GazdaságSzerző: index 2026. 08. 04. 6 percnyi olvasás
Elkezdődött, egymásnak feszülnek a szakértők.
Keddi Facebook-bejegyzésében válaszolt György László egyetemi docens, a Harmonikus Növekedésért Alapítvány vezetője arra a véleménycikkre, amelyet Bárdos Deák Péter, a Duna védelmére alakult civil szervezet, a Duna Charta elnöke hétfőn közölt az Indexen.
A vitát a közgazdász múlt heti javaslata indította el: az alapítvány anyaga szerint a Duna tartósan alacsony vízszintje és a Paksi Atomerőmű hűtővízellátási kockázatai miatt érdemes megvizsgálni egy Fajsz térségében építhető vízszintszabályozó műtárgy (vízlépcső) lehetőségét is – erről az Index részletesen beszámolt. A folyami műtárgyépítés a nagymarosi vízlépcső körüli, rendszerváltáskori küzdelmek óta a hazai vízügy legérzékenyebb kérdése, sokak szerint egy tabu, amely most újra felszínre tört.
A docens szerint a vita azonban csak akkor lehet termékeny, ha arról beszélünk, amit a másik fél valóban állított.
Bejegyzésében leszögezte: nem egy kész, 7,5 méteres esésű, energiatermelő vízlépcső azonnali megépítését javasolta, és azt sem állította, hogy már ismerjük az optimális műszaki megoldást.
Az alapítvány anyaga megfogalmazása szerint egy „vízgazdálkodási vitaindító”. Azt állítja, hogy a Duna tartós kisvízszintjei, a meder süllyedése, a mellékágak és árterek kiszáradása, valamint Paks vízellátási kockázatai miatt
nem halogatható tovább a lehetséges beavatkozások összehasonlító vizsgálata.
A docens szerint ezek között helye lehet a fajszi műtárgy különböző változatainak is – akár egy alacsonyabb esésű, teljesen nyitható létesítménynek, amely elsősorban nem energiatermelési, hanem vízszint-szabályozási célt szolgálna. Hozzátette: ennek hatásait ugyanúgy részletesen modellezni kell, mint minden más változatét.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízszint, a vízhozam és a vízhőmérséklet három különböző kérdés. Tisztázta, hogy egy duzzasztómű nem teremt új vizet, tehát nem növeli tartósan a Dunán érkező vízhozamot.
Megemelheti és stabilizálhatja azonban a vízszintet, növelheti a vízmélységet, és biztosíthatja, hogy a vízkivételi rendszerek szélsőséges kisvíz idején is elérjék a folyó vizét
– fűzte hozzá. Ez pedig szerinte Paks szempontjából lényeges lehet – az erőmű blokkjait az elmúlt napokban éppen a Duna rekordalacsony vízállása miatt kellett sorra leállítani.
A docens leszögezte: egy folyami műtárgy főmedri tározótere önmagában valóban nem alkalmas arra, hogy egy jelentős dunai árhullám vizét hosszú időre eltárolja. Csakhogy szerinte nem is ez lenne az elsődleges feladata.
„(A műtárgy) kisvíz idején segíthetné a kívánt vízszint fenntartását. Magas vízállásnál teljesen megnyitható lenne, hogy ne akadályozza az árhullám levonulását. Megfelelő vízállás esetén pedig lehetőséget teremthetne arra, hogy a vizet szabályozottan mellékágakba, árterekre, vizes élőhelyekre és külső tározóterekre vezessük.
A vizet tehát nem elsősorban a főmederben, hanem a tájban kell megtartani
– fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez megfelelő vízszintekre, zsilipekre és vízkormányzási infrastruktúrára is szükség lehet.
„A mérnöki és a természetalapú megoldások nem egymás ellentétei”.
Érvelését nemzetközi példákkal támasztotta alá: a Világbank integrált víztározási keretrendszere sem állítja szembe a kétféle megközelítést, hanem a természetes, épített és hibrid rendszerek helyi szükségletekhez igazodó kombinációját javasolja, és ugyanezt az irányt képviseli az Európai Unió vízreziliencia-stratégiája is.
A meder süllyedésével kapcsolatos kritikákra is reagált. Mint írta, a Duna magyarországi medersüllyedése nem vezethető vissza egyetlen tényezőre: szerepet játszik benne a felvízi – vagyis a folyásirány szerint feljebb fekvő – vízlépcsők hordalék-visszatartása, a folyószabályozás, a partok rögzítése, valamint a korábbi kotrás és kavicskitermelés is.
Éppen ezért szerinte teljes magyarországi hordalékmérlegre és többtényezős vizsgálatra van szükség, egy új műtárgy tervezésekor pedig a hordalékgazdálkodás és az ökológiai átjárhatóság nem mellékes kiegészítés, hanem alapfeltétel.
Kitért a Paks körül felmerült alternatív megoldásokra is. Álláspontja szerint a hidegvízcsatorna mélyítése, a vízkivételi rendszer átalakítása, a hűtőtornyok vagy a hibrid hűtés – vagyis a folyóvizes és a levegős hűtés kombinációja – mind vizsgálandó lehetőség.
A csatorna mélyítése kezelheti Paks helyi vízkivételi problémáját, de nem oldja meg a Duna medersüllyedését, a mellékágak kiszáradását, a talajvízszintek csökkenését vagy más vízkivételek sérülékenységét
– érvelt. A hűtőtornyok csökkenthetik az erőmű függését a Duna vízállásától, ugyanakkor beruházási, üzemeltetési, energiahatékonysági és tájképi következményeik vannak.
Szerinte ezért nem egyetlen megoldást kell előre kiválasztani, hanem az alternatívákat azonos szempontok szerint kell értékelni: milyen problémát oldanak meg, milyen költséggel, milyen környezeti hatással és milyen új kockázatok mellett.
Bejegyzésében pontosította az alapítvány háttéranyagában szereplő, sokat vitatott 80–180 milliárd forintos becslést is. Mint írta, ez nem hét hónapnyi paksi leállás költsége, és nem is minden évben automatikusan jelentkező veszteség.
A számítás 2018-as és 2022-es tényadatokra épül, és azt becsüli meg, mennyibe kerülhetett volna egy alacsony vízállás miatti, 30–60 napos paksi termeléskiesés pótlása. Ilyenkor ugyanis a kieső, olcsó nukleáris áramot más hazai erőművek termelésével vagy drágább importtal kell helyettesíteni.
A docens szerint ez a nagyságrend egybevág a mostani leálláshoz becsült, a Reuters hírügynökség által közölt 100–200 milliárd forintos összeggel. Hangsúlyozta ugyanakkor:
Nem azt állítjuk, hogy egy vízszintszabályozó műtárgy bizonyosan két év alatt megtérül.
– a becslés nem kész megtérülési számítás, hanem erős érv a részletes vizsgálat mellett.
Egy ilyen vizsgálatnak szerinte azt is számításba kell vennie, mennyit veszít az ország azon, ha „a megbízható, szünetmentes, olcsó energiát igénylő adatközpontokat végül a megbízhatóság hiányában Magyarország helyett Ausztriába vagy más környező országokba telepítik”.
A felelős következő lépés a közgazdász szerint egy nyilvános és független előzetes megvalósíthatósági vizsgálat – vagyis egy olyan elemzés, amely még a döntés előtt, azonos módszertannal veti össze az összes szóba jöhető megoldást:
„A vízlépcsőknek és duzzasztóműveknek lehetnek súlyos ökológiai következményeik. Ugyanakkor a nem cselekvésnek is vannak környezeti, gazdasági és társadalmi költségei” – véli. Közben az ország energiarendszere példátlanul rossz helyzetbe került a Duna apadása miatt.
A valódi kérdés szerinte ezért nem az, hogy „gátat vagy természetet” választunk-e.
„A valódi kérdés az, hogy a természetalapú és mérnöki megoldások milyen kombinációjával tudjuk a legkisebb környezeti kárral megőrizni a Duna ökológiai állapotát, Magyarország vízbiztonságát és az ország energiaellátását” – zárta bejegyzését a közgazdász, aki szerint erről érdemes szakmai vitát folytatni: „nem előre eldöntött válaszokból, hanem mérési adatokból, modellekből és összehasonlítható alternatívákból kiindulva”.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)
Napi