GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 05. 7 percnyi olvasás
Az egyre gyakoribb európai hőhullámok már nemcsak egészségügyi és klímaadaptációs kihívást jelentenek, hanem az energiarendszerek működését is próbára teszik. A hűtési igény megugrása, a megújuló termelés ingadozása és a hálózati korlátok egyszerre növelik az ellátásbiztonsági kockázatokat. A válasz nem pusztán több kapacitás, hanem rugalmasabb, digitálisabb és decentralizáltabb villamosenergia-rendszer, amelyben az energiahatékonyság, a tárolás és az elektrifikáció kulcsszerepet kap. Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatójának írása.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az idei európai hőhullámok nemcsak hőmérsékleti rekordokat döntenek, hanem átírják a villamosenergia-igény görbéjét is. Júniusban Olaszországban egyetlen hét alatt 10, Franciaországban 9,9, Németországban 6 százalékkal nőtt az áramkereslet. Bár Európai Unió szintű, kizárólag a hűtéshez köthető összesítés még nem áll rendelkezésre, de a nemzeti adatok egyértelműen jelzik: az extrém hőség már nemcsak egészségügyi és klímaadaptációs kérdés, hanem az energiaellátás egyik legfontosabb stressztesztje is.
Az extrém hőhullámok ráadásul nem elszigetelt anomáliák. A Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat adatai szerint Nyugat-Európa történetének legmelegebb júniusát élte át, a kontinens egészén pedig ez volt a második legmelegebb június a mérések kezdete óta. A tartósan fennálló magasnyomású légköri helyzet – vagyis a hőkupola – egyszerre emelte a hűtési igényt, csökkentette a szélenergia-termelést, és a folyóvizek felmelegedése miatt egyes hagyományos erőművek teljesítményét is korlátozta. Vagyis éppen akkor nőtt meg gyorsan a kereslet, amikor a kínálat több eleme is nehezebben volt mozgósítható.
A valódi kihívást ugyanakkor nemcsak az elfogyasztott energia hirtelen megugró mennyisége jelenti, hanem a csúcsra járó fogyasztási igény időzítése is. A hűtési igény néhány forró hónapra és azon belül is néhány délutáni, illetve kora esti órára koncentrálódik. A Nemzetközi Energiaügynökség globális adatai szerint a hűtés az éves villamosenergia-fogyasztás mintegy tizedét adja, a csúcsterhelésből azonban már körülbelül 30 százalékkal részesedik. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az extrém nyári hőséghez, az energiarendszerünket nem az éves átlagra, hanem ezekre a rövid, meredek csúcsokra kell felkészíteni.
A hőhullámok megmutatják a kínálati oldal sérülékenységét is. Németországban júniusban a szélenergia-termelés egy hét alatt 40 százalékkal esett, miközben Franciaországban a magas folyóvíz-hőmérséklet miatt 4,1 gigawattnyi nukleáris kapacitást kellett visszafogni. A napenergia ugyan sokat segít a nappali órákban – Németország és Spanyolország is termelési rekordokat ért el –, de a naperőművek önmagukban nem oldják meg az esti csúcsot, és tárolás nélkül nem tudják későbbre elraktározni a déli órákban megtermelt többletet.
Európa tehát látszólagos ellentmondással szembesül. A megújuló energiaforrások részaránya gyorsan nő: 2026 első negyedévében az EU-ban megtermelt villamos energia 45,5 százalékát adták. Ugyanakkor a teljes végső energiafelhasználásnak még mindig csak nagyjából egyötödét–egynegyedét adja az elektromos áram, és a közlekedés, a fűtés, valamint számos ipari folyamat továbbra is jelentős mértékben fosszilis energiahordozókra épül. Vagyis ugyan már több tiszta villamos energiát termelünk, de még nem alakítottuk át kellő mértékben azt a rendszert, amely ezt az energiát elosztja, tárolja és segíti, hogy a megfelelő időben használjuk fel.
Ez a kihívás Magyarországon sem elvont.
A hazai villamosenergia-felhasználás 2014 és 2025 között mintegy 13 százalékkal emelkedett 42 793 GWh-ról 48 338 GWh-ra. A 2020-as években a növekedés üteme - az energetiahatékonysági beruházásoknak is köszönhetően - már kevésbé látványos, azonban a következő években az elektrifikáció, az e-mobilitás terjedése, az akkumulátorgyártás és az adatközpontok megjelenése egyre nagyobb igényt támaszhat a hálózattal szemben. Közben a termelési szerkezet is gyökeresen átalakult: 2025 szeptemberére a hazai megújuló áramtermelők összkapacitása átlépte a 9 000 MW-ot, amelyből több mint 8 100 MW-ot a napelemek adnak. Ez azt jelenti, hogy a teljes hazai erőművi kapacitás 58 százalékát már zöldenergia-termelők biztosítják. A villamos energia egyre inkább a gazdasági növekedés egyik alapinfrastruktúrájává válik, és a rendszer rugalmassága, nem csupán kapacitása dönti el, hogy ez az igény kiszolgálható-e.
Az elektromos hálózat az energiaátmenet idegrendszere, és ma ez az idegrendszer túl lassan fejlődik. Az Európai Bizottság szerint az uniós villamosenergia-fogyasztás 2030-ig mintegy 60 százalékkal nőhet, miközben az elosztóhálózatok 40 százaléka már több mint negyvenéves. A szükséges hálózati beruházások értéke csak ebben az évtizedben elérheti az 584 milliárd eurót. A feladat azonban nem merülhet ki több vezeték, transzformátor és alállomás telepítésében. Olyan digitális, decentralizált és rugalmas hálózatokra van szükség, amelyek valós időben látják a termelést és a fogyasztást, képesek előre jelezni a csúcsokat, automatikusan beavatkoznak, és összehangolják a helyi energiaforrásokat.
Ennek érdekében egy többtényezős akcióterv végrehajtására van szükség, aminek köszönhetően a jövő hőkupolái ellen bevethetjük majd a stabil, biztonságos és klímabarát „energiakupolánkat”. Az első feladat az energiahatékonysági fejlesztések és a digitális energiamenedzsment felgyorsítása. A legolcsóbb, legbiztonságosabb és leginkább klímabarát energia továbbra is az, amelyet nem kell megtermelnünk.
Az épületekben a hűtés, fűtés, szellőzés és világítás valós idejű mérése és automatizált szabályozása úgy csökkenti a fogyasztást, hogy közben a komfortot és az üzembiztonságot is javítja.
Az uniós épületautomatizálási követelmények széles körű végrehajtásával évente akár 450 terawattóra végső energia takarítható meg, 64 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás kerülhető el, az energiaszámlák pedig 36 milliárd euróval csökkenhetnek. Az iparban az energiamenedzsment-rendszerek és az alacsony vagy nulla költségű optimalizálási intézkedések idővel akár 30 százalékos megtakarítást is hozhatnak.
A második feladat a helyi energiatermelés és -tárolás gyorsabb elterjesztése. A jövő fogyasztója egyre gyakrabban termelő is, vagyis prosumer: napelemmel áramot állít elő, akkumulátorban tárolja, és intelligens vezérléssel akkor használja fel, amikor arra a legnagyobb szükség van. A mikrohálózatok, az energiaközösségek és a prosumer modell csökkentik a központi hálózat csúcsterhelését, növelik a létesítmények ellenállóképességét a hirtelen megugró energiaigényből adódó extrém helyzetek során, és lehetővé teszik, hogy a megújuló energiát ne csak megtermeljük, hanem helyben, a megfelelő időpontban hasznosítsuk is.
A harmadik feladat a hálózatok „felokosítása”. Ehhez szenzorokra, összekapcsolt berendezésekre, automatizált kapcsolási és védelmi rendszerekre, szoftveralapú hálózatirányításra, mesterséges intelligenciával támogatott előrejelzésre és prediktív karbantartásra van szükség. A cél nem pusztán az, hogy több villamos energiát tudjunk eljuttatni A-ból B pontba, hanem az, hogy a hálózat képes legyen kezelni a kétirányú energiaáramlást, a változó intenzitású megújulóenergia-termelést, a tárolókat és a rugalmas fogyasztókat. A keresletoldali válasz, a dinamikus tarifák és az automatizált terhelésmenedzsment révén a fogyasztás egy része átvihető a kevésbé terhelt vagy magas arányban megújuló forrásból származó áramot használó időszakokra.
Ehhez szabályozási szemléletváltásra is szükség van. A beruházási döntésekben a kezdeti költség helyett a teljes életciklus költségét és az ellenállóképesség erősítése által képviselt értéket is figyelembe kell venni. A piacoknak díjazniuk kell a rugalmasságot, nemcsak a megtermelt kilowattórát.
Gyorsítani kell a hálózati csatlakozásokat és az engedélyezést, ösztönözni kell az előrelátó hálózatfejlesztést, valamint biztosítani kell a rendszerek átjárhatóságát és kiberbiztonságát.
Az elektrifikáció, a digitalizáció és az energiahatékonyság nem egymással versengő célok, hanem részei annak az átalakulásnak, amelynek eredményeként átlépünk egy új energiakorszakba. Az előttünk álló feladat nem kicsi, viszont az mindenképpen jó hír, hogy a megvalósításukhoz szükséges energiatechnológiai megoldások már most rendelkezésre állnak. A potenciális nyereség pedig elképesztő lehet, mind energiabiztonsági, mind a klímavédelmi, mind gazdasági szempontból. Csak hogy egy példát említsék: a Schneider Electric elemzése szerint az elektrifikáció felgyorsítása 2040-re évente mintegy 250 milliárd euróval csökkenthetné Európa fosszilisenergia-importját.
A júniusi és a napokban jelentkező hőkupola egyaránt figyelmeztetés arra, hogy a tegnap energiarendszere nem képes változtatás nélkül kiszolgálni a ma és a holnap extrém időjárása okozta hirtelen megugró villamosenergia-igényeket. Minden újabb hőhullám során választhatjuk azt, hogy még több fosszilis energiát használunk, még drágábban vesszük a csúcsidőben az áramot és tovább növeljük annak kockázatát, hogy összeomlik az elektromos hálózat.
Vagy felépíthetünk egy olyan rendszert, amely decentralizált, digitális technológiákat használó, rugalmas hálózatokra, megújuló energiaforrásokra épül és amelyben az épületek, a gyárak, a helyi termelők, a tárolók és az elektromos járművek aktívan részt vesznek az egyensúly fenntartásában. A hőkupola meteorológiai jelenség. Az viszont, hogy energiatorlódás helyett ”energiakupolával” reagálunk-e rá, az már tervezési döntés – és ezen még van lehetőségünk változtatni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi