Autó-MotorSzerző: index 2026. 08. 05. 7 percnyi olvasás
Neve néhány hete a Hungaroring történetébe is örökké beivódott.
2026. július 24-én, az idei Magyar Nagydíj pénteki napján több Formula–1-es kiválóság, egészen pontosan Lewis Hamilton, Michael Schumacher, Ayrton Senna, Nelson Piquet, Nigel Mansell és Jean Alesi neve is „halhatatlanná” vált a Hungaroringen.
A száguldó cirkusz több mint 75 éve nyúló történelmében szinte megkerülhetetlen (egyedül Alesi nem nyert világbajnoki címet, bár 32 pódiumával és egy futamgyőzelmével neki sem kell szégyenkeznie) számító versenyzőkről ugyanis hat kanyart is elneveztek a mogyoródi pályán.
Az utolsó, vagyis 14-es kanyar azonban egy magyar pilóta nevét hordozza, aki ugyan soha nem szerepelt a királykategóriában, mégis, ha Szisz Ferenc szerepét megnézzük a profi autóversenyzés kialakulásában, a 20. század első igazi úttörőjét fedezhetjük fel benne.
De ne szaladjunk ennyire előre. Történetünk ugyanis az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején kezdődik. Noha ekkor Ferenc születésére még bő két évtizedet várni kellett, édesapja, János már 20. életéve előtt csatákba vágtatott, mint Zichy Károly, Oroszvár földesurának lovásza, aki a harcok során a sereget vezető főnemes-hadvezér tartalék lovát ülte.
A feladatot bátorsággal teljesítő Szisz a magyar vereséggel végződő szabadságharc után lófelcsernek tanult, közben pedig Szeghalomra került, ahol remek minősítésének köszönhetően az ott élő nemesi Wenckheim család kocsisává vált.
A letelepedés után családot is alapított a lovaglás terén vasszigorral oktató János, talán éppen ezért is történhetett úgy, hogy a hat gyerek közül (három fiú, három lány) egyik sem választotta a lovasszakmát. A három fiú az otthon melegét hátrahagyva szerencsét próbált az országban, Ferenc – aki 1873. szeptember 20-án látta meg a napvilágot – ugyan rézöntőként kereste a kenyerét, nagy érdeklődést mutatott a 19. század vége felé már egyre nagyobb teret nyerő automobilok iránt is.
Mestersége révén először Budapestre, majd Bécsbe, Münchenbe (ahol a Bosch cégnél megismerkedett a járművillamossággal), Elzász-Lotaringiába (ahol későbbi feleségével találkozott), végül pedig Párizsba került, ahol 27 évesen a letelepedés mellett döntött.
Egy évvel később már a Renault fivéreknél kapott munkát, a testvérpáros hamar felismerte a finom precíziós munkát remekül elvégző Szisz tehetségét, így előbb a szerszámgéposztályon, majd rövidesen az autógyártásban segédkezett, ahol szakértelme aranyat ért egy olyan korban, ahol például a dugattyúk, a főtengely és a csapágyak összecsiszolását saját kezűleg végezték még el.
Párizsi évei alatt tudását közel tökéletesre fejlesztette, megalkotta az első öngyulladású motort, továbbá feltalált egy olyan sűrített levegős szerkezetet is, amely kiváltotta az autóknál a kézzel megtekerendő kurblit.
Szakértelmének, na meg vezetői tudásának köszönhetően (amelyet európai „vándorlása” során sajátított el) Louis Renault szerelőként vette maga mellé, miután a cég is érdekeltté vált az autóversenyzésben. A futamok előtt így Szisz felelt az autó megfelelő előkészítéséért. Ekkoriban ráadásul a szerelők a pilóta mellett foglaltak helyet, ha valaki balesetet szenvedett (ami a korszakban nemegyszer előfordult), rögtön két emberélet is veszélybe került.
A balsors a fivérek életébe is beleszólt, Marcel Renault 1903. május 26-án életét vesztette a Párizs és Madrid közötti viadalon. A tragédia után Louis felhagyott a versenyzéssel, ez nyitott utat Szisz előtt, hiszen ő lett a csapat egyik új pilótája a három közül.
A kezdett nem volt sima: 1905-ben a Clermont-Ferrand mellett megrendezett Gordon Bennett-kupán indult volna, ám végül csak ötödikként végzett a francia kvalifikáción, így nem vehetett részt magán a versenyen. Az év végén az Egyesült Államokba utazott, ahol a New York-i Vanderbilt-kupán az ötödik helyet csípte el, már mint Francois Szisz.
A versenyen egyébként egy bizonyos Louis Chevrolet is részt vett a Fiat színeiben, aki 1911-ben saját céget alapított Chevrolet Motor Car Company néven…
A valódi hírnévre végül 1906-ban, az autósport történetének első Grand Prix-versenyén tett szert. A június 26–27-én rendezett – Le Mans–Saint Calais–Fertré Bertrand országúton kijelölt – 1238,16 kilométeres távú futamon szerelőjével, Marteau-val az első helyen ÉRT CÉLBA!
A kétnapos versenyen összesen 32 kocsi állt rajthoz, amelyből – a nagy hőségnek is köszönhetően – az első napon 16, a másodikon pedig öt esett ki. Szisz végül 12 óra 14 perc 7 másodperc alatt teljesítette a versenyt, mindezt a korban hihetetlennek tűnő 100,8 kilométer per órás átlagsebességgel.
Győzelmének hírét egész Európában elismerés fogadta, plusz 45 ezer frankos (inflációt is beleszámítva manapság 210 ezer eurónak, vagyis 76,3 millió forintnak felelne meg) pénzdíjban is részesült. A magyar pilóta soron kívül a francia állampolgárságot is megkapta, valamit az első autóversenyző lett az országban, aki állami kitüntetést kapott.
A verseny üzleti sikere további Grand Prix-futamok létrejöttéhez vezetett. A következő évben a második francia versenyt az olasz Felice Nazzaro nyerte, míg az 1908-as GP-n Szisz ismét rajthoz állt, azonban műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a körözést, hasonló okból pedig az amerikai Savannah-ban rendezett nagydíjon sem volt esélye a sikerre.
1909-ben Szisz a Renault elhagyva saját műhelyt nyitott, és felhagyott a viadalokkal. De hat évvel később a versenyek másik úttörőjének számító Fernand Charron meggyőzte, hogy az Alda volánja mögött ismét GP-n vezessen. A franciáknál sztárnak számító pilóta korábbi teljesítménye utáni tiszteletből az 1-es rajtszámmal indulhatott az 1914-es lyoni Grand Prix-n, azonban a nagy visszatérés egy sérülés miatt ideje előtt véget ért, és már a verseny felénél fel kellett adnia a küzdelmeket az ekkor már 41 esztendős volt rézöntőnek.
Egy hónap sem telt el, és nemcsak Szisz pályafutása záródott le véglegesen, de az európai autóversenyek is kényszerű szünetre vonultak: 1914. július 28-án kitört az első világháború.
A szeghalmi születésű versenyző önkéntesként lépett be második hazája hadseregébe, ahol az algériai szállítócsapatok vezetőjeként szolgált. Nyolc hónappal később végül tífusz miatt kórházba került, ÉS LESZERELTÉK. a frontról visszatérve pedig folytatta Renault és Citroen járművek javításával foglalkozó bizniszét.
Szisz Ferenc már a nagy sikerek előtt is szoros kapcsolatot ápolt itthoni rokonságával, gyakran utazott el Bécsbe, Magyarországra azonban már soha többet nem tért visza, az első világháborús katonai szolgálata miatt ugyanis félt, hogy a hatóságok felelősségre vonják, ha átlépi a határt. Nem tudni, mennyire volt tisztában saját családja „Feri bácsi” külföldi sikereivel, a leírások szerint inkább egy gazdag nagybácsiként, mint az autóversenyzés első nagy sztárjaként ismerték.
Szisz Ferenc végül 1944. február 21-én, 71 éves korában halt meg tüdőgyulladásban az auffargisi villájában. Franciaország számos emlékmű és a Renault-múzeum is felidézi eredményeit, de a Hungaroring előtt, valamint Szeghalom városi sportcsarnoka közelében is külön szobrot emeltek neki.
A haláláról szóló távirat az 1939-től 1945-ig tartó második világháború miatt csak 1947-ben jutott el itthoni családjához, az országban azonban finoman szólva sem süvített végig a hír. Így eshetett meg, hogy az 50-es évek elején egy Tiszaszentimrén élő, szintén Szisz Ferenc nevű öregúrtól megkérdezték, véletlenül nem ő az egykori híres autóversenyző, aki kapva az alkalmon, gyorsan felvette a névrokon identitását.
Az ügyeskedő az 1956-os Nemzetközi Vásáron már lebukott: egy újabb modelljével akarta meglepni a Renault, az ál-Sziszről azonban hamar kiderült, hogy nem is tud autót vezetni. Ekkor pedig a franciák számára is világossá vált, hogy imposztorral van dolguk.
Hogy megszégyenülésükben vagy sietős távozásuk miatt nem szóltak erről a magyar közvéleménynek, az máig rejtély, mindenesetre a szocialista rezsim kapva az alkalmon, azonnal felhasználta céljaira az „autóversenyzőt”.
A KISZ Ifjúság című híradójának 1958. szeptember 28-i számában egy hosszabb cikket jelentettek meg „Szisz bácsiról”, a kisebb (de főleg nagyobb( ferdítéseket tartalmazó életút hamar szocialista történelemhamisításba fordult át: „Magyarországra hazatérve bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s Horthyék alatt közel egy évtizedet ült a váci fegyházban – meggyőződéséért.”
Az „életben maradt” Sziszről szóló híreket, szeghalmi Szisz Ferenc, a GP-győztes pilóta unokaöccse nagy örömmel fogadta, azonban amikor meglátogatta „nagybátyját”, rögvest nyilvánvalóvá vált számára az átverés. Hiába reklamált a hatóságoknál, hamar leszögezték neki, ne kavarjon bele politikailag kényes dolgokba.
Ugyan az ál-Szisz 1970-ben meghalt, az igazságra végül csak 1986-ban derült fény, miután az Autósélet című újság egyoldalas interjút készített az igazságért oly sokáig harcoló rokonnal.
A cikk elkészültéhez a Magyar Kultúra magazin egyik cikkének (2023/07) rövidített változata, a magyarjarmu.hu anyaga, valamint a grandprix.com írása jelentett forrást.
(Borítókép: A magyar autóversenyző, Szisz Ferenc a volán mögött. Fotó: National Motor Museum / Heritage Images / Getty Images)
Napi