Napkitörések és koronakidobódások akkor jönnek létre, amikor a Nap mágneses erővonalai összegabalyodnak, majd hirtelen újra összekapcsolódnak. Bár a naptevékenység közvetlen kiváltó oka már ismert volt, azt eddig kevésbé értették a szakemberek, hogy pontosan mi is csavarja össze ezeket az erővonalakat. A Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin működő Daniel K. Inouye Naptávcső legújabb megfigyelései most közelebb vihetnek a válaszhoz.

Rejtélyes naptevékenység: hullámokra emlékeztető mintázatok

A négyméteres Inouye Naptávcső a jelenleg üzemelő napkutató teleszkópok közül a legkorszerűbb és legerősebb. A műszer által rögzített felvételeken a tenger megtörő hullámaihoz vagy homokdűnékhez hasonló mintázatok rajzolódtak ki a Nap felszínén. A kutatók úgy vélik, hogy ezeket a képződményeket az úgynevezett Kelvin–Helmholtz-instabilitás hozza létre. Ez a fizikai jelenség – amely két, egymás mellett eltérő sebességgel mozgó folyadékréteg határán alakít ki örvényeket – a földi tavakban és óceánokban már régóta ismert, de gázokban és a napszélben is megfigyelték már.

David Kuridze, az amerikai Nemzeti Napobszervatórium kutatója csapatával számítógépes szimulációkat hívott segítségül a felvételek elemzéséhez. Kiderült, hogy az örvényszerű képződmények a mágneses területek peremén, egymástól nagyságrendileg 50–65 kilométeres távolságra helyezkednek el.

Így gabalyodhatnak össze a mágneses erővonalak

A Nap felszínén zajló, leginkább fortyogásra emlékeztető folyamatos mozgás 500–2000 kilométer széles granulációs cellák formájában nyilvánul meg, amelyek kölcsönhatásba lépnek a mágneses struktúrákkal. Ennek a folyamatnak a hatására a plazmarétegek elcsúsznak egymás mellett, megteremtve a feltételeket a Kelvin–Helmholtz-instabilitás kialakulásához.

A csillagászok szerint a most rögzített képsorozatok azt bizonyítják, hogy a Nap felszínén a korábban feltételezettnél nagyságrendekkel összetettebb és dinamikusabb folyamatok zajlanak.