mielőtt várhatóan 2026 végén kiválasztja a győztes sorozatot.

Ha pedig az internetes humor döntene, akkor a legeurópaibb kompromisszum az uniós mémkultúra alapja: a nem levehető, műanyagfitykén lógó műanyagkupak. Ez bár nemzetieskedés-mentes lenne, az EU önironikus megnyilvánulásaira még talán a magyar euróbevezetésnél is többet kell várni.

pic.twitter.com/4YoSOztFYC https://t.co/4YoSOztFYC

— Evan Kirstel #B2B #TechFluencer (@EvanKirstel) July 24, 2026

Címlapkép forrása: Európai Központi Bank

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ