GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 07. 5 percnyi olvasás
Miközben Európa 2022 után büszkén demonstrálta, hogy megtanulta a leckét az orosz gázfüggőségből – diverzifikált, LNG-terminálokat épített, Oroszország nélkül is átvészelte a teleket –, a kontinens déli szegletében szinte észrevétlenül egy tankönyvi ismétlés zajlott le. Spanyolország, hogy politikai közeledést mutasson Rabat felé, 2022 nyarán saját magát hozta olyan helyzetbe, hogy Marokkó villamosenergia-ellátása (a fordított vezetéken át) tőle függjön – csak épp Marokkó lett a kedvezményezett, nem Oroszország. A különbség nem az elv, hanem a lépték. És ahol Oroszországnak "csak" gázfegyvere volt, ott Marokkónak kettő van: a spanyol gázra utalt gazdasága cserébe egy örökös, idegőrlő „csiki-csuki”helyzetben, migrációs fegyverrel tartja folyamatos nyomás alatt Madridot. Hogy ez utóbbi mennyire nem elméleti fenyegetés, azt jól mutatja, hogy e cikk írásakor, július utolsó napján éppen zajlott a legutóbbi, minden eddiginél nagyobb tömeges határátlépés Ceutánál.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Oroszország 2006-tól kezdve többször is bevetette a tranzitfüggő Ukrajnát mint zsarolási terepet – 2009-ben és 2014-ben egész Európa fázott bele –, majd 2025 elején a maradék tranzitszerződés lejártával ez a fejezet véget is ért.
Az EU válasza tankönyvi volt: a REPowerEU program, az LNG-kapacitások ugrásszerű bővítése és az orosz piaci részesedés drasztikus visszaszorítása nyomán a kontinens hivatalos narratívája szerint megtanulta a leckét – az egyetlen szereplőtől való egyoldalú energiafüggés stratégiai kockázat, függetlenül attól, hogy az adott fél szövetséges vagy rivális.
A cikk aktualitását egy július 31-én, Ceutánál lezajlott újabb tömeges határátlépés adja – a szöveg erre is reflektál.
A történet 2021. október 31-én kezdődött, amikor Algéria – évtizedes nyugat-szaharai vitájuk újabb mélypontjaként – nem hosszabbította meg a Marokkón átvezető tranzitszerződést. A döntés azonnal megbénította Marokkó áramtermelésének mintegy tizedét adó két gázerőművet, a Tahaddartot és a Aïn Béni Matharit.
A fordulat 2022 márciusában jött: Pedro Sánchez spanyol kormányfő hivatalosan a marokkói autonómia-terv mellé állt a Nyugat-Szahara-vitában – Madrid évtizedes semlegességi pozíciójának feladásával. Algéria válaszul befagyasztotta a Spanyolországgal fennálló, húszéves barátsági szerződést, és nagykövetét is visszahívta – a viszony négy évre megfagyott.
Áprilisban Teresa Ribera spanyol energiaügyi miniszter bejelentette, hogy a vezetéket megfordítják; Algéria tiltakozott, nehogy a marokkói ellátásba algériai eredetű gáz kerülhessen. 2022 júniusában a Maghreb-Európa vezeték újraindult – ezúttal fordított irányban, Spanyolországból Marokkóba, LNG-alapon, hivatalos "eredetigazolással", hogy a gáz nem algériai. A számok magukért beszélnek: 2023-ban 9471, 2024-ben 9703, 2025-ben rekord 10 375 gigawattóra áramlott át a vezetéken – ez a kapacitás több mint 90%-a.
Marokkó szempontjából ez az energiafüggetlenség megszerzése volt Spanyolországtól, cserébe egy komoly politikai engedményért.
A történet azonban nem ott kezdődött, hogy Marokkó gázra szorult Spanyolországtól: 2021 májusában, a Ghali-ügy nyomán (Spanyolország orvosi kezelésre engedte be a Polisario Front vezetőjét) Marokkó pár nap alatt meglazította a határellenőrzést Ceutánál, ahol több ezer migráns jutott át.
Ez volt a bemutató-gyakorlat: Rabbat megmutatta, mit tud tenni, ha Madrid nem jó irányába mozdul.
A kettő közötti eltérés a lényeg. Ukrajna elszenvedte az orosz tranzitfüggőséget, de nem volt saját visszafegyvere Moszkva ellen. Marokkó ezzel szemben nem csupán túsza a helyzetnek, hanem aktívan vissza is vezeti azt egy másik csatornán: a migráción keresztül.
Ez nem egyoldalú kényszer, hanem a malom játékból ismert, örökös csiki-csuki: Madrid adja a gázt a békéért, de Rabat a legkisebb sérelemre vagy politikai manőverre azonnal megnyitja a migrációs csapokat. Hogy ez mennyire nem történeti visszatekintés, azt az mutatja, hogy július 31-én, e cikk írásakor éppen zajlik Ceutánál a legutóbbi, minden korábbinál nagyobb tömeges határátlépés, amit Sánchez "támadásnak" és "területi integritás elleni merényletnek" nevezett – alig hetekkel azután, hogy a spanyol Legfelsőbb Bíróság betiltotta a tengeren elfogott migránsok azonnali visszaküldését.
A gibraltári-szorosi eset messze nem egyedi jelenség; Európa külső határain az elmúlt években rendszerszintűvé vált a migráció mint geopolitikai zsarolási eszköz alkalmazása.
Mindez azt mutatja, hogy
a migráció nem csupán humanitárius kihívás, hanem a hibrid hadviselés standard eszköze lett,
amellyel a tekintélyelvű rezsimek pontosan ott ütik az Európai Uniót, ahol a leginkább sebezhető: az egységes menekültügyi rendszer belső feszültségein, a humanitárius normák iránti elkötelezettségén keresztül — és az energetikán.
Erre tett még egy lapáttal a spanyol válság diplomáciai utóélete. Bár Madrid részéről tisztázták, hogy a tengeri határátlépésekre vonatkozó hazai jogi szabályozás finomhangolása nem a határok megnyitását célozta, a partnerek azonnal rákontráztak: hírek szerint 22 EU-s kormány írt alá levelet a spanyolok felé, intve őket a felelőtlen politikától, Olaszország, Finnország és Dánia pedig a schengeni tagság felfüggesztését követelte. Bár a spanyol jogszabályok külső félreértelmezése vagy a migrációs joghézagok fegyverként való használata nyilvánvalóan rosszindulatú jogi csűrés-csavarás, kár lenne ilyen bután szétverni az európai szolidaritást elhamarkodott, populista nyilatkozatokkal.
A hazai energiapolitikai vita is gyakran leegyszerűsíti a "diverzifikáció" fogalmát egy-egy nagy volumenű alternatívára – miközben a kisebb, politikailag motivált egypólusú függőségek (egy-egy koncentrált beszállítói vagy tranzitpartneri viszony) ugyanúgy stratégiai kockázatot hordoznak, csak nem kerülnek reflektorfénybe méretük miatt. A "kis tét, nagy kockázat" mintázat nemcsak a Gibraltári-szoroson, hanem a régiós beszerzési szerződések koncentráltságában is tetten érhető.
Európa azt hitte, a gázfegyver ellen vakcinát kapott Ukrajnában. Kiderült, csak allergiát – ami a nagy dózisra reagál, a kicsit észre sem veszi, hogy hat rá. Főleg, hogy mint látjuk, ha nem migráció, akkor energia, vámok vagy más – az EU ellenségei mindig keresik a rést a pajzson, hogy egy örökös, idegőrlő „csiki-csuki” játszmába kényszerítsék a kontinenst.
Címlapkép forrása: Adri Salido/Getty Images
Napi