„Visszatérek, és millióké leszek!” – búcsúzott María Eva Duarte de Perón, ismertebb nevén Evita Perón a Casa Rosada (Rózsa Ház) erkélyén. Milliók rajongtak érte – életét, mítoszát könyvek, musicalek, filmek őrzik. 2022 után Argentína ismét döntőbe jutott, Lionel Messi vezetésével az elmúlt négy kiírásból harmadszor. Spanyolország-Argentína döntőt rendeznek a 23. labdarúgó világbajnokságon.

1986. június 29-e, Azték Stadion, Mexikóváros. Franciaország ezúttal is 2-0-s vereséget szenved az elődöntőben, így Nyugat-Németország az ellenfél a fináléban. Ezúttal „Isten kezére”, a torna legjobbjának választott Diego Armando Maradona góljaira sincs szükség. Az Isteni Diego végérvényesen a csúcsra ér, Argentína, 1978 után megszerzi második világbajnoki címet. Négy évvel később, Olaszországban ismét a fináléba vezeti csapatát „El Diego”, az elmúlt négy kiírásból harmadszor. A két világesemény között Buenos Airestől 300 kilométerre Rosarióban, az aranykorban és örömmámorban, 1987. június 24-én megszületik Lionel Andrés Messi Ciccittini.

Mire gondolt a költő, mire gondolt Anglia?

Nagyon fizikálisan, kemény belemenésekkel, ütésekkel, finomabban fogalmazva, férfiasan kezdődött a második elődöntő. Nyolcszor is találkozott már korábban a két válogatott (legutóbb 2005-ben), de rendes játékidőben Argentína csak egyetlen alkalommal, 1986-ban tudott győzedelmeskedni, Maradona duplájának és kezének köszönhetően. A múlt, a vb-n mutatott eddigi produktum sok tiszteletet, kevés támadást, helyzetet eredményezett. Az első sárga lapra 37 percet kellett várni, természetesen egy Messi elleni szabálytalanság billentette ki először Ismail Elfath játékvezetőt, pedig Elliot Anderson belépőjét megelőzően is nem egy alkalommal elkelt volna már az erős, karmesteri pálcát elbíró kéz.

A két csapatnak összesen három kísérletet sikerült összehozni az első játékrészben, ezek egyszer sem találtak kaput, a helyzetek minőségét jelző mutató (xG) pedig 0,07-en állt. Az Anglia-Argentína találkozó a futballtörténelem első vb-meccse, ahol harminc percig egyetlen lövést, kísérletet sem láthattunk.

Az izgalmak az 55. perccel és Morgan Rogers beadásával érkeztek meg Atlantába. Ami azonban Anthony Gordon találatát követően történt, nehezen magyarázható. A Barcelona új szerzeményének gólja és Enzo Fernandez 85. perces távoli lövése és egyenlítése között harminc perc telt el. A vezetést megszerezve Anglia felhagyott addig remekül működő letámadásával, labdaszerzéseivel, az ellenfél saját tizenhatostól történő távoltartásával. Érkezett a gólszerző támadó helyett Ezri Konsa és a három belső védős rendszer. Tovább emelve az érthetetlent újabb két magas, jól fejelő védő, Dan Burn és Nico O’Reilly is játékpercekhez jutott, középpályás szűrő nélkül hagyva Angliát.

Nem tanult Anglia a dél-amerikaiak korábbi mérkőzéseiből, hogy Argentína a legjobb, legeredményesebb nemzet a kieséses szakaszban, hogy ezen a világbajnokságon is már kétszer döntöttek a hosszabbításban, hogy Egyiptom ellen is az utolsó pillanatokban álltak fel kétgólos hátrányból, hogy olyan minőség, egyéni kvalitás, akaraterő és küzdőszellem lakozik ebben a csapatban, amelynek kardot és lehetőséget adva a kezébe csak egyetlen egyet érhetsz el: elvérzel a sikereid, álmaid kapujában. Anglia teljesen beszorult, a középpályáról és a csatársorból kivont játékosok hiányában sem labdát megtartani, sem kontrákat, támadásokat vezetni nem tudott. Egyszerűen belefulladt a saját maga által fellocsolt, létrehozott pocsolyába. Kapufa, óriási helyzetek, Jordan Pickford bravúrok, másodpercenkénti történések a kapu előtt – csak idő kérdése volt az egyenlítés .

Mit tud csinálni egy olyan csapat, amely minden gondolatát feladva védekezésre rendezkedett be és gólt kap? Hogyan váltasz ütemet, mutatod szép, üde és jó arcod egy félórás szenvedés és oxigén nélküli állapot után?

Thomas Tuchel együttese sem tudott visszatérni a mérkőzésbe. A lendületben lévő ellenfél pedig megadta a kegyelemdöfést: Messi jobbosa a második gólpasszra lendült, az ötösön egyedül felugró Lautaro Martinez fejese gólörömbe torkollott. A német szakember két védőjét két csatárra cserélve próbálta defibrillálni a negyven perces ritmuszavart, azonban csapata életjelet már nem mutatott.

2005. augusztus 17-e, Puskás Ferenc Stadion. 64 perc, Lisandro López helyett egy 18 éves tehetség érkezik a pályára. Első fellépésére készül, mint Diego Maradona 1977-ben, ugyancsak Magyarország ellen. Egy Vanczák Vilmos elleni könyöklésnek és az érte kapott piros lapnak köszönhetően egyetlen percet tölt Lionel Messi a pályán. 21 év és 204 fellépés követi a budapesti bemutatkozást. A 205. mérkőzésén újra világbajnoki döntőbe vezeti csapatát. A harmadikba. A legutóbbi négy kiírásból a harmadikba. A szavak elfogytak, története, pályafutása és csillaga kitörölhetetlenül, a legfényesebben ragyog a futball éjjeli égboltján.

„Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért”

2012. június 23-án, a donyecki Eb-elődöntőben Spanyolország érkezett Franciaország útjába. Vicente del Bosque taktikája és elképzelései teljesen megfojtották a francia csapatot. Négy kísérlet, egyetlen kaput eltaláló lövés, ennyire futotta Laurent Blanc legénységétől. A találkozót, Xabi Alonso két találatával a spanyolok nyerték. A csalódott gall nemzet fejet követelt, júliustól már Didier Deschamps irányította a válogatottat.

Képes lehet a legjobban védekező csapat megállítani a világ legerősebb támadósorával rendelkező, eddig kiváló teljesítményt nyújtó francia legjobbakat? – tették fel sokan a kérdést. Mivel a labdarúgásban még mindig a szép játék, a tetszetős cselek, az egyéni villanások és sztárok találatai stimulálják szívünket, érzelmeinket és ítélőképességünket leginkább, így hajlamosak vagyunk pár nem elhanyagolható tény felett gond nélkül szemet hunyni.

Ma a világ egyik legjobb csapatával játszottunk, de velük szemben a világ legjobb csapata állt. Ez a különbség

 – nyilatkozta Luis de la Fuente.

Az önbizalommal teli szavak nem alaptalanok. A regnáló Európa-bajnok átlagban 6,28 kísérletet engedélyezett eddig ellenfeleinek, az ellenük kialakított helyzetek minősége (xG) 0,31-et mutat, a tizenhatosukon belül átlagban tíz labdaérintést engedélyeztek a velük szembenállóknak. Spanyolország ellen nemhogy helyzetet kialakítani, még a kapujuk közelébe kerülni is szinte lehetetlen. 37 mérkőzéses veretlenségi sorozatot épített eddig a hispánok, beállítva Olaszország rekordját (30 győzelem és hét döntetlen), amelyet a 2018 és 2021 közötti időszakban ért el.

A számtalan kiváló teljesítmény közül is a legkiválóbb Rodrié, aki hosszú sérülése után újra aranylabdásként tündököl. A legtöbb passza (705), a legtöbb sikeres passza (655) is neki van ezen a tornán, 93 százalékos pontossággal játssza meg társait. A legtöbb támadóharmadban lévő passz (187) és sikeres passz (173) is az ő nevéhez fűződik. A franciák ellen 11 sikeresen megvívott párharca is volt – fejjel egyetlen párharcot sem vesztett, hatalmas szerepe volt abban, hogy az erős letámadásból, szorításból csak nagyon ritkán tudtak kijönni Upamecanóék.

Mellette ki kell emelni Fabian Ruiz játékát, akinek a 49. fellépése volt ez a spanyol válogatottban és még egyszer sem hagyta el vesztes csapat tagjaként a pályát. Kiváló produktumát 85 százalékos passzhatékonyság és hétből öt megnyert párharc szegélyezi. Ousmané Dembélé összesen kettő, Bradley Barcola egy párharcot nyert, Michael Olisének nem volt sikeres csele és Kylian Mbappé és ötször tudott csak jól kijönni a 14 megvívott ütközetéből. Három kaput eltaláló lövés és 0,31-es xG – ennyit engedélyeztek Franciaországnak ezen az estén.

Egyetlen hiba, amely mindent eldöntött

Ha nagyítóval keresgéltünk volna hibapontokat a két csapat kezdőjében, akkor francia oldalon valószínűleg Lucas Digne lenne az, ahol lehetne kérdéseket feltenni. Az első húsz perc teljes eseménytelenségben telt. Hihetetlen jó volt nézni azt a szervezettséget, tökéletesen működő rendszereket, letámadásokat, amelyekkel próbálták minimalizálni a résztvevők az ellen lehetőségeit, támadásépítésének próbálkozásait. Egy ilyen helyzetben miért hoz olyan döntést egy hátvéd, hogy felfejeli a labdát, majd szép mozdulattal, fordulásból kirúgja a saját tizenhatosán belül, kevesen értik. A teljesen jogosan megítélt büntető és Mikel Oyarzabal gól alapjaiban változtatta meg a mérkőzés képét, írta át annak forgatókönyvét.

Egyrészről a franciák még egyszer sem játszottak hátrányban ezen a vb-n, igazából nem is tudták, hogyan kell, a spanyolok meg nem adták meg azt a lehetőséget a cserepadról is világsztárokat a pályára szólító ellenfélnek, hogy visszaállva, az eredményt tartva rájuk nyomhassák akaratukat, hogy veszélyes területek közelébe férkőzhessenek a legveszélyesebbek. Játszották tovább a saját játékukat, amely további lehetőségeket, majd gólt szült.

Természetesen lehet apró különbség és befolyásoló tényező William Saliba korai sérülése is, de páran találhatnak összefüggéseket a meccs előtt elfordított és összezavart fejek, gondolatok között is. Az elmúlt napokban túl sok hír látott napvilágot Lucas Digne párizsba költözésével kapcsolatosan, valamint Michael Olise esetleges madridi, a Reallal kötött házasságáról. Pont egy spanyol csapattal, micsoda véletlenek!

Azonban, ha igazán őszinték és kritikusan akarunk lenni, akkor Didier Deschamps sem lubickolt ebben a helyzetben, rajta sem lehetett érezni, hogy tudja menedzselni ezt a szituációt, hogy mit szeretne csinálni, hogyan szeretne botot dobni ennek a tökéletesre fejlesztett spanyol kerékpárnak a küllői közé. Bízott a sztárjátékosaiban, azok képességeiben, mint Laurent Blanc is tette 2012-ben. Egy Spanyolország elleni 0-2-s vereséggel kezdődött és egy spanyolok elleni 0-2-vel végződik. 14 év, vb-győzelem, Nemzetek Ligája elsőség, vb-ezüst és egy vb-bronz lehetősége.

Lehetett volna több ezen a világsztárokkal hímzett, 14 éves abroszon?

(Borítókép: Thomas Tuchel 2026. július 15-én. Fotó: ANP / Getty Images)