Az elmúlt napokban újra fellángolt a vita a Dunán építhető vízlépcsőkről, és Tarjányi Péter szerint ismét ugyanaz történik, mint évtizedek óta.

A bejegyzés fő állítása, hogy a vita nem érdemi kifogásokon bukik el, hanem már a kezdet kezdetén, egyetlen szó kimondásán.

A sokat démonizált szó, amitől elapad minden vita: vízlépcső

Fontos pontosítás tőle, hogy senki nem állította: holnap vízlépcsőt kell építeni. A felvetés ennél szűkebb – arról szól, hogy meg kell vizsgálni, létezik-e olyan megoldás, amely egyszerre védi a természetet, és biztosítja az ország vízgazdálkodását, energiabiztonságát és jövőjét. A szakértő ezért teszi fel a kérdést:

Álláspontja szerint a döntésnek a vizsgálatok eredményén kell múlnia. Ha azok kedvezőtlenek, a beruházás maradjon el – ha viszont azt mutatják, hogy egy adott helyen, meghatározott feltételek mellett ez szolgálja legjobban az ország érdekeit, akkor erről lehessen beszélni, és meg is lehessen valósítani.

A folyami műtárgyépítés a nagymarosi vízlépcső körüli, rendszerváltáskori küzdelmek óta a hazai vízügy legérzékenyebb kérdése, sokak szerint egy tabu, amely most újra felszínre tört.

Más országoknak van vízlépcsője, nekünk egy sincs

A vitát nem Tarjányi Péter indította. A hátterében a Harmonikus Növekedésért Alapítvány – György László egyetemi docens, közgazdász által alapított gazdaságstratégiai kutatóműhely – vitairata áll, amely a Duna főági szabályozásának hiányára hívta fel a figyelmet.

Az elemzés szerint a Duna főágán Ausztriának tíz, Szerbiának kettő, Szlovákiának egy vízszintszabályozó műtárgya, vagyis vízlépcsője van, Magyarországnak viszont egyetlenegy sem. A vízlépcső leegyszerűsítve olyan gát- és zsiliprendszer, amely megemeli és szabályozza a folyó vízszintjét egy adott szakaszon.

A kérdés azért került most az asztalra, mert a rekordalacsony vízállás miatt a Paksi Atomerőműben termeléskorlátozásra kényszerültek: az erőmű a hűtéshez a Duna vizét használja, így a folyó szintje közvetlen energiabiztonsági tényező.

Az alapítvány ezért egy Fajsz térségében építhető létesítmény megvizsgálását javasolta.

A javaslat azonnal ellenérveket hívott elő. Bárdos Deák Péter, a Duna védelmére alakult civil szervezet, a Duna Charta elnöke az Indexen megjelent véleménycikkében vitatta a számítást, mondván, az nem árazza be a folyó azon természeti értékeit, amelyeket a beruházás nagyrészt tönkretenne. Bárdos ugyanakkor olyan érveket cáfolt véleménycikkében, és olyan számokra hivatkozott, amelyeket György László nem mondott.

György László ezt követően helyretette a véleménycikk pontatlanságait, köztük azt, hogy ő nem kész vízlépcső azonnali megépítését javasolta, hanem a lehetséges beavatkozások összehasonlítását.

„A tabuk nem védenek meg egy országot”

Tarjányi Péter bejegyzése ebbe a vitába szól bele, de nem műszaki oldalról.

Az ő olvasatában a természetvédelem és az emberek biztonsága nem egymás ellensége, a kettőt nem kell egymás ellen kijátszani.

A szakértő zárógondolata a nyilvános beszéd kereteiről szól:

Az álláspontja tehát nem a vízlépcső mellett vagy ellen szól, hanem a vizsgálat és a nyilvános szakmai egyeztetés lehetősége mellett.

A vita ugyanakkor túlmutat a folyón. Jávor Benedek környezetpolitikus az Indexnek adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a mostani helyzet nem egyszeri kisiklás: szerinte gyakoribb hőhullámok, kevesebb csapadék és alacsonyabb vízszintek várhatók.

Ez pedig azt jelenti, hogy a kérdés – akár épül valami a Dunán, akár nem – a következő években aligha kerül le a napirendről.

(Borítókép: A Duna alacsony vízállása Budapesten 2026. július 20-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)