A rendkívüli aszály és a Paksi Atomerőmű teljesítményének visszafogása ismét felszínre hozta a dunai vízlépcsők ügyét. 

Lányi András író, az egykori Duna Kör tagja a Válasz Online-on megjelent véleménycikkében azt írja, hogy Bős–Nagymaros megépítése nem jelentene megoldást sem a jelenlegi energiaválságra, sem Paks hűtővízproblémáira.

Lányi szerint Magyarországon évtizedek óta létezik egy csoport, amely szinte minden vízügyi, energetikai vagy mezőgazdasági nehézségre a Duna duzzasztását tekinti válasznak. Az indoklás folyamatosan változik: 

• korábban az áramtermelés, 
• később a hajózhatóság és az öntözés, 
• most pedig az atomerőmű hűtése került előtérbe. 

Az író az energiatermelést tartja a leggyengébb érvnek. Míg az osztrák vízerőművek a nagy esésű, hegyvidéki folyószakaszokon gazdaságosan működhetnek, síkvidéken ugyanez csak jelentős költségek és természetkárosítás árán valósítható meg. 

Lányi szerint az eredetileg tervezett bős–nagymarosi rendszer teljes áramtermelése is csupán töredéke lenne a jelenlegi magyar napelemes kapacitásnak.

A Paks alatt létesítendő duzzasztó elképzelését szintén hibásnak tartja. Érvelése szerint a folyó lelassított vize a tározóban tovább melegedne, miközben az atomerőműnek megfelelő mennyiségű, de kellően hideg hűtővízre lenne szüksége. Úgy véli, az erőmű biztonságos működését inkább hűtőtornyok építése segíthetné, igaz, ez jelentős beruházást igényelne.

Lányi András az öntözési érveket is vitatja. A folyó vizének magasabban fekvő mezőgazdasági területekre szivattyúzása szerinte rendkívül költséges és energiaigényes. Hatékonyabb megoldásnak tartja a nedvesség talajban történő megőrzését, amihez az Alföldön a termelési szerkezet és a művelési módszerek átalakítására volna szükség. A Tisza mentén ugyanakkor indokoltnak tartja a korábban kiszárított árterek időszakos elárasztását, amihez egyes helyeken duzzasztás is szükséges lehet.

A hajózás fejlesztése szerinte szintén nem indokolja újabb dunai keresztgátak építését. A kisebb merülésű járművek az év jelentős részében most is közlekedhetnek, az áruforgalmat pedig környezetvédelmi szempontból inkább vasútra kellene terelni.

Az író szerint 

• új műszaki beruházások helyett a Szlovákiával folytatott tárgyalásokat kellene újraindítani az 1997-es hágai ítélet végrehajtásáról 
• és a Duna vizének megosztásáról. 

Ehhez egy harmadik fél, például az Európai Unió közvetítését tartaná kívánatosnak. Lányi arra figyelmeztetett, hogy egy elhamarkodott közös műszaki megállapodással Magyarország végleg elveszítheti a nemzetközi bíróság által elismert jogait.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint valótlanok azok az állítások, amelyek szerint a Duna felső szakaszán bőségesen van víz, Magyarországon azonban a hibás vízgazdálkodás miatt dönt negatív rekordokat a folyó vízállása.

A főigazgatóság a gyakran hangoztatott véleményt is tévhitnek nevezte, hogy a felvízi országok visszatartják a Dunát. A nemzetközi folyó vízkészletének használatát egyezmények, uniós szabályok, államközi megállapodások és nemzeti előírások rendezik, ezért egyetlen ország sem rendelkezhet vele korlátlanul.

A Duna természetes vízhozamát úgynevezett zsinórüzemben továbbítják, vagyis a beérkező vízmennyiséget lényegében változatlanul engedik tovább az alvízi szakaszokra. Ez azonban jelenleg minden korábban mértnél alacsonyabb.

A vízlépcsők rövid távon kiegyenlíthetik a vízhozamot, tartósan azonban nem képesek visszatartani a folyó teljes vízkészletét. A főigazgatóság szerint a történelmi kisvizek elsődleges oka a Duna vízgyűjtőjén kialakult csapadékhiány és az abból következő rendkívül alacsony természetes vízhozam. Ausztria 12 duzzasztója is csak átmeneti segítséget jelent, a klímaváltozás következményeit alapvetően nem oldja meg.