A Depeche Mode állandó dobosa, Christian Eigner idén ismét Magyarországra érkezik: a tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után december 10-én újra színpadra lép a 101 Hang produkció vendégművészeként, majd néhány nappal később Berlinben is csatlakozik az előadáshoz.

A tavalyi együttműködés azonban jóval többet hozott egy sikeres koncertnél. A Magyar Nemzeti Férfikarral és Riederauer Richárddal végzett közös munka annyira inspirálta az osztrák zenészt, hogy egy vadonatúj nemzetközi projektet indítottak Orchestrified Pulse néven. Az új formációban a dob, a szimfonikus hangszerelés, a férfikar és az elektronikus zenei elemek alkotnak egyedi hangzásvilágot, az első felvételek pedig már el is készültek Budapesten.

Christian Eignerrel a 101 Hangról, a magyar zenészekről, az új projektről és arról beszélgettünk, miért éppen Magyarországon találta meg azt az alkotótársat, akit hosszú évek óta keresett.

Régóta kereste azt az embert, akivel ezt megvalósíthatja

Christian Eigner bevallotta, amikor először megkeresték a 101 Hang produkcióval, gyakorlatilag semmit sem tudott róla. Sőt, eleinte kifejezetten szkeptikusan fogadta a felkérést, mert a Depeche Mode tagjaként tudatosan távol tartja magát a tribute-koncertektől. Mint mesélte, a fordulatot az jelentette, amikor budapesti szólókoncertje után, az A38 Hajón személyesen is találkozott a produkció készítőivel és Riederauer Richárddal. A beszélgetés során részletesen megismertették vele a koncepciót, amely első hallásra is különlegesnek tűnt.

Amikor megtudta, hogy egy hetven tagú szimfonikus zenekarral és egy ötvenfős férfikarral álmodták meg a produkciót, azonnal felkeltette az érdeklődését. Elárulta, régóta vágyott arra, hogy ekkora zenekarral dolgozhasson együtt, ezért rögtön fantáziát látott az ötletben.

A szervezők azt is felajánlották neki, hogy ő választhatja ki, mely Depeche Mode-dalokat szeretné előadni. Erre azonban volt egy fontos feltétele. Úgy fogalmazott, Dave Gahan vagy Martin Gore nélkül soha nem játszana hagyományos DM-feldolgozásokat. Ehelyett azt javasolta, hogy a férfikar énekelje a fő dallamokat, a megszokott zenekari felállást pedig teljesen hagyják el. Azt szerette volna, ha kizárólag a dob, a szimfonikus zenekar és a férfikar szólal meg, elektronikus alapok és rockzenekar nélkül. Riederauer Richárd azonnal nyitott volt az elképzelésre, és rövid idő alatt elkészítette a két kiválasztott dal hangszerelését. Eigner szerint már az első próbák során érezni lehetett, hogy valami egészen különleges születik.

A koncert pedig végül minden várakozását felülmúlta. Nemcsak maga az előadás jelentett számára meghatározó élményt, hanem az a csapat is, amely a produkció mögött állt. Külön kiemelte Riederauer Richárdot, akit tehetséges zenésznek tart.

Rendkívül tehetséges embernek tartom. Már korábban is gondolkodtam olyan projekteken, amelyekben szimfonikus zenekarral dolgozhatnék együtt, de soha nem találtam meg azt az embert, akivel ezt igazán meg lehetett volna valósítani. Amikor azonban láttam, hogyan dolgozik Ricsi, rögtön azt éreztem, hogy Ő az. Nem sokkal később már a bécsi stúdiómban ültünk, és azon gondolkodtunk, mi mindenre lenne még lehetőség. Rájöttünk, hogy a dob és a szimfonikus zenekar együtt egészen különleges hangzást hoz létre. Nem igazán hallani ilyesmit máshol, ezért elkezdtünk egy teljesen új ötleten dolgozni – erről szól a másik projektünk az Orchestrified Pulse is

– magyarázta a dobos.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a 101 Hang továbbra sem az ő projektje. Vendégművészként vesz részt benne, és ezt a szerepet a jövőben is szeretné megőrizni. Mint mondta, örömmel tér vissza időről időre néhány dal erejéig, mert kivételes élmény volt számára a közös munka, és már most várja, hogy decemberben ismét színpadra állhasson Budapesten és Berlinben is.

Hamar egyértelművé vált azonban, hogy jelenleg már egy másik, részben ebből a vendégszereplésből született projekt áll a gondolatai középpontjában. Az Orchestrified Pulse ugyanis nem egyszerű továbbgondolása a 101 Hangnak, hanem egy teljesen új zenei világ, amelyet Riederauer Richárddal közösen hoznak létre, és amelyben a dob, a szimfonikus zenekar, a férfikar és az elektronikus zenei elemek egyaránt meghatározó szerepet kapnak.

Nem egy sokadik szimfonikus pop-projekt

Beszélgetésünk során Christian Eigner azt is elárulta, hogy a közös munka alapját a saját szólókoncertjei adták. Az elmúlt években egyedül állt színpadra, és kizárólag dobon játszva adott csaknem másfél órás koncerteket. Ez – fogalmazott – sokkal megterhelőbb feladat, mint egy zenekarral két órán át játszani, ugyanakkor óriási szabadságot is jelentett számára. Ezek nem hagyományos, két és fél perces popdalok. Sokkal hosszabb felépítésű kompozíciók, amelyekben rengeteg lehetőség van az építkezésre, a dinamikára és a különböző zenei rétegek kibontására.

Megmutattam Ricsinek ezeket a darabokat. Miután meghallgatta őket, azt mondta: »Ez fantasztikus. Hadd írjak hozzájuk zenekari és férfikari hangszerelést.« És pontosan ez történt. Az első három dalt már így készítettük el, néhány héttel ezelőtt pedig fel is vettük őket a budapesti Pannonia Stúdióban a Hungarian Studio Orchestra-val és a férfikarral. Hihetetlen élmény volt. Mindenki egy légtérben volt, együtt zenéltünk, együtt vettük fel a dalokat, ami különleges atmoszférát teremtett

– mondta.

Hangsúlyozta, hogy dobosként alapvetően ugyanazt csinálja ebben a produkcióban is, mint korábban, hiszen továbbra is a saját játékstílusát viszi színpadra. A különbséget az jelenti, hogy a gondosan felépített hangszereléseknek köszönhetően minden megszólalás sokkal nagyobb ívet és mélységet kap, neki pedig elsősorban a dinamika finom alakítására kell koncentrálnia.

Az Orchestrified Pulse ugyanakkor jóval összetettebb zenei világ, mint amit elsőre sejteni lehet. Bár a szimfonikus zenekar és a férfikar meghatározó elemei a hangzásnak, elektronikus textúrák, szekvenszerek és korábbi felvételek részletei is helyet kapnak a kompozíciókban. A projektben közreműködik egy régi barátja is, akivel korábban számos felvételt készített. Az énekes azonban ezúttal sem klasszikus frontemberként jelenik meg, sokkal inkább egy újabb hangszerként válik a kompozíció részévé. Előfordul, hogy egy dal akár hat percen keresztül teljesen instrumentális marad, majd csak ezután szólal meg az emberi hang, amely nem vezető szerepet kap, hanem a zenei szövet egyik fontos alkotóelemeként épül be a műbe.

A beszélgetés során arról is kérdeztük, milyen érzés, hogy ezúttal nem a színpad hátulján ülő dobosként, hanem a produkció központi figurájaként áll a közönség elé. Mosolyogva jegyezte meg, hogy a dobosok valóban mindig a háttérben ülnek, mégis gyakran ők irányítják a zenekar működését. Szerinte a közönség sokszor alábecsüli a szerepüket, miközben a zenésztársak rendszeresen a dobosra néznek, tőle várják a belépések és a váltások jelzését. A dob ugyanis minden zenekar gerince.

Korábban én sem álltam soha a színpad elején. Csak akkor szoktam hozzá ehhez, amikor elindítottam a szólókoncertjeimet, ahol egyedül játszom. Persze sok dobos tart úgynevezett dobklinikákat, ahol egyedül mutatják be a technikájukat, de engem ez soha nem érdekelt. Nem virtuóz bemutatókat akartam tartani. Mindig is az volt a célom, hogy zenét játsszak az embereknek. A szólókoncertjeimet sem dobosoknak készítettem, hanem bárkinek, aki szeretne egy olyan zenei élményt átélni, amit egy hagyományos zenekari koncerten nem kap meg

– tette hozzá.

És pontosan ugyanez a cél vezérli az Orchestrified Pulse esetében is. Nem egy újabb szimfonikus popprodukciót akarnak létrehozni, hiszen ilyenből az elmúlt években számtalan készült. Sokkal inkább egy alternatív zenekari projektet álmodtak meg, aminel nincs előre meghatározható műfaja, és amely minden koncerten olyan élményt kínálhat, amellyel a közönség korábban még nem találkozott. Arra a felvetésre, hogy vajon ez a különleges hangzás idővel mainstreammé válhat-e, Eigner csak annyit mondott, hogy ezt lehetetlen megjósolni. Szerinte minden új zenei irányzat először alternatívnak számít, aztán vagy széles közönséghez jut el, vagy eltűnik. Éppen ezért soha nem az vezérli, hogy mi lesz népszerű, hanem az, hogy olyan zenét hozzon létre, amelyet ő maga is izgalmasnak és őszintének érez.

Első magyar együttműködéséből lett szerelemprojekt

Ami viszont a hazai olvasóinknak igazán érdekes lehet, hogy a dobos az Orchestrified Pulse előtt még soha nem dolgozott együtt magyar zenészekkel, ezért nem voltak előzetes tapasztalatai. A közös munka azonban minden várakozását felülmúlta. Úgy fogalmazott, hogy Riederauer Richárdot nemcsak kivételes tehetségnek tartja, hanem olyan alkotónak is, aki nemzetközi szinten is ritkaságnak számít. Szerinte ugyanilyen magas színvonalat képvisel a Magyar Nemzeti Férfikar is, amelyhez hasonló együttessel nagyon ritkán találkozik az ember Európában. Nem fukarkodott az elismerő szavakkal a zenekar tagjaival kapcsolatban sem. Mint mondta, rendkívül felkészült muzsikusokkal dolgozhatott együtt, akik technikailag és zeneileg egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A dobos azt is elárulta, hogy a szimfonikus zenekarral megvalósított saját projekt gondolata már jóval korábban megszületett benne, és évek óta kereste azokat, akikkel ezt megvalósíthatná, de sokáig nem találta meg a megfelelő partnereket. Pedig – tette hozzá mosolyogva – elsőre logikusnak tűnt volna, hogy mindez Ausztriában valósuljon meg, hiszen Bécset sokan a komolyzene egyik fővárosának tartják. Ennek ellenére hiába keresett olyan zenészeket és alkotótársakat, akik nemcsak kiváló hangszeres tudással rendelkeznek, hanem valóban értik azt a zenei gondolkodásmódot is, amelyet ő képvisel.

Riederauer Richárddal viszont már az első közös munka során megszületett ez az érzés. Eigner szerint azonnal világossá vált számára, hogy megtalálta azt az embert, akire hosszú ideje várt. Ugyanezt az élményt élte át a budapesti stúdiófelvételek során is, ugyanis a dobos a Pannonia Stúdióban a Magyar Nemzeti Férfikarral és a zenekarral közösen már rögzítette is az első három szerzeményüket. Úgy érezte, ennél jobb körülmények között és ennél inspirálóbb légkörben aligha készülhettek volna el az első dalok.

A beszélgetés során természetesen arról is megkérdeztük, milyen műfajként lehetne meghatározni ezt az új zenei világot. „Vannak benne elektronikus elemek, felfedezhető a rock, a pop, sőt helyenként még jazzes vagy atmoszférikus, filmszerű hangulatok is megjelennek benne. Ugyanakkor egyik kategória sem írja le igazán azt, amit létrehoztak”.

Szerinte éppen ez adja a projekt egyik legnagyobb erejét. A hangszerelés ugyan világosan körülhatárolható – szimfonikus zenekar, férfikar, dob és elektronikus hangzások alkotják az alapját –, de az, hogy ebből végül milyen zene születik, teljesen szabadon alakul. A terveik szerint először egy EP lát napvilágot, ezt követi a nagylemez, majd jövőre az első koncertsorozat, amelyen a közönség élőben is megismerheti az Orchestrified Pulse világát.

Elég volt a rossz popzenéből! 

A következő év már az Orchestrified Pulse nemzetközi bemutatkozásáról szólhat. Christian Eigner elárulta, hogy jelenleg a produkció menedzsmentje dolgozik az első koncertdátumok összeállításán, és a cél egy európai turné megszervezése. Konkrét helyszínekről egyelőre még korai lenne beszélni, de amint véglegessé válnak a tervek, nyilvánosságra hozzák a részleteket.

Szerinte most az a legfontosabb, hogy a közönség megismerje az Orchestrified Pulse-t, amelyet Riederauer Richárddal közösen hívtak életre. Hangsúlyozta, hogy ez mindkettőjük számára teljesen új terület, ezért különösen büszkék arra, amit eddig létrehoztak. Meggyőződése, hogy a produkció olyan zenei élményt kínál majd, amely jelentősen eltér attól, amit a legtöbb koncerten hallani lehet.

Úgy véli, a zene mindig egyfajta utazás. Vagy magával ragadja a hallgatót, vagy nem, de csak akkor lehet igazán hiteles, ha az alkotók valóban hisznek abban, amit csinálnak.

Ma rengeteg rossz popzene készül. Ezt nem rosszindulatból mondom, egyszerűen így látom. Ráadásul ott van a mesterséges intelligencia is, amely pillanatok alatt képes dalokat írni. Éppen ezért úgy érzem, zenészként kötelességünk új utakat keresni. Nem szeretnék csak panaszkodni a mai zenei világra, sokkal inkább azt szeretném, hogy mi magunk tegyünk hozzá valami újat. Ha valami nem tetszik, akkor nem elég kritizálni – alkotni kell helyette valamit. Én mindig így gondolkodtam

– magyarázta. 

Abban is hisz, hogy minden zenének megvan a maga közönsége. Nem kell milliókhoz eljutni ahhoz, hogy egy produkció sikeres legyen. Ha az alkotók őszintén közvetítik az üzenetüket, mindig lesznek emberek, akik kapcsolódni tudnak hozzá. Példaként a Pink Floydot említette, amely szintén néhány ember különleges zenei víziójából született meg, és később milliókat inspirált. Véleménye szerint minden jelentős zenei irányzat egy merész ötlettel kezdődik.

Éppen ezért az Orchestrified Pulse esetében sem a piaci szempontok voltak az elsők. Úgy fogalmazott, ez mindenekelőtt egy szerelemprojekt, de természetesen szeretnék, ha sikeres lenne. És meggyőződése is, hogy a közönség értékelni fogja ezt az egyedi hangzásvilágot, mert valóban olyan élményt kínál, amellyel eddig csak nagyon ritkán találkozhattak a koncertlátogatók.

A világsiker mellé dukál a szólóprojekt

De mégis mi sarkall egy világhírű zenészt arra, hogy a Depeche Mode sikerei mellett saját szólóprojektet is elindítson?  Hát az új kihívások! Eigner úgy fogalmazott, zenészként aligha kívánhatna jobb zenekart annál, amelynek immár közel három évtizede tagja, ezért soha nem akart egy másik bandát keresni. Sokkal inkább valami olyasmit szeretett volna létrehozni, ami teljesen eltér attól, amit a Depeche Mode-ban csinál.

A világjárvány idején minden leállt. Nem lehetett turnézni, nem lehetett nagy koncerteket adni, és akkor elgondolkodtam azon, mit szeretnék csinálni. Felmerült bennem, hogy kisebb zenekarral folytatom, de végül arra jutottam: ha már úgyis valami újat kezdek, akkor inkább a saját zenémet szeretném játszani. Így születtek meg a szólókoncertjeim. Eleinte egyáltalán nem tudtam, hogyan fogadják majd az emberek. Hiszen ki ül be egy másfél órás koncertre, ahol egyetlen dobos áll a színpadon? De végül működött. A közönség nagyon nyitott volt rá, én pedig rengeteget tanultam belőle. Ha ez a projekt nem jött volna létre, és nem lépek fel Budapesten az A38-on, valószínűleg Ricsivel sem találkozom, és az Orchestrified Pulse sem születik meg

– idézte fel a dobos.

Christian Eigner szerint a Depeche Mode-ban azonban soha nem jelentett problémát, hogy a zenekar tagjai saját projektekbe is belevágnak. Azt mondja, közel harminc év alatt mindig teljes szabadságot kapott arra, hogy a saját elképzeléseit is megvalósítsa.

A Depeche Mode-ban ez teljesen természetes. Mindenki tudja, mikor vannak turnék, mikor készül új lemez, és amikor éppen nincs közös munka, mindenki azt csinál, amit szeretne. Soha nem kellett engedélyt kérnem senkitől. Ez így egészséges. Ha zenész vagy, nem élhetsz egész életedben ugyanannak a néhány dalnak az eljátszásából – még akkor sem, ha ezek a dalok világhírűek. Kíváncsi ember vagyok, mindig szeretnék valami újat tanulni. A zenében az a legcsodálatosabb, hogy soha nem lehet azt mondani: »Most már mindent tudok.« Mindig akad egy új ritmus, egy új technika, egy új hangszerelési ötlet vagy egy másik megközelítés. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy időről időre kilépjek a komfortzónámból. Ha mindig ugyanazt csinálod, előbb-utóbb megáll a fejlődésed. Szerintem minden zenésznek szüksége van arra, hogy időnként kihívások elé állítsa magát

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogyan tud ennyi különböző projektet összehangolni, Eigner nevetve válaszolt. Elismerte, hogy valóban sok mindenen dolgozik egyszerre, de ezt egyáltalán nem érzi megterhelőnek. Inkább tudatosan megtervezi az idejét, és amikor egy projekttel foglalkozik, akkor kizárólag arra koncentrál.

És hogy mikor jön el az pillanat, amikor elköszön a színpadok világától? 

„Remélem, soha. Őszintén bízom benne, hogy amíg fizikailag képes leszek rá, zenélhetek. Szerintem az igazi zenész soha nem hagyja abba. Gyerekkoromban láttam egy televíziós műsort, amelyben először pillantottam meg egy dobfelszerelést. Azonnal lenyűgözött. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Azóta is ugyanaz a lelkesedés hajt. A zene örökké él. Soha nem a hírnév vagy a siker motivált, mindig maga a zene volt a legfontosabb. A zenélés egyik legnagyobb ajándéka az, hogy fantasztikus embereket ismerhetek meg. Természetesen pályám elején én is dolgoztam olyanokkal, akikkel nem volt könnyű együttműködni. Ez minden szakmában előfordul. Ma viszont már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megválaszthatom, kikkel szeretnék együtt dolgozni. Ez óriási szabadság” – emelte ki.

Ezt ma már az életminősége egyik legfontosabb részének tartja, és csak olyan alkotókkal szeret együttműködni, akiket nem kizárólag szakmailag, hanem emberileg is nagyra becsül – most pedig szerencsére úgy érzi, jelenleg is pontosan ilyen emberek veszik körül.