TechtudSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 07. 4 percnyi olvasás
A világ legnagyobb napteleszkópja megerősített egy 150 éves jóslatot.
A Nap nélkül nem lenne élet a Földön, és mindaz, ami a központi csillagunk felszínén, illetve a mélyén zajlik, közvetlenül is kihat a földi életre, illetve az emberi civilizációra. Éppen ezért a napfizikai kutatások és az ahhoz kapcsolódó felfedezések nemcsak a tudomány számára jelentenek fontos kérdést.
A világ legerősebb naptávcsövével készített új és rendkívül nagy felbontású képek feltártak valamit, aminek már százötven éve megjósoltak a létezését.
A felvételek kimutatták, hogy sok ezernyi apró örvény kavarog a Nap felszínén, és ezek a rendkívül részletes megfigyelések egyrészt segíthetnek választ adni a Nap legerőszakosabb viselkedésének pontos okára, másrészt pedig megválaszolhatják a napfizika egyik nagy rejtélyét, egy százötven éve nyitott kérdést.
Az új időzített felvétel az első közvetlen bizonyítéka ugyanis egy régóta megjósolt jelenségnek, a Nap felszínén kimutatott Kelvin-Helmholtz instabilitásnak.
A Kelvin-Helmholtz instabilitás – ami a XIX. század két meghatározó fizikusáról, a brit Lord Kelvinről és a német Hermann von Helmholtzról kapta az elnevezését –, akkor következik be, amikor két egymáson mozgó de egymással nem keveredő fluidumfelület között sebességkülönbség keletkezik, mint például a víz felszíne és a szél között. Az instabilitás a határrétegen megjelenő hullámok formájában testesül meg. A két fluidumfelület között fellépő sebességkülönbség miatt kialakuló súrlódás, vagy nyírás ilyen esetben spirális mintázatot vesz fel.
Noha a Kelvin -Helmholtz instabilitás jól ismert jelenség, de a Nap felszínén most első alkalommal sikerült megfigyelni ezt a hatást,
ahol az észlelések tanúsága szerint ez a fajta nyírás a szomszédos napplazma-áramlatok között jön létre.
A kutatók az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványának hawaii Daniel K. Inouye napteleszkópjával – a világ legnagyobb naptávcsövével – örökítették meg az örvényeket, majd a felvételeket összehasonlították a Nap látható felszínéről, az úgynevezett fotoszféráról készült számítógépes szimulációkkal.
A tudóscsoport kutatási eredményeit tartalmazó tanulmány augusztus 5-én jelent meg a Nature szakfolyóiratban.
A Nap anyagát képlékeny plazma alkotja, ami miatt a központi csillag különböző szélességi körökön fekvő területei eltérő sebességgel forognak, így például a Nap egyenlítői vidékén a rotáció 25, a pólusok környékén pedig már 35 naptári napot tesz ki. Ez az eltérő forgási sebesség olyan erős mágneses zavarokat kelt, amelyek napkitörésekhez és a napfoltok kialakulásához vezetnek. Ezek a mágneses zavarok, illetve az ezekhez kapcsolódó jelenségek főleg 11 évente válnak különösen intenzívvé, amikor a Nap mágneses pólusai felcserélődnek.
A Daniel K. Inouye napteleszkóp által készített időzített felvétel mindattól különbözik, amit korábban rögzítettek a napfizikusok.
A felvételen tucatnyi apró örvény látható, amelyek a mágneses régiók szélei mentén csoportosulnak, némelyiket finom, sötét csíkok, úgynevezett barázdák kísérik - áll a Nemzeti Tudományos Alapítvány közleményében.
A teleszkóp felbontása elég nagy és éles ahhoz, hogy akár több tíz kilométer átmérőjű struktúrák is kivehetők legyenek. Ennek a finom felbontásnak köszönhető, hogy sikerült felfedezni a Nap felszínén a Kelvin-Helmholtz instabilitásra utaló örvényeket, amelyek eddig teljesen észrevétlenek maradtak.
Amikor a kutatók összevetették az elkészített felvételeket a szimulációikkal, az egyezés rendkívül pontos volt ahhoz – egészen az örvények közötti átlagos távolságig –, hogy megerősítsék: végre sikerült működés közben is azonosítaniuk a napfelszínen a Kelvin-Helmholtz instabilitást. A lenyűgöző látványon túl a kutatók azonban úgy vélik, hogy ezek az örvények fontos szerepet játszhatnak a naptevékenységben is.
Ugyanis Nap mágnesesmező-vonalainak a folyamatos megcsavarásával és keverésével ezek az örvények komoly közrehatást gyakorolhatnak a napkitörések és a koronatömeg-kidobódások mögötti energia felhalmozódásában.
A napkitörés a naptevékenység leglátványosabb, egyben a legkomolyabb földi hatásokkal is együtt járó megnyilvánulása, melynek során három naptevékenységi jelenség lép fel egyszerre; úgyis mint a fler, azaz a naplégkör egy körülhatárolható részének erőteljes kifényesedése, továbbá a koronakidobódás, vagyis a naplégkör legkülső részéből történő anyagkidobódás, és az eruptív protuberanciák, a napkoronában hosszú ideig egy helyben lebegő és a környező gáznál sűrűbb anyagfelhők hirtelen gyorsuló felemelkedése, illetve elszállása.
Ez a hatás segíthet megmagyarázni azt a régóta fennálló rejtélyt is, hogy a Nap külső légköre, vagyis a korona miért éri el a körülbelül 1 millió Celsius-fokos hőmérsékletet, miközben a felszíne több százezer fokkal hűvösebb marad – mondja Thomas Rimmele, a Nemzeti Napmegfigyelő Központ vezető technológusa, akit a Live Science tudományos hírportál idéz.
A kutatócsoport most azt tervezi, hogy számítógépes programokat fog használni a Nap felszínén felfedezett apró örvények automatikus nyomon követésére a jövőbeli megfigyelések során.
Ez elősegítheti annak pontos megmérését, hogy ezek az örvények mennyire járulnak hozzá a korona felmelegedéséhez és a robbanásszerű űridőjárás kialakulásához, ami megzavarhatja a műholdakat, a kommunikációt és az elektromos hálózatokat a Földön. Éppen azért a felfedezésnek és a további megfigyeléseknek nem csak tudományos, hanem közvetlen gyakorlati haszna is lehet az űridőjárás előrejelzésben.
A Nature szakfolyóiratban 2026. augusztus 5-én megjelent tanulmány itt olvasható el angol nyelven.
A világ legnagyobb napteleszkópjával:
Napi