Ebben az országban valami egészen különös betegség terjed. Mindenki sikeres akar lenni, de senki sem meri kimondani, hogy mennyit ér. Inkább lehajtott fejjel alkuszik önmagára, mintha az szerénység volna, pedig csak félelem. Aztán hazamegy, beül egy húszmilliós autóba, amelyet hitelre vett azért, hogy olyan embereknek imponáljon, akiket valójában nem is kedvel, miközben a saját szolgáltatását még mindig féláron adja, nehogy valaki túl drágának nevezze.

Mi pedig ezt normalitásnak hívjuk.

Éppen ezért tartom Weiser Istvánt legendának.

Nem azért, mert felépített egy több százmilliós tanácsadói vállalkozást, és nem is azért, mert több száz cégvezetőnek segített olyan növekedést elérni, amiről mások csak konferenciák színpadán beszélnek, hanem azért, mert képes volt kimondani azt, amit a legtöbben egész életükben kerülgetnek: az áraid soha nem a piacról árulkodnak, hanem rólad.

Arról, hogy mit gondolsz magadról, amikor este egyedül maradsz. Arról, hogy mennyit ér szerinted az időd, a tudásod, az életed. Arról, hogy képes vagy-e tükörbe nézni anélkül, hogy az első ember, akit lealkudnál, éppen te lennél.

A legtöbb vállalkozó nem azért keres keveset, mert nincs piaca.

Hanem mert egész életében arra nevelték, hogy ne legyen nagy arca. Hogy legyen szerény. Hogy örüljön annak, ami jut. Hogy ne akarjon többet, mert az már gyanús. Mintha az ambíció bűn volna, a siker pedig valami szégyellnivaló betegség.

És aztán csodálkozunk, hogy ugyanazok az emberek, akik egy telefonért gondolkodás nélkül kifizetnek félmillió forintot, órákig alkudoznak egy szakemberrel, aki húsz év tapasztalatát teszi le az asztalra.

Ez nem gazdaság.

Ez kollektív önbizalomhiány.

István ebből épített módszertant. Nem motivációt árul, hanem gondolkodást. Nem azt tanítja, hogyan legyen tíz százalékkal jobb a céged. Hanem azt, hogyan lesz kétmilliárdból négy, és miért nem Excel-táblákban dől el ez a különbség, hanem valahol mélyen az ember fejében, ott, ahol eldől, hogy egyáltalán elhiszi-e magáról, hogy többre képes.

A Salesminds Talk Show mostani része végül nem interjú lett.

Hanem egy kellemetlen tükör.

Az a fajta tükör, amelyik nem hízeleg, nem használ szépítő filtereket, és nem engedi, hogy a kifogásaid mögé bújj.

Őszintén hiszem, hogy ezt a beszélgetést nemcsak vállalkozóknak kellene megnézniük. Hanem mindenkinek, aki valaha olcsóbban adta magát annál, mint amennyit valójában ért.

Mert néha nem a vállalkozásod szorul új stratégiára.

Hanem az a történet, amit évek óta makacsul ismételgetsz magadnak arról, hogy mennyit érsz.