Lehet, hogy nem azok isznak a legtöbbet, akikről a statisztikák ezt állítják – és az sem biztos, hogy a kevesebb elfogyasztott alkohol kisebb társadalmi kárral jár. Miközben Szlovákia és Szlovénia látványosan visszafogta nyilvántartott fogyasztását, Észtország számai az alkoholturizmus hullámzását követik. Magyarország pedig különösen súlyos ellentmondást mutat: a régiós rangsorban nem tartozik a legnagyobb fogyasztók közé, az alkohol okozta egészségügyi következmények alapján mégis az élmezőnyben van.

Az alkoholfogyasztás mérése csalókább, mint amilyennek elsőre tűnik. A hivatalos statisztikák csak azt látják, amit az adóhatóság is: a boltban vagy vendéglátóhelyen megvásárolt, nyilvántartott italt. Ami a határ menti bevásárlásban, az informálisan előállított italokban vagy az adómentes csatornákon átfolyik, jórészt kimarad belőle. Ez a különbségtétel végigkíséri az egész témát – és néhány meglepő eredmény is éppen ebből fakad. A BB tengely tizenegy országában a nyilvántartott, egy főre jutó alkoholfogyasztás az elmúlt három évtizedben országonként igen eltérő pályát járt be. 

A most vizsgált mutató a tizenöt év feletti népesség egy főre jutó, nyilvántartott alkoholfogyasztását méri, tiszta alkoholra átszámítva, literben, a WHO adatai alapján.

A korábbi elemzésekhez hasonlóan a rangsort itt is fejlettségi logika szerint állítottuk fel: a sor elejére az az ország került, amely az adott évben a legkevesebbet fogyasztotta. Fontos hangsúlyozni, hogy a mutató kizárólag a nyilvántartott mennyiséget tartalmazza – a házilag előállított vagy külföldön vásárolt alkohol nem szerepel benne -, így egyes országokban a tényleges fogyasztás érzékelhetően magasabb lehet a mértnél. 

A régiós átlag alakulása jól kirajzolódó ívet követ. A nyilvántartott fogyasztás az 1995-ös 10,3 literről 2008-ra 12,1 literre emelkedett, majd ismét mérséklődött, és az utóbbi években 11,2 liter körül állandósult. A kétezres évek végi tetőzést követő csökkenésben a szigorodó szabályozások, az áremelkedés és a fogyasztási szokások lassú átalakulása egyaránt szerepet játszott. 

A szlovákok isznak a legkevesebbet

A jelenlegi rangsor élén – vagyis a legkevesebb nyilvántartott fogyasztással – Szlovákia áll, ahol az egy főre jutó mennyiség 8,0 literre csökkent. Ez a mezőny legnagyobb visszaesése: Szlovákia 1995-ben még 12,6 literrel a rangsor közepén állt, mára viszont az élére került, hét helyet előrelépve. Hasonló pályát írt le Szlovénia is, amely a harminc évvel ezelőtti legmagasabb regionális értékről, 13,9 literről a második helyre, 9,7 literre mérséklődött – kilenc helynyi előrelépéssel. A két ország azt példázza, hogy a kilencvenes évek legnagyobb fogyasztói közül többen jelentősen visszafogták a nyilvántartott fogyasztást. 

A rangsor másik szélén Észtország esete a legösszetettebb. A nyilvántartott fogyasztás itt a kétezres években kiugróan magasra emelkedett: 2008-ban 17 liter volt, a vizsgált évek legmagasabb értéke, és néhány évig ezen a szinten is maradt. Ebben két tényező találkozott. Egyrészt a fogyasztás valóban magas volt, másrészt Észtország a határ menti alkoholkereskedelem egyik központja: a szomszédos, magasabb árszínvonalú országokból – mindenekelőtt Finnországból – érkező vásárlók jelentős mennyiséget vittek haza, ez azonban az észt eladásokban, így a nyilvántartott fogyasztásban jelent meg. Amikor Észtország 2015 után erőteljesen megemelte a jövedéki adót, a vásárlók egy része áttért az olcsóbb lettországi beszerzésre, és az észt mutató tíz év alatt 17-ről 10,7 literre esett; az adó későbbi mérséklésével pedig ismét emelkedni kezdett, mára 13,3 literig.

Ez a hullámzás jól szemlélteti, mennyire érzékeny a nyilvántartott fogyasztás az árpolitikára és a határ menti kereskedelemre. 

Magyarországon a következmények súlyosak

Magyarország adatai egy elterjedt vélekedést árnyalnak. Itthon gyakran hallani, hogy az ország Európa egyik legnagyobb alkoholfogyasztója – a nyilvántartott mennyiség azonban ennek ellentmond. Az egy főre jutó regisztrált fogyasztás 2023-ban 10,4 liter volt, amivel Magyarország a régió negyedik legalacsonyabb értékét mutatta, és a mutató három évtized alatt folyamatosan csökkent, a 12,6 literes kiindulószintről.

A magyar alkoholprobléma súlyossága ugyanakkor nem az elfogyasztott mennyiségben, hanem a fogyasztás módjában és következményeiben mutatkozik meg. A WHO adatai szerint az alkoholhasználati zavarok előfordulása Magyarországon 21,2 százalék, szemben a 8,8 százalékos európai átlaggal, az alkoholfüggőségé pedig 9,4 százalék a 3,7 százalékos európai átlaggal szemben; az alkoholnak tulajdonítható halálozás standardizált rátája szintén az egyik legmagasabb Magyarországon.

A sztereotípia hátterében tehát nem a fejenkénti fogyasztás átlaga, hanem a nagyivásra hajló fogyasztási minta és az abból eredő egészségkárosodás áll. 

A rangsor alsó felében ma a balti térség és néhány délkelet-európai ország található. Észtország mellett Csehország (12,7 liter) tartósan a magasabb fogyasztók között van; a cseh érték a teljes időszakban végig 12 liter felett, érdemi elmozdulás nélkül maradt. Litvánia pályája ismét a nyilvántartott adat korlátaira világít rá: az ország a kétezres években és a tízes évek elején a régió – és a világ – legnagyobb fogyasztói közé tartozott, majd a 2018-as szigorú szabályozás nyomán mérséklődött, és mára 11 liter körül áll.

A harminc éves adatsor azt mutatja, hogy az alkoholfogyasztás átrendeződése a régióban nem egyirányú folyamat volt. A kilencvenes évek nagy fogyasztói – Szlovénia, Szlovákia, Magyarország – érdemben mérsékelték a nyilvántartott fogyasztást, míg több, korábban alacsonyabb szintről induló ország, például Románia, Bulgária vagy Lettország, emelkedést mutatott. Az összkép mögött ugyanakkor mindvégig ott a mérés korlátja: mivel a mutató csak a nyilvántartott mennyiséget látja, a fogyasztás valódi szintjét és annak országok közötti sorrendjét óvatosan, a házi előállítás és a határ menti kereskedelem torzító hatásának tudatában érdemes értelmezni. 

---

A BB Tengely a Baltikum és a Balkán országainak teljesítményét veti össze évtizedes távlatban.

A sorozat többi részét itt találod.