Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten volt az első ENSZ-főkapitány, aki 16 év után Ciprusra látogatott.

Ottjártakor találkozott a sziget két közösségének vezetőivel: Nikos Christodoulidesszel, a Ciprusi Köztársaság elnökével és Tufan Erhurmannal, a ciprusi török ​​vezetővel, az önmagát kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökével, amelyet csak Törökország ismer el.

Ezzel az volt a célja, hogy megállapítsa, megvannak-e a feltételek a ciprusi kérdésről szóló tárgyalások újraindításához.

A tárgyalások előrehaladása továbbra is megrekedt a svájci Crans-Montana-i tárgyalások 2017-es összeomlása óta, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete a legátfogóbb erőfeszítéseket tette a sziget újraegyesítési megállapodásának közvetítésére.

Miért most?

Akkor miért döntött úgy Antonio Guterres, hogy most elindít egy új kezdeményezést?

Diplomáciai források szerint a válasz kevésbé magával a ciprusi kérdéssel kapcsolatos fejleményekben rejlik, sokkal inkább a tágabb régió gyorsan változó geopolitikai képében.

A közel-keleti háború, az Izrael és Törökország közötti kapcsolatok romlása, valamint a Földközi-tenger keleti térségében egyre erősödő stratégiai verseny felerősítette az ENSZ aggodalmát, hogy a megoldatlan ciprusi konfliktus alááshatja az egész térség stabilitását.

Guterres ezt mondta a július 29-i közös találkozó után. „Úgy gondolom, hogy a ciprusi megoldás elengedhetetlen, nemcsak a ciprusi nép érdekeinek és békéjének megőrzése érdekében, hanem a stabilitás tényezőjeként is a veszélyesen instabil régióban” – mondta.

A DW-nek nyilatkozva Andreas Mavroyiannis, a Ciprusi Köztársaság korábbi állandó képviselője az ENSZ-nél és a ciprusi görög fél egykori főtárgyalója osztotta ugyanezt az aggodalmat.

"A Ciprusi Köztársaság és Izrael közötti kapcsolatok erősödése, valamint az Izrael-Törökország kapcsolatok megromlása növeli a ciprusi kérdés eszközzé válásának kockázatát" - mondta a DW-nek.

Mavroyiannis szerint az ENSZ főtitkára attól tart, hogy Ciprus ahelyett, hogy a közel-keleti stabilitás pilléreként szolgálna, egyre inkább belegabalyodik a regionális rivalizálásba, és a térség egyik legsebezhetőbb kitörési pontjává válhat.

Az európai dimenzió

Az ENSZ nem egyedül nézi a ciprusi kérdést a regionális biztonság prizmáján keresztül. Az EU egyre nagyobb érdeklődést mutat a békefolyamat újjáélesztésére irányuló erőfeszítésekben való aktívabb politikai szerepvállalás iránt.

Jelentős lépés történt július 7-én, amikor az Európai Bizottság Raffaele Fitto ügyvezető alelnököt nevezte ki az EU ciprusi kérdéssel foglalkozó különleges képviselőjévé.

Feladata, hogy támogassa az ENSZ által vezetett folyamatot, és megerősítse a blokk részvételét a tárgyalások újraindítására irányuló erőfeszítésekben.

Az EU aktívabb szerepvállalása régóta Nikos Christodoulides elnök egyik legfontosabb politikai célkitűzése.

Ciprus legutóbbi elnöksége alatt az Európai Unió Tanácsában emlékeztette európai vezetőtársait, hogy ő "az egyetlen EU-tagállam elnöke, amely továbbra is illegális katonai megszállás alatt áll".

A ciprusi kormány úgy véli, hogy az EU napirendje ösztönözheti Ankarát, hogy konstruktívan járuljon hozzá a ciprusi kérdés előrehaladásához.

A potenciális befolyásosnak tartott kérdések között szerepel az EU–Törökország vámunió modernizálása, a török ​​állampolgárok vízumliberalizációja, Törökország részvétele az EU SAFE védelmi finanszírozási eszközében, valamint a régóta befagyott uniós csatlakozási folyamat fokozatos újraélesztésének lehetősége.

A következő lépés

Míg Guterres azon döntését, hogy új, informális, kiterjesztett 5+1 találkozót jelent be a két ciprusi közösség, a három garanciavállaló hatalom (Görögország, Törökország és az Egyesült Királyság) és az ENSZ részvételével, széles körben pozitív jelzésnek tekintették, szándékosan elmulasztotta kitűzni az időpontot.

Ehelyett egyértelművé tette, hogy az ülést csak akkor hívják össze, ha kellő előrelépés történt a bizalomépítő intézkedések, a módszertan és a folyamat lényege terén.

Nem véletlenül hangsúlyozta tehát Ciprusra érkezésekor, hogy "ez nyilvánvalóan a ciprusiaktól függ", hangsúlyozva, hogy a folyamat előremozdításáért elsősorban a két közösség felelős.

Megjegyzései közvetlenül kapcsolódnak a bizalomépítő intézkedések terén tett kézzelfogható előrelépés hiányához.

A több hónapig tartó megbeszélések ellenére a két félnek még az új átkelőhelyek megnyitásában sem sikerült megegyezésre jutnia, ami az ENSZ-főtitkár szerint „kézzelfogható hatással lehet a ciprusiak mindennapi életére”, miközben hozzájárulhat a bizalom minimális szintjének helyreállításához a tárgyalások következő szakasza előtt.

Ankara helyzete továbbra is kulcsfontosságú

A kulcskérdés azonban túlmutat magán a két közösségen, és Törökország részvételi hajlandóságára vonatkozik.

Az ENSZ igazi próbája az, hogy Ankara hajlandó-e visszatérni az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai és a kétközösségi, bizonális föderáció elfogadott alapjain belül lefolytatott tárgyalásokhoz, eltávolodva attól a kétállami megoldástól, amelyet a Crans-Montana tárgyalások 2017-es összeomlása óta szorgalmaz.

Törökország egyelőre nem tett nyilvános nyilatkozatot, amely ilyen elmozdulást jelezne. Az egyetlen lehetséges jelzés közvetve Antonio Guterres megjegyzéséből származik, miszerint "mindkét fél beleegyezése és a kezes jogköre megvan ahhoz, hogy megfelelő felkészülés mellett egy újabb 5+1 találkozó felé haladjanak".

A megfogalmazás azt sugallja, hogy Ankara – legalábbis eljárási szempontból – hajlandó részt venni egy újabb informális konferencián az ENSZ égisze alatt. Egyelőre nyitott kérdés, hogy ez egyben érdemi változást is jelez-e Törökország régóta fennálló helyzetében.

Szerkesztette: Aingeal Flanagan