A természetes vörös hajszín a legritkább a világon, éppen ezért mindig kitűnt a tömegből. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a történelemben különös babonák, félelmek és szélsőséges hiedelmek kapcsolódtak hozzá.

Vörös hajú emberek: áldozatok és kiválasztottak

Az ókori felfogás igen változatos volt a rezes haj kapcsán. A görögök úgy hitték, hogy a tüzes frizurával rendelkező emberek haláluk után vámpírrá válnak, és éjszakánként vadásznak áldozatokra, és annak érdekében, hogy ezt elkerüljék, elhamvasztották őket. Egyiptomban ebben az időszakban szintén negatív megítélés övezte a vörös hajúakat, mert úgy tartották, hogy balszerencsét hoznak a közösségre, ezért gyakran fel is áldozták őket. Ezzel szemben az ókori Görögország északi határán, a mai Bulgária területén megtelepedett trákok szerint az istenek kegyeltjei voltak, bátornak és őszintének tartották őket. A római nép pedig az erő és a harciasság jelének tekintette a rozsdaszínű hajat. Vad, félelmet nem ismerő harcosokként írták le őket, ugyanakkor ez az egyediség gyanakvást is szült, és könnyen vált az idegenség szimbólumává.

Boszorkányok és szépségideálok

Egyesek történelmi korszakokban ördöginek tartották ezt az árnyalatot. A középkorban a boszorkánysággal hozták összefüggésbe – főleg akkor, ha zöld szemmel társult –, és úgy tartották, hogy az ilyen nők szenvedélyesek, kiszámíthatatlanok és veszélyesek, ezért sokszor váltak boszorkányüldözés áldozatává. Ebben az időszakban Franciaország kurtizánjainak előírták, hogy vörös hajat hordjanak, hogy megkülönböztessék őket a tisztességesnek tartott hölgyektől. Először I. Erzsébet angol királynő kezdte megváltoztatni a rezes tincseket övező negatív babonákat és hiedelmeket. Ugyanis ő maga is ilyen hajkoronával rendelkezett, és esze ágában sem volt paróka alá rejteni. Büszkén mutatta meg tüzes, göndör fürtjeit, az udvarában élő hölgyek – és néha a férfiak is – pedig másolni kezdték hajszínét, így idővel divatba jött ez az árnyalat, és a státuszt is jól szimbolizálta. Ám a 16–17. században a művészetek még igen ambivalensen ábrázolták a vörös hajúakat. A reneszánsz festészetben gyakran idealizált szépségként jelentek meg, miközben a népi hiedelmekben továbbra is élt a veszélyes vonzerő képzete.