A Metropolitan Museum of Art textília- és viseletgyűjteményének (Costume Institute) éves divatkiállítása azon programok közé tartozik, melyek a legtöbb látogatót vonzzák a híres intézménybe. A 2018-as Heavenly Bodies (Mennyei testek) című kiállítás például a múzeumnak a fennállásától számítva a legsikeresebb tárlata volt, több mint 1,6 millió ember volt kíváncsi arra 2018-ban, miként inspirálta a katolikus egyház és annak esztétikája a divatot. A többi divatkiállítás látogatószáma e mögött messze elmaradt, de azért akadtak még szép sikerek: a 2015-ös (ami a kínai művészet a nyugati divatra gyakorolt hatását mutatta be) több mint 800 ezer embert érdekelt például, de még a 2011-esre (az Alexander McQueen divattervező művészetét bemutató retrospektív tárlatra) is elmentek közel 700 ezren.

Az elmúlt években azonban nem túl jól sikerültek a témaválasztások, a tavalyi, az afroamerikai dandyk öltözködési kultúráját bemutató tárlat még 300 ezer embert sem mozgatott meg. Vannak így olyan vélemények, hogy a főkurátori minőségben az intézetet vezető Andrew Bolton, valamint Anna Wintour most biztosra akarhattak menni a látogatószám maximalizálása érdekében. (Anna Wintour – akiről Az ördög Pradát visel című filmek kiállhatatlan főszerkesztőjét is mintázták – rövid ideig a világhírű nemzetközi divatmagazin, a Vogue brit kiadásának az élén állt, majd 1988-2025 közt az amerikai anyalap főszerkesztőjeként a világ egyik legbefolyásosabb divatszakemberévé vált. Jelenleg a magazin 28 nemzeti vagy regionális kiadásának globális lapigazgatója, valamint a márkát tulajdonló Condé Nast International kiadó tartalomigazgatója és igazgatótanácsának tagja; emellett a múzeum kuratóriumi tagja és 1995-től a Met-gála szervezőbizottságának elnöke. – a szerk.)

De a kiállítás témája nemcsak az eladott belépőjegyek számára van hatással. A kiállítást minden év májusának első hétfőjén este nyitja meg az elitizmusa miatt egyre gyakrabban bírált Met-gála, amikor is a meghívott (azaz a személyesen Anna Wintour által jóváhagyott) világsztárok a múzeum lépcsőjén pózolnak a fotósoknak az excentrikusabbnál excentrikusabb ruhakölteményeikben, amelyeket a világ legnevesebb divatházai adnak rájuk – amelyek busás összegért foglalnak asztalt a partin a celebeknek, így ez a múzeum legfontosabb adománygyűjtő rendezvénye. Bár az esemény ma már globális érdeklődésre tart számot (mi is foglalkozunk vele minden évben), a kiállítás témája is befolyásolhatja, mekkora körülötte a médiafelhajtás, amely a kiállításra irányítja a figyelmet. Ha a világsztárok pazar vintage Givenchy, Dior és Margiela kreációkban illegetik majd magukat egy megosztó személyiséget ünnepelve, a siker feltehetőleg garantált lesz.

Kicsoda John Galliano?

Mielőtt rátérnénk arra, hogy miként próbálta meg a múzeum Bolton és Wintour által kihúzni a dolog méregfogát, nézzük meg, miért lehet az olasz és spanyol szülőktől született brit divattervező a harmadik olyan dizájner (Yves Saint Laurent és a Comme des Garcons márka alapítója, Rei Kawakubo után), akinek még életében saját kiállítást rendez a Met. Galliano 1960-ban született Gibraltáron, majd családjával együtt Londonba költöztek, ahol aztán beiratkozott a világ egyik legnevesebb divatiskolájába, a Central Saint Martinsba. Diplomakollekcióját az 1789-es nagy francia forradalom ihlette, amelyet teljes egészében megvásárolt a londoni Browns luxusáruház – egyik első vásárlója itt Diana Ross volt. Közben elindította saját márkáját a saját nevén, de miután a befektetők eltűntek mögüle, 1988-ban csődbe ment.

Ekkor átköltözött Párizsba, ahol a rákövetkező évben már új kollekciót mutatott be, és a tehetségét hamar felismerő Wintour összeismertette egy új befektetővel. 1995-ben aztán a jelenleg a világ egyik leggazdagabb emberének tartott Bernard Arnault (a francia LVMH – Louis Vuitton Moët Hennessy luxuskonglomerátum elnök-vezérigazgatója) megkérdezte Wintourt, hogy kit javasolna a cégcsoportjához tartozó Givenchy divatház élére kreatív igazgatóként a visszavonuló márkaalapító, Hubert de Givenchy helyére. Így lett Galliano az első brit tervező, aki egy francia haute couture divatház művészeti vezetője lett. Arnault elégedett volt, így egy évre rá a gyengélkedő Dior éléről menesztette Gianfranco Ferré divattervezőt, és a székét Gallianónak adta, aki csodát tett a konszern egyik legfontosabb márkájával.

Látványos, színpadias, sok esetben a századforduló stílusjegyeit, de más kultúrák vagy történelmi korszakok vizuális elemeit is magukon viselő magas szabászati kreációi magukért beszéltek, ami megágyazott a konfekcióruházat, a bőrárú, a parfümök vagy a sminktermékek eladásainak is – ikonikus nyeregformájú retikülfazonja jelenleg is kasszasiker. Terminusának végére már nemcsak a terméktervezést irányította (kivétel a férfikollekciókét), de olyan jól pörgött a biznisz, hogy nagy hatása volt a marketingre is, legyen szó például arról, hogy mely világsztárok legyenek a cég reklámarcai és márkanagykövetei. Az egyedi, grandiózus művészi látásmód és a szabászati professzionalizmus mellett Galliano legnagyobb erősségének pont a márkaépítést tartják, lévén a Maison Margiela (korábban Maison Martin Margiela) is alatta vált 2014-2024 közt egy tervezői márkából igazi divatházzá.

Barátja, Kate Moss topmodell is segítette a visszatérését

De ne szaladjunk ennyire előre, hanem kanyarodjunk vissza a Diorhoz, mégpedig az ominózus 2011-es évhez! Ekkoriban Galliano évi hat kollekció tervezését irányította a Diornál (2 haute couture, 2 ready-to-wear / prét-a-porter, 1 pre-fall, 1 resort / cruise) és minimum négyet tervezett a fiataloknak szóló John Galliano brandnek, amelyet még 1996-ban vásárolt fel az LVMH. Időközben elhunyt egy közeli barátja és kollégája, ami az egyébként is folytonos munkahelyi stresszel küzdő, világsztárrá váló dizájnert teljesen kibillentette saját bevallása szerint is a lelki egyensúlyából. Ilyen mentális állapotban hagyta el a száját részegen egy párizsi bárban egy szemlátomást zsidó párosnak címezve ez:

Szeretem Hitlert. Az olyan emberek, mint ti, meghalnának. Az anyáitokat, az őseiteket mind elgázosítanák.

A tervezőn szórakozó páros felvette a jelenetet, és az futótűzként terjedt a közösségi médiában, az LVMH pedig szinte azonnali hatállyal rúgta ki az addigi aranytojást tojó tyúkját – vállalva azt is, hogy a John Galliano brand a tervező nélkül gyakorlatilag ma már tetszhalott állapotban van, a Dior pedig évekig nem talált magára a cserélődő kreatív igazgatók keze alatt, ami a bevételekben is jól megmutatkozott. Galliano száműzetése a divatvilágból gyakorlatilag két évig tartott, miközben Canossát járt (elismerve függőségeit és depresszióját) és a francia bíróság elmarasztalta vallási, faji és etnikai csoport ellen elkövetett bűncselekmény miatt felfüggesztett pénzbüntetésre ítélve, ellenben elvesztette az LVMH ellen indított 6 millió eurós kártérítést követelő munkaügyi perét, miképp nem nyerte meg a zsidó páros ellen indított (antiszemitizmussal való) rágalmazási pert sem. (A II. Erzsébet királynő által odaítélt Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatát nem, ellenben a Francia Becsületrendet visszavonták tőle.)

2013-ban aztán megtörtént az első puhatolózás, miként reagálna a világ az esetleges visszatérésére, Anna Wintour ugyanis összehozta Gallianót Oscar de la Rentával (itthon ez a divatház kevésbé ismert, de az egyik legfontosabb amerikai luxusmárkáról van szó), akivel terveztek egy közös kollekciót, amely az ikonikus gallianói jegyeket viselte magán. 2014-ben pedig robbant a hír, hogy a Diesel márka alapítója, Renzo Rosso felkérte Gallianót, hogy vegye át a divatipari cégcsoportjához tartozó Maison Margiela kreatív igazgatását. A pozíció több mint testhezálló volt ebben a helyzetben. A Margielánál Galliano szemlátomást szabad kezet kapott szakmailag, engedték, hogy a márkát maximálisan a saját ízléséhez igazítsa, ugyanakkor az fontos eleme a cégfilozófiának, hogy a hangsúly mindig a ruhákon van, és nem az azt viselő modelleken vagy a tervezőn. A dizájner a bemutató végén nem fogadja a kifutón a közönség tapsviharát és gratulációját, nem ad interjúkat, azaz nem arca a márkának, így anélkül tudták Galliano erősségeit kihasználni, hogy túlzottan ráirányították volna a figyelmet.

Galliano azt mondta, hogy Rosso a legértékesebb ajándékot adta neki a megbízással: a lehetőséget, hogy újra megtalálja a kreatív hangját, amikor már hangtalanná vált. Első kollekciójának egyik darabját egy fontos díjátadón Wintour is viselte, ahol Galliano nyújtotta át neki a díjat, demonstrálva, hogy a tervezőt immár végképp rehabilitálta a divatvilág. Ezt jól példázza az is, hogy idén márciusban a Zara kétéves kreatív partneri szerződést jelentett be vele, azaz Galliano a márka archívumából válogat majd, és sajátos módon tervezi újra a darabokat; az első kollekciót szeptember 30-án mutatják be a párizsi divathét keretében.

A zsidó vezető szerint nem tűnik „marketingszagúnak” a megbánása

„Senki sem érdemelne meg jobban egy ekkora kiállítást, mint John Galliano” – nyilatkozta Anna Wintour annak kapcsán, hogy már évek óta napirenden van a kérdés a kuratóriumban, hogy meg kellene ezzel tisztelni a négyszer is az év brit tervezőjének választott dizájnert. De mivel a Met a világ legnagyobb Galliano-gyűjteményét birtokolja, így a 2027. május 9. és 2028. január 9. közt megtekinthető John Galliano: Horizons című tárlat kurátora, Andrew Bolton az évek során más kiállításokon is következetesen bemutatott Galliano-kreációkat, és most is nagy részt a múzeumi darabokból fog válogatni. A kiállítás három nagy egységre tagolódik majd, az elsőben kronológiailag tekintik át Galliano pályaívét beillesztve azt az adott évtized kulturális szövetébe;  ebben a szekcióban lesz bemutatva a 2011-es incidens is, mivel ennek szakmai következménye is része annak, ami formálta a tervezőt, mint művészt. A második Galliano visszatérő ihletforrásait vizsgálja, bemutatva, hogyan használt történelmi korszakokat és történeteket, a harmadik rész pedig az alkotói folyamatba enged betekintést.

Bolton és Wintour az elmúlt évben a legbefolyásosabb amerikai zsidó vezetőkkel egyeztetett, biztosítva őket, hogy ez nem egy dicsőítő kiállítás lesz, ami elhallgatja az ominózus esetet. A New York Times ennek kapcsán megszólaltatta az Észak-Amerikai Reform Zsidó Unió elnökét, aki személyesen is találkozott Gallianóval. A rabbit meggyőzte a dizájner arról, hogy megbánta a mondatait, őszintének hangzottak a szavai, és a vallási vezető rámutatott arra, hogy a judaizmus elfogadja a bűnbánatot, és lehetőséget ad a második esélyre. Ezen a véleményen van a Rágalmazásellenes Liga is, melynek vezérigazgatója ezt a közleményt küldte a lapnak: „Úgy gondoljuk, hogy John Galliano őszintén átdolgozta magát azokon a problémákon, amelyek az évekkel ezelőtti párizsi antiszemita kirohanásához vezettek, és a bocsánatkérését már régen elfogadtuk”.

Azonban vannak bizonytalanok is. Mint a Met közelében található zsinagóga rabbija elmondta a lapnak, a hívek egy része biztosan problémásnak és felkavarónak találja majd a kiállítást, a legfontosabb kérdés azonban az, hogy „a tárlat képes lesz-e a zseniális ruhák ünneplése mellett valóban érdemben és mélyen szembenézni Galliano múltbeli tetteinek súlyosságával”. De abban az időben a Dior két, zsidó származású reklámarca is megosztott volt a kérdésben. Natalie Portmant mélyen megdöbbentette az eset, és kijelentette, hogy soha többé nem akar Gallianóval dolgozni, azonban Eva Green színésznő sokkal megértőbbnek bizonyult. „Néha az ember hibázhat. Nem hiszem, hogy antiszemita lenne. Én zsidó vagyok. Nem hiszem, hogy bármi baja lenne a zsidókkal. Szerintem inkább arról van szó, hogy valószínűleg egy kicsit részeg volt.”

(Borítókép: John Galliano fogadja a tapsot a 2006/2007-es ősz-téli Dior show után a párizsi haute couture divathéten 2006. július 5-én. Fotó: Michel Dufour / WireImage / Getty Images)