Talán nem sértődik meg Kovács Botond, ha azt mondom, Daniel Radcliffe-re asszociáltam, azaz a a szemüveges Radcliffe-re, Harry Potter megszemélyesítőjére, amikor megpillantottam a Magyar Zene Háza bejáratánál. 

Verőcéről és Zuglóból a zene Harvardjára

Mondjuk, a maga műfajában a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákja is egy varázslótanonc, mert előtte nem sok magyar hallgatója volt a bostoni Berklee College of Music nevű kortárs zenei képzést nyújtó felsőoktatási intézménynek, a kategóriájában világpiac-vezető egyetemnek.

Botondot azonban felvették a Berklee-re, oda, ahová korábban a jazz és a szórakoztató zene olyan óriásai jártak, mint Charlie Mingus, Quincy Jones, a Weather Report-alapító Joe Zawinul, Branford Marsalis, Keith Jarrett, Al Di Meola, az Aerosmith több tagja, a filmzeneszerzők közül pedig Howard Shore (Gyűrűk ura), Alan Silvestri (Forrest Gump), Ramin Djawadi (Trónok harca) és Pinar Toprak (Captain Marvel).

Botond hivatalosan már a Berklee hallgatója, és igen közel áll ahhoz, hogy el is kezdhesse tanulmányait,

A nyurga, szemüveges fiatalemberrel a Magyar Zene Házánál találkozunk. S hogy miért? Hamarosan erre is fény derül.

Hősünk a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium végzős diákja zongora-, zeneszerzés- és hangkultúra szakon, évekkel ezelőtt még a Virtuózok tehetségkutató versenyen is indult, a televíziós szakaszig nem jutott el. Most viszont elsőre fölvették a Berklee-re, ami lényegesen nagyobb bravúr. Botond így idézi fel ezt:

Amikor másfél-két éve komolyan elkezdtem gondolkodni az amerikai továbbtanuláson, megpróbáltam felvenni a kapcsolatot olyan magyar művészekkel, akik ismerősek ezen a területen. Így kerültem kapcsolatba Vajda Gergellyel, az Egyesült Államokban élő elismert magyar karmesterrel. Ő hívta fel a figyelmemet a Berklee-re.

Vajda sokat mesélt Botondnak a neves egyetemről, a filmzeneszerzésről, ami – mint kiderült – a fiatal magyar zongorista szívügye. Vajdának emellett remek a kapcsolatrendszere van odakint, ismerősen mozog a zenei főiskolák világában. 

Vajda Gergely elültette a bogarat a fülemben, beleástam magam a témába, érdeklődtem a felvételiről, és tavaly beadtam a jelentkezésemet. 

Felvételi Athénban, teljes siker

A Berklee-ről tudni kell, hogy egy világhálózat központja, több európai partnerintézménye van Európában is, például Valenciában, Stockholmban és Athénban, sőt online-képzés is zajlik, úgy is lehet szerezni diplomát. Botond és a családja tavaly novemberben határozta el, hogy a görög fővárosban próbálnak szerencsét. Kinéztek egy februári időpontot, mindannyian kiutaztak, Botond, a szülei, az öccse és a két húga. 

Egy szép szombat reggelen megtörtént a felvételi vizsga, meglepően rövid idő alatt. Óriási szabadságot élveztem, a legtöbb egyetemen előírnak bizonyos korszakokat, számokat, nekem csak annyit mondtak, hogy kapok öt percet, és bármit előadhatok zongorán.

Improvizálhatott is, és Botond élt ezzel a mifelénk szokatlan szabadsággal. Sokat morfondírozott azon, mi mindent sűrítsen bele ebbe az öt percbe, hogy azért le is nyűgözze a felvételiztetőket.

Eljátszottam egy dzsesszes, ritmikus George Gershwin-zongoraetüdöt, ennek az ellenpontjaként írtam egy lassabb, dallamcentrikusabb számot. Ez a két darab pont belefért az öt percbe. Ez utóbbit egyébként a közelmúltban Budapesten is bemutatták egy vonószenekarral. Szóval, úgy éreztem, hogy sikerem volt, mármint Athénban, bár a felvételi bizottság tagjai pókerarccal ültek. Aztán a második szakaszban blattolni kellett, azaz kaptam egy kottát, 16 és 32 ütemes szakaszokat, ezt kellett lejátszanom első ránézésre. Ez jól ment, a dzsesszpélda volt egy kicsit nehezebb, de azzal sem volt gond.

A végén jött az improvizáció. Az egyik vizsgáztató, egy brazil zongorista lejátszott egy témát, arra kellett rögtönözni. Két percig elzongorázgattak, megvolt a kémia kettejük között. Botond nem volt ideges, remekül abszolválta a felvételit. 

Volt utána egy interjú is, egy lengyel gitártanárral félórán át beszélgettünk általánosságokról, még az is szóba került, hogy lengyel, magyar két jóbarát.

Nem olcsó mulatság Bostonban tanulni

Botond idén március 26-án tudta meg, hogy felvették. Számított rá.

Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen jó ösztöndjat kapok, a 85 ezer dolláros, egy évre szóló tandíjból minden évben 22 ezer dollárt fedez az egyetem. Ezen kívül van néhány amerikai támogatóm, a szállásom is megoldódott az egyik majdani tanárom jóvoltából, aki felajánlotta, hogy náluk lakhatom. A családunknak persze így is be kell szállni évi mintegy hárommillió forinttal, ami nekünk nagy pénz, tekintve, hogy a szüleim rajtam kívül három kiskorú gyereket nevelnek. Elindítottunk egy közösségi adománygyűjtést is, sok nagylelkű ember adakozott, segítségükkel még közelebb kerültem az álmom megvalósulásához.

Ami a fiatalember előéletét illeti: tizenkét éve zongorázik, kezdetben zongoraművésznek készült, aztán más impulzusokat is kapott. Ötödikes kora óta foglalkoztatja, hogy a zene iránti rajongásából a hobbin túl valami komolyabbat is ki lehetne hozni. Az István konziba úgy ment, hogy zongorista szeretne lenni, majd fokozatosan érdeklődni kezdett a film, a filmzeneszerzés iránt. Botond, aki ismeri Rózsa Miklós, a legendás magyar hollywoodi zeneszerző, a Ben Hur zenéjének komponistájának munkáit is, így fogalmaz:

Ha most megkérdezné, mi az álmaim netovábbja, azt mondanám, hogy Hollywood. A legnagyobb filmek zeneszerzőjeként, zenei rendezőjeként, esetleg hangmérnökeként szeretnék dolgozni. A filmzeneszerzés ma már csapatmunka, többen összedolgoznak. Arról álmodom, hogy egyszer Denis Villeneuve-vel dolgozhassak. Nagy Dűne-rajongó vagyok, Hans Zimmer szerezte a zenéjét, és ha egyszer egy Villeneuve-film stáblistáján ott lehetnék, az lenne az álmaim netovábbja. Néhány éve voltam Zimmer koncertjén, amit a Papp László Sportarénában tartottak, fantasztikus élmény volt. A Dűne zenéjével kezdte, a plafon is beleremegett.

Botond érdeklődése a filmzeneszerzés iránt az elmúlt öt évben kristályosodott ki. Az István konziban az első nagy élménye az volt, amikor 11. osztályosként két színdarab rendezőjeként, illetve zeneszerzőjeként működött közre. Az egyik 1848-ról, a másik 1956-ról szólt. Idén már több kisfilmhez is írt zenét, továbbá jelentkezett a zürichi filmzeneszerző versenyre. A The Shyness of Trees című nyolcperces animációs filmhez, amit Oscar-díjra is jelöltek, írt zenét.

Úgy érzem, sikerült visszaadnom a film szimbólumrendszerét. Július 27-én lesz az eredményhirdetés, azt a három pályamunkát, amelyik bejut a döntőbe, nagyzenekar játssza le.

Mindez a bostoni tanulmányok megkezdése előtt.

Amikor azt mondtuk, nem akármilyen hetek várnak Kovács Botondra, aligha túloztunk. És hol máshol, mint Bostonban, az amerikai függetlenségi háborút kirobbantó Boston Tea Party, az 1773-as bostoni teadélután városában. Stílszerűbb háttérrel nem is készíthettünk volna fotót a tengerentúlra készülő fiatalemberről, mint a Városligeti-tó partján, George Washington, az Egyesült Államok első elnöke szobra előtt.

(Borítókép: Kovács Botond 2026. július 14-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)