GazdaságSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 07. 3 percnyi olvasás
Tóth Ferenc nyugalmazott vízügyi főtanácsos árulta el lapunknak a legfontosabb mozzanatokat.
Az apadó Duna gazdasági kihívások egész sorát hozza magával, ugyanakkor láthatóvá teszi történelmünk megannyi emlékét is. Pontosan ez a helyzet a fővárosban, a Szabadság hídnál, az elmúlt napokban ugyanis egy roncs körvonalai bukkantak fel és lettek mind kivehetőbbek, ahogy a folyó vízszintje csökkent. Hogy pontosan mit látni, arról egy szakavatott, Tóth Ferenc nyugalmazott vízügyi főtanácsos nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Mielőtt rátérnénk a roncs történetére, megemlítjük, hogy a szakember – minden bizonnyal akaratán kívül – az elmúlt napok közéleti vitáinak egyik fő alakítója lett.
Tóth Ferenc ugyanis beosztott gépészként részt vett abban az 1983-as rendkívüli műveletben, amelyet a paksi atomerőműnél hajtottak végre.
Akkor is igen alacsony volt a Duna vízszintje, emiatt a tartalékokkal együtt 50 nagy, 14 közepes és 7 kisebb szivattyút, valamint 16 úgynevezett hídmezőt, három kotrót, 20 vízi járművet, továbbá azok kezelésre 9 vízügyi igazgatóságtól 556 szakembert vezényeltek a helyszínre. Az anyagokat, gépeket 200 személy- és teherautó szállította a védekezés területére. Szádfal épült a hidegvíz csatorna elzárására, beindult a szivattyúzás és az atomerő működőképes maradt. Tóth Ferenc nemcsak, hogy részt vett a 43 évvel ezelőtti munkákban, de tanulmányt is írt róla, amely a 2018-as alacsony vízállás után jelent meg – az elmúlt napokban pedig hivatkozási pont lett. A tanulmány tapasztalatait a szakmérnök egyetemen is oktatja.
De kanyarodjunk vissza a roncshoz, ugyanis Tóth Ferenc azon túl, hogy az Árvízvédelmi és belvízvédelmi központi szervezetnél főgépészként, majd robbantásvezetőként is dolgozott, pontosan ismeri a Szabadság híd alatt található roncs történetét. – Én hagytam azt ott 1992-ben – jegyezte meg tréfálkozva. Lássuk a részleteket!
A mai Szabadság híd helyén 1896-ban építettek átkelőt, amit Ferenc József hídnak neveztek el. A két parton vámszedőházak álltak, az átkelésért ugyanis a XX. század elejéig fizetni kellett.
A pesti oldalon ma is láthatóak ezek az épületek, a budain viszont nem.
A II. világháború végén, 1945 januárjában, a Budapestért folyó ádáz harcok idején a németek aláaknázták a hidakat, hogy feltartóztassák a Vörös Hadsereget. Robbanóanyag a Ferenc József hídra is került, a robbantóállomást pedig az egyik vámszedőházban rendezték be. – A szovjet légierő folyamatosan tűz alatt tartotta a németeket, találat érte a vámszedőházakat is. Ezután a németek a Gellért szállóba húzódtak vissza, de a szovjetek továbbra is lőtték a Gellért tér környékét, és eltalálták a robbantókábeleket is.
Ez is közrejátszott abban, hogy amikor a németek robbantottak, nem csak a híd középső, 80 méteres része zuhant a Dunába, hanem a budai oldalon levő konzolkeret és a járófelület egy része is.
A hídpillér felőli szakasz ugyanakkor fennakadt a híd lábazatán – idézte fel Tóth Ferenc.
A harcok befejezése után a Ferenc József híd felújítását kezdték meg elsőként, amelynek a vízügyi szakember szerint igen hétköznapi oka volt: ennek a hídnak voltak kéznél a tervrajzai. Akkor persze nem az eredeti állapotban gondolkoztak, azonnal kivitelezhető megoldás kellett. Öt, egyenként ezer tonnás uszályt állítottak egymás mellé, egyenlő távolságra, majd azokra fából készült hidat építettek. Furcsa hibrid jött létre: a két hídlábon, a két partnál álltak a régi vasátkelő maradványai, amiket összekötöttek az uszályokon álló fahíddal. – A híd ugyanakkor nem volt hosszú életű, 1946. január 10-én éjjel jégzajlás miatt gyorsan el kellett bontani – mondta Tóth Ferenc. A sietős bontáshoz egy újabb uszályt állítottak be a pesti oldali hídláb és a Pest felőli első uszály közé. Az elbontott fahídelemeket rohamtempóban a beállított uszályra kezdték dobálni, csakhogy az uszály egy elhibázott manőver miatt a mederfenéken álló hídroncsnak, egy levágott lámpaoszlopcsonknak ütközött.
A sérült uszályt igyekeztek a part mellé kihúzni, azonban ez nem sikerült és a fedélzetre dobált bontott fahídelemekkel együtt a hajó a híd lábától 50 méterrel elsüllyedt.
– Napjainkban is ott van a meder fenekén – mondta Tóth Ferenc, majd megjegyezte, hogy az uszály felépítményeit 1947 és 1992 között levágták.
A hajótest mára mélyen beleült az iszapba, mást ugyanakkor látni lehet. Az öt uszályból álló fahidat 1946-ban tehát elbontották, ami úgy történt, hogy egyben kifordították és a budai partoldalhoz és az egyetem előtt rögzítették. Kifordítása közben azonban a fából és vasból épült híd járófelületének egyes részei a vízbe zuhantak.
A fát idővel elvitte a víz, a robbantáskor sérült vashídelem azonban ma is látható, azt a későbbiekben sem emelték ki.
– A híd újjáépítéséhez nem volt szükség rá, így 24 órában várja a látogatókat – mondta Tóth Ferenc.
Most kisebb tömegek próbálják nap, mint nap lefényképezni, megtette ezt a Magyar Nemzet is. Csütörtökön ennyit lehetett látni:
Napi