A kilencvenes évek elején a Magyar Nemzet szerkesztőségében ismertem meg Bognár Nándit. A lap épp egyik sorsfordító korszakához ért, a többek által várt liberális svéd kiadó, a Dagens Nyheter helyett a konzervatív, jobboldali francia Robert Hersant lapcsoport szerezte meg az 1938-as alapításától minden politikai korszakban mértékadó médiumnak bizonyult újságot. Válságos helyzetet éltek meg a munkatársak, a nemzetközi sajtóban is komoly visszhangja volt, hogy a tulajdonlási döntésben mennyire vitatható vagy akceptálható az akkori Antal kormány sajtópolitikai beavatkozása.

Voltak, akik sztrájkot hirdettek, voltak, akik elmentek, és voltak a maradók, akik döntésükkel együtt különbözőképpen élték meg a fordulatot. Nándi olyan volt, mint a rádiós műsoraiból megismert hangja. Markáns, erőteljes és nyugodt. Mérnök képzettsége határozta meg habitusát. Érveléseiben nem szakmai tekintélyére épített, hanem arra, hogy tisztán akart látni, és láttatni. Bár a korabeli párt szlogen, a „nyugodt erő”, francia importból jött, valami különös módon a Bognár Nándi mentalitásával nagyon is stimmelt. És hatott is.

Szüleire, asztalos mester édesapjára és varrónő édesanyjára mindig büszkén, de az első generációs értelmiségiek örök és hatalmas terhével indult az életnek a 60-as évek közepén. Pályáját tekintve markánsan meghatározta útját, hogy gépészmérnöki diplomája megszerzése után posztgraduálisan a Budapesti Közgazdasági Egyetemen képezte magát. És addigra már számottevő újságírói gyakorlata volt, a Technikusi Híradó és A jövő mérnöke után országos lapokban publikált. Ám mielőtt teljesen a sajtó világához szegődött volna, számos eredeti szakmájához kötődő munkát választott. E sokrétűségben a közös nevező az emberekkel kapcsolatos műszaki tevékenység volt. Foglalkozott inkubátorral, újraélesztő készülékkel. Jellemző, hogy gyakorlatilag is részt vett a fejlesztésekben, rohammentővel járt éles helyzetekben tesztelni az eszközöket, a Műegyetemen egyébként diplomamunkája egy altató-lélegeztető készülék volt. Ezt követően Budapest Főváros Egészségügyi Főosztályán műszerügyi főmérnök lett, kórházi és rendelőintézeti orvosi berendezéseket felügyelt, karbantartásukat, felújításukat, esetleges lecserélésüket szervezte.

Több írása megjelenését követően a Magyar Hírlap 1976-ban felajánlott számára egy újságírói státuszt, mondván, nekik éppen műszaki-gazdasági tájékozottsággal bíró ember kell. 1981-ben pedig átment a Magyar Nemzethez, ahol munkatárs, rovatvezető, olvasó szerkesztő, majd vezető szerkesztő munkaköröket töltött be. Emellett rendszeresen publikált, gyakorlatilag minden műfajban – a vezércikktől a glosszáig, a riporttól az elemzésig, belpolitikában, gazdaságban, kultúrában. Az itt töltött bő évtized jelentette számára pályája alfáját és omegáját.

1992-ben a Magyar Televízió TV Híradójához került, majd a Gazdasági Műsorok Főszerkesztőségéhez, mint szerkesztőség-vezető. 1998-tól a Duna TV Híradójának lett felelős szerkesztője. Külsősként a Magyar Rádióban is dolgozott, és tanította is szeretett szakmáját középiskolában, egyetemen.

A nehezebb sajtó korszakokban lehetett nem egyetérteni Bognár Nándival, valahogy mégsem maradt rossz érzés egy-egy véleménykülönbség nyomán. Napjaink fékevesztett őrjöngései közepette különösen megbecsülendőnek tűnik fel az a hangnem. A magyar zsurnalisztika történetének sokszor tárgyalt, de talán a mai napig sem teljes mélységében feltárt folyamata zajlott a 90-es években. E kutatási terület egyik legfontosabb kérdése lehet, hogy a 80-as évek nagy újságíró-egyéniségeinek hogyan alakult a szakmai élete a rendszerváltás után.

Egy szerkesztőségben dolgozni valakivel, több és hitelesebb alkalmat ad a megismerésre, mint bármely mélyreható kérdőív kitöltése. Emlékszem, egy kolléganő megjegyezte, ugyan nem a gazdasági rovatban dolgozik, de a Bognár Nándinak ellenőrzés nélkül elhiszi fejtegetéseit, mert gondolatmenete tiszta, logikus, vitákban nem lenyomni akarja a másikat, hanem megérteni az ellenéveket, s úgy eljutni a racionális megoldásig.

A higgadt érvelés mellett nem hiányzott belőle az a sajátos humor sem, ami nélkül azt hiszem, nem is lehet igazi újságíró, aki erre a pályára szánja magát. Gyerekes kíváncsisággal nézte a laphoz készülő illusztrációkat, tudta, hogy a karikatúra nem azért kell, mert maradt hely a cikk mellett, hanem mert ez a lapkészítés tradíciójához tartozik.

Nem csak egyszerűen belsős munkatárs, szerkesztő volt, de vérbeli újságíró, aki nyugdíjasként is úgy vette kézbe a friss lapot, mint sajátját.

Bognár Nándor 82 évesen, 2026. július 31-én halt meg. Ugyanazon a napon, amikor a 88 éves Magyar Nemzet napilapként utoljára jelent meg.