Az éghajlatváltozás legalább hússzorosára növelte a spanyolországi erdőtüzeket tápláló forró, száraz és szeles időjárás valószínűségét, míg Franciaországban megduplázta azt. Az Európai Unió illetékesei szerint a tüzek akár november elejéig is éghetnek, így az idei év rekordot dönthet az érintett területek nagyságát tekintve. Közben Ázsiában példátlan esőzések sújtják Dél-Koreát, Japánt és Vietnámot, ami több helyen súlyos földcsuszamlásokhoz vezetett.

Ajit Niranjan szerint az erdőtüzek közvetlenül évente „csak” néhány száz ember halálát okozzák világszerte, ám a füst egészségügyi hatása ennél jóval súlyosabb. Egyes becslések szerint az erdőtüzek füstje évente mintegy 1,5 millió ember halálához járulhat hozzá. A 2023-as kanadai erdőtűzszezon különösen súlyos példa volt: egy Nature-ben megjelent tanulmány szerint

a tüzek füstjéből származó PM2,5-légszennyezés világszerte mintegy 82 ezer korai halálesethez járulhatott hozzá, ebből több mint 22 ezer Európában következhetett be.

A Guardian beszélgetésében ugyanakkor az is hangsúlyt kapott, hogy a klímaváltozás nem önmagában határozza meg, mekkora emberi veszteséggel jár egy-egy szélsőséges időjárási esemény. Az építési szabályok, az evakuációs tervek, a tűzoltási és árvízvédelmi kapacitások, valamint a hatósági döntések ugyanúgy befolyásolják, hogy egy hőhullám, árvíz vagy erdőtűz természeti veszélyből társadalmi katasztrófává válik-e. Niranjan szerint

a fosszilis tüzelőanyagokból származó szennyezés csökkentése valóban alapvető megoldás, de emellett egyéb alkalmazkodási intézkedések végeláthatatlan sorára is szükség van.

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az volt, hogy van-e egyáltalán értelme az egyéni cselekvésnek, ha a valódi változásokat a kormányoktól és a vállalatoktól várjuk. Jonathan Watts szerint a politikai cselekvés valóban elsődleges, mivel a fosszilis energiahordozók magasabb adóztatása, a megújuló energiaforrások fejlesztése, a vagyonadó vagy a növényi alapú étrend ösztönzése rendszerszintű döntéseket igényel. Ugyanakkor az egyéni lépések sem értelmetlenek, mert példát mutathatnak másoknak, és sok esetben az egészségre, valamint a háztartások kiadásaira is kedvezően hathatnak.

Niranjan ehhez hozzátette, hogy

a hús- és tejtermékfogyasztás globálisan a bolygót melegítő kibocsátások jelentős, becslések szerint 12–20 százalékos részéhez kapcsolódik.

Ezért a fejlett országokban az egészségügyi és klímavédelmi szempontok egyaránt a fogyasztás mérséklése mellett szólnak. Szerinte az emberek gyakran alábecsülik saját mozgásterüket, különösen azokban az országokban, ahol demokratikus intézmények között politikai, fogyasztói és közösségi döntéseikkel is hatást gyakorolhatnak.

A klímaszorongás kapcsán Niranjan azt tanácsolta, hogy aki reménytelennek látja a jövőt, próbálja meg pontosan megfogalmazni, mitől tart. Saját tapasztalata szerint a klímaváltozásról szóló tudósítás egyes problémák tekintetében kevésbé, más szempontból viszont sokkal jobban aggasztja őt. Meggyőződése ugyanakkor, hogy az embereknek jóval több cselekvési lehetőségük van, mint amennyit gyakran feltételeznek.

Arra a kérdésre, hogy mennyi időnk maradt a bolygó megmentésére, Niranjan szándékosan árnyalt választ adott. Mint fogalmazott:

Bizonyos értelemben soha nincs túl késő, más értelemben viszont már most is túl késő. A bolygó túl fog élni, és még az apokaliptikus forgatókönyvek sem számolnak igazán azzal, hogy a klímaösszeomlás következtében megszűnne az élet a Földön.

A lényeg szerinte inkább az, hogy bár a cselekvésnek technikai értelemben nincs végső határideje, minden további tonna szén-dioxid tovább melegíti a bolygót, és a hőmérséklet emelkedésével nő a katasztrofális billenési pontok átlépésének kockázata. A párizsi klímaegyezményben rögzített 1,5 Celsius-fokos felmelegedési célérték szinte biztosan nem tartható, de a 2 Celsius-fok alatti hőmérséklet-emelkedés még elérhető lenne. A jelenlegi előrejelzések a század végére 2–3 Celsius-fok közötti globális felmelegedést vetítenek előre.

Watts négy olyan tényezőt emelt ki, amely szerinte reményre adhat okot. Egyrészt az energiaátmenet, különösen Kínában, a vártnál gyorsabban halad, másrészt erősödik a természet jogaiért küzdő mozgalom. Emellett a globális Dél országaiban, főként az őslakos közösségekben olyan alternatív szemléletmódok élnek tovább, amelyek másként viszonyulnak a természethez, a világ népessége pedig várhatóan 2050 előtt tetőzik, ami mérsékelheti a környezetre nehezedő nyomást.

Watts szerint ugyanakkor a klíma- és ökológiai válság nem pusztán technológiai vagy energiapolitikai kérdés, hanem a gazdasági ösztönzőrendszerek problémája is. Úgy fogalmazott:

Egy véges bolygón a végtelen GDP-növekedéshez való megszállott ragaszkodás csak tragédiába torkollhat. Csupán az a kérdés, mikor.

Szerinte a jelenlegi gazdasági modellek jelentős része alulbecsüli a klíma- és ökológiai válság gazdasági kockázatait, mert gyakran fokozatos, lineáris felmelegedéssel számol, miközben a klímatudomány egyre nagyobb figyelmet fordít a hirtelen változásokat kiváltó billenési pontokra.

A természet értékét ezért nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és ökológiai szempontból is sokkal komolyabban kellene venni.

Címlapkép forrása: Byron Smith/Getty Images