A magyar művészeket sokféle dolog vonzotta Olaszországba: a felfedezés öröme, az olasz életérzés, az új élmények és az a lehetőség, hogy megismerjék a művészettörténeti emlékeket. Lenyűgözte őket a tenger kékje, a nyüzsgő városok hangulata, a reneszánsz építészet szépsége, valamint a templomok és múzeumok világhírű alkotásai. Alkotásaik a mai napig hatással vannak ránk, arra, hogyan képzeljük el mi Olaszországot. 

– A kiállítás címének megtalálása volt talán az egyik legnehezebb feladat. Dolce vita, első pillantásra könnyednek és derűsnek hat, ennek ellenére nehéz téma. Fontos volt nekem, hogy ez a kettősség is érzékelhető legyen. Szakmai munkám középpontjában a 19. századi festészet áll, azonban a kiállítás koncepciójának kezdettől fogva meghatározó eleme volt, hogy a történeti anyag kortárs alkotásokkal kerüljön harmóniába. Ez egyszerre jelentett kihívást és inspiráló feladatot. A kortárs művészek megismerése, munkáik felfedezése során egyre jobban kirajzolódott előttem a kép, hogy ezek az alkotások kiválóan kapcsolódnak a 19. századi és a 20. század eleji művekhez, sokszor kiegészítve, új perspektívába helyezve a a képek mögötti gondolatiságot – mondta el lapunknak Prágai Adrienn művészettörténész, a kiállítás kurátora. 

Az olaszországi utazások élménye és a sokat emlegetett dolce vita, vagyis az olasz életérzés, minden korszakban és minden művésznek mást jelentett. Volt, akit a táj szépsége ragadott meg, másokat a gazdag művészeti örökség, az emberek, a városok hangulata vagy éppen az élet könnyedsége. Egy biztos, Itália évszázadok óta kifogyhatatlan inspirációt jelent a magyar alkotóknak. A kiállítás ezt a különleges kapcsolatot mutatja be a művészek szemszögéből. Az elmúlt kétszáz év alkotásaiból válogatva ábrázolja, milyen élményeket, benyomásokat és művészi inspirációt adott nekik Olaszország.

– A rendezés során volt egy pillanat, amely különösen emlékezetes marad számomra. Miután a történeti művek már a helyükre kerültek, elkezdtük elhelyezni a kortárs alkotásokat is. Ekkor vált igazán nyilvánvalóvá, teljesen természetes módon képesek párbeszédet folytatni egymással a különböző korszakok művei. Nem hatottak idegennek vagy elkülönülőnek; éppen ellenkezőleg, minden várakozásomat felülmúlta az, amilyen harmonikus egységet alkottak. Ez a találkozás számomra a kiállítás egyik legszebb és legizgalmasabb tapasztalata lett – árulta el a Magyar Nemzetnek Prágai Adrienn, majd hozzátette: – A kiállítás címét Federico Fellini 1960-ban bemutatott, La Dolce Vita című filmje ihlette. Azért választottuk ezt a kifejezést, mert úgy éreztük, ez foglalja össze legjobban a kiállítás lényegét. A dolce vita, vagyis az édes élet kifejezés már évtizedek óta világszerte ismert, és sokakban azonnal felidézi az olasz életérzést, a mediterrán hangulatot és az élet szépségének élvezetét. Arra is számítottunk, hogy a látogatók többsége valamilyen saját elképzeléssel érkezik majd a cím alapján. Éppen ezért izgalmasnak tartottuk, hogy a kiállítás során megmutassuk, mit jelent nekünk ez a két szó egymás mellett. A tárlaton keresztül egy olyan Olaszország-képet szeretnénk bemutatni, amely a magyar művészek élményeiből, benyomásaiból és alkotásaiból rajzolódik ki, és amely új tartalommal tölti meg ezt a sokaknak ismerős fogalmat.

Prágai Adrienn elmondása alapján a kifejezés úgy vonul végig a tárlaton, hogy különféle Itália- vagy Olaszország-meghatározásokat tárnak a látogatók elé, és mindegyik teremben van valamiféle olyan motívum, ami emelkedetté és valóban édessé teszi ezt a témát. Ezzel együtt elhelyeztek olyan témákat is, amelyek nem feltétlenül sorolhatók be az édes élet kifejezésbe, ellenben ezeknél azt idézi meg a tárlat, hogy Olaszország mint élmény mit jelentett az alkotóknak. 

A magyarok Olaszországhoz való vonzalmával, vágyával, megismerésével és a dolce vita életérzés megtapasztalásával és elsajátításával kapcsolatban a kiállítás kurátora úgy fogalmazott, ez lényegi eleme a kiállításnak, vágyjuk az antikvitást, az eredeti régiségeket, az egész kultúrát. – A magyar művészeknek Olaszország mindig is különleges úti cél volt. Sokan azért utaztak oda, hogy saját szemükkel lássák azokat a műalkotásokat és történelmi emlékeket, amelyeket addig csak könyvekből ismertek. Fontos volt nekik, hogy személyesen találkozzanak ezzel a több ezer éves kulturális örökséggel, átéljék annak hangulatát, és inspirációt merítsenek belőle saját alkotásaikhoz. A művészet mellett maga az olasz életforma is vonzotta őket. A tengerpart, a mediterrán táj, a városok hangulata és az emberek életigenlése sok magyar alkotót lenyűgözött. A kiállításon látható naplórészletek és visszaemlékezések is arról mesélnek, milyen mély benyomást tett rájuk az ottani élet. Gyakran említik a közvetlenebb életszemléletet, a közös étkezések hagyományát és azt a sajátos kulturális légkört, amely számukra egyszerre volt újszerű és inspiráló – magyarázta a kurátor. 

Olaszország sokféleképpen inspirálta a magyar művészeket. Volt, aki beutazta az országot, és az ott szerzett élményeit, a tájakat és a városokat örökítette meg festményein, mint például Ligeti Antal. Idősebb Markó Károly pedig annyira megszerette Itáliát, hogy második otthonának választotta, és egész életében kimeríthetetlen ihletforrást jelentett neki az olasz táj. Csontváry Kosztka Tivadar különleges, szinte misztikus hangulatú tájképei és Gulácsy Lajos Dante ihlette alkotásai mellett olyan művek is láthatók, amelyek az olasz utcák hangulatát, az ott élő embereket, a városok nyüzsgését és a hétköznapi pillanatokat mutatják be. A festmények, grafikák, szobrok és fotográfiák együtt sokszínű képet adnak arról, milyen élményt jelentett Olaszország a magyar művészeknek.

A kiállítás nem egyfajta kronológiát követ, különféle témacsoportok vannak, amelyeken belül van akár száztíz, százhúsz év különbség is. A kurátor akár visszafelé is tud tárlatvezetést tartani, mert nem meghatározott sorrendben értelmezhetők a témák. – Úgy kell elképzelni, mint egy kaleidoszkópot, amit akárhogy forgatunk, mindenhogyan működik és élvezhető – magyarázta Prágai Adrienn. Aba-Novák Vilmos és Bernáth Aurél expresszív festményein a tengeröböl és az égbolt egymással versengő kék foltjai, míg Vaszary János művein a tengeri strandok derűs, színes forgataga teremti meg a táj hangulatát. A kurátor azt is elárulta, Ligeti Antal Capri szigetéről alkotott festménye előtt rengetegen meg szoktak állni. Ez egy hatalmas méretű műalkotás, nagyon izgalmasak a színei, olyan kékek, amiket magyar tájakon nem igazán látunk. – A kiállítás enteriőrje egy művészcsapatnak köszönhető, nagyon színes falakkal dolgoztunk, amelyek hullámoznak, tehát a töredezettség, amit egy kaleidoszkóp ad, a kiállítás minden mozzanatára utal. Egy igazán modern teret próbáltunk létrehozni, alkotója Albert Ádám és őt segítette még Fusz Mátyás is, tehát egy igazán friss szemléletű kortás művészcsapat álmodta meg ezt a látványt – hangsúlyozta Prágai Adrienn művészettörténész.