Amikor megszólal a sziréna, egy tűzoltó gondolkodás nélkül indul. A legtöbben ilyenkor csak azt látják, hogy valaki ismét életeket megy menteni, arról viszont kevesebbet beszélünk, milyen érzés annak a nőnek lenni, aki minden szolgálat végén ugyanazzal a reménnyel várja haza a férfit, akit szeret. Fenesi Dia és férje története nemcsak egy különleges esküvőről szól, hanem arról is, hogy a legnagyobb bátorság néha nem a lángok között, hanem a hétköznapokban mutatkozik meg.

Egy hivatás története: ezért lett Szabolcsból tűzoltó

Szabolcs ma már tizenöt éve szolgál tűzoltóként, pedig gyermekként még nem ez volt az álma. Egy Heves vármegyei kis településen nőtt fel, ahol nem volt közvetlen kapcsolata a tűzoltósággal, így nem azok közé tartozott, akik már kisfiúként sisakot húztak a fejükre játék közben. A fordulópontot a rendvédelmi szakközépiskola jelentette: ott ismerte meg közelebbről a különböző hivatásokat, és hamar rájött, hogy számára a tűzoltóság képviseli mindazt, amiben hisz: a fegyelmet, a bajtársiasságot és az önzetlen segítségnyújtást.

– Amikor 21 évesen felszereltem, még nem tudtam, hogy ez a hivatás ennyire meghatározza majd az egész életemet. Ma már el sem tudnám képzelni magam máshol. Ez nem egyszerűen a munkám, hanem az identitásom része – mesélte a Fanny magazinnak Szabolcs, aki az évek során számtalan nehéz helyzettel találkozott. Megtanulta, hogy egy tűzoltó nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is erős kell legyen: bár segíteni másokon felemelő érzés, ugyanakkor vannak olyan esetek, amelyeket nem lehet egyszerűen a laktanyában hagyni.

– Ahhoz, hogy valaki hosszú távon ezt a munkát végezze, lelkileg is alkalmasnak kell lennie, ezért az alapvető értékeim nem változtak meg. Viszont nagyon sokat tanultam és tanulok ma is – az emberekről, a világról és saját magamról – meséli Szabolcs, aki sokáig nem is sejtette, hogy hogy egyszer a hivatásának köszönhetően talál rá arra a nőre, akivel leéli majd az életét.

Váratlan szerelem

Dia számára sem volt ismeretlen ugyanis a tűzoltók világa: édesapja szintén ezt a hivatást választotta, így gyerekkora óta természetes volt számára a huszonnégy órás szolgálat, az ünnepek átszervezése vagy az, hogy a családi ebéd közepén egyszer csak megszólal a riasztó.