Apokaliptikus tájkép bontakozik ki előttünk, akármerre nézünk éppen a világban. Itthon „ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, hőség, aszály és energiakrízis sújt minket a súlyosan eldurvult közélet viharai közepette. A távoli horizontot vizsgálva most már egyre nyilvánvalóbb, hogy Donald Trump nem tud veszteségek nélkül kimenekülni az iráni konfliktusból, amibe felelőtlenül vágott bele, és aminek eredményeként az egész világ nyögi a drámai olajárakat.

Vlagyimir Putyin jelentős fiaskóba vezette bele Oroszországot azzal, hogy felrúgva minden ígéretet, szerződést és nemzetközi jogot, rátámadott a szomszédos Ukrajnára. Emlékszünk, a háború kirobbantásakor Moszkva részéről az hangzott el, hogy három nap alatt lerohanják nyugati szomszédjukat, elfoglalják Kijevet és felállítanak egy oroszbarát bábkormányt. Ehhez képest negyedik éve tart a háború, millió feletti a halálos áldozatok és az örök életre egészségkárosodást szenvedettek száma, több millióan menekültek külföldre és felmérhetetlen az anyagi kár.

A hatalmas túlerőben lévő orosz hadsereg Ukrajna 18 (!!) százalékát tudta csak elfoglalni ennyi idő alatt, eszeveszett áldozatok árán. A Közel-Keleten továbbra sem született meg az amerikai elnök által már legalább tucatszor bejelentett béke Izrael és az őt folyamatosan támadó terrorszervezetek között. Mindeközben illegális bevándorlók tízezrei rohanták meg néhány óra alatt a Spanyolországhoz tartozó, de az afrikai kontinensen elhelyezkedő Ceutát, hatvan körüli halottat hagyva maguk után, háborús állapotokat előidézve ezzel. Vajon indokolt-e a világvége fogalmának a használata, vagy valami más jelenséggel van dolgunk?

Az energiaválság nem ismer kormánypártot és ellenzéket

Magyarországon komolyan veendő energiakrízis alakult ki, ami több tekintetben is meghatározó lehet az elkövetkezendő időszak belpolitikai vitáiban. Szeretném leszögezni, hogy nyilvánvalóan egy kormány sem tehet az aszályról, a hőségről, az árvízről, a hóviharról és egyéb, szélsőséges időjárási jelenségekről. Ami viszont már számonkérhető, az a veszélyhelyzetre történő reagálás minősége és sikeressége.

Mivel a természeti katasztrófák pártállástól függetlenül érintenek minket, ezért az ilyen helyzetekben az a bölcs ellenzéki hozzáállás, ha a kritikát – ami egyébként a mindenkori parlamenti kisebbség elsődleges feladata – visszafogják és egyértelművé teszik a segítség felajánlását a válság leküzdéséhez.

A hazánkban létrejött válsághelyzet rávilágít arra a problémára, hogy Magyarországnak, mint minden fejlett államnak, növekszik az energiaszükséglete. A modern ipari termelés, a változó klimatikus viszonyok, a civilizáltabb munkahelyi körülmények, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia felhasználásának terjedése, az elektromos autók és közlekedési járművek mind-mind növelik a villamosenergia-igényt. Ezt felismerve döntött Paks 2 megépítése mellett az Orbán-kormány 2014-ben. A felismerést én helyesnek látom, hiszen a környezetvédelmi és nemzetbiztonsági problémákat is felvető olaj- és gázfüggőségünk miatt a legoptimálisabb megoldás a már létező atomerőmű bázisunk bővítése.

Vitatható viszont, hogy okosan döntöttek-e akkor, amikor az orosz fél ajánlatát fogadták el az új blokkok felépítésére. A politikai elfogultságokat félretéve meg kell jegyezni, hogy a szocializmus – tehát a szovjet megszállás – idején épült fel Paks 1, természetesen szovjet/orosz technológiát használva. Mivel Magyarország ezt a technológiát ismerte meg és használja jól napjainkban is – a paksi erőmű jóval korszerűbb, mint a Csernobilban katasztrófát okozott elődje –, szóltak komolyan vehető érvek amellett, hogy a XXI. századra tervezett testvére is erre a technológiai és tudásháttérre épüljön. (A világban egyébként az orosz atomerőmű-technológia és -építés piacképes, versenyben állnak az Egyesült Államokkal, Kínával, Franciaországgal és Dél-Koreával is e téren.)

Én egykori környezetvédelmi és vízügyi miniszterként az Oroszországgal szembeni abnormális energiafüggésünk, a műszaki és vállalati kultúrájukkal kapcsolatos szkepszisem és a Vlagyimir Putyin vezette állammal hosszú ideje fennálló politikai aggályaim miatt nem így választottam volna. Hibának tartom azt is, hogy verseny nélkül, egy államközi megállapodással kötelezte el magát az akkori kormány az új erőmű építése mellett. Az idő bebizonyította, hogy tengernyi gond nehezíti az oroszokkal történő együttműködést, hiszen elég csak arra gondolni, hogy legalább 8 éves késés alakult már ki a beruházás megvalósítása kapcsán (az első új blokkot 2023-ban kellett volna üzembe helyezni). Ezzel együtt szeretném hangsúlyozni, hogy erős érveket lehetett felsorakoztatni a másik oldalon is anélkül, hogy valakit Moszkva szekértolójának tartanánk.

De hogyan állhatott elő az a helyzet, hogy le kelljen állítani Paks 1 reaktorait? Nos úgy, hogy egyrészt közbeszólt a klímaváltozás, ami aszály és hőhullám képében érkezett éppen, és a Duna vízszintje minden előzetesen tervezetthez képest jóval alacsonyabb szintre süllyedt. (A magyar atomerőmű teljesítményét egyrészt környezetvédelmi okból szokták csökkenteni akkor, amikor a hűtést végző felmelegedett folyóvíz a Dunába visszatérve túlságosan megemeli a folyó hőmérsékletét.

Másrészt technológiai okok miatt, ha például az alacsony vízállás okán a szivattyúk nem képesek elegendő hűtővizet biztosítani. Ezt a problémát jó ideje fokozza az is, hogy az osztrák és szlovák vízierőművek duzzasztó hatása miatt nem jut elég hordalék nálunk a mederbe, ami felgyorsítja annak mélyedését.) Az erőművet tehát le kell állítani, és nem lehet tudni, hogy mikor leszünk képesek újraindítani, hiszen augusztus elején járunk, esőt nem látunk a láthatáron, és tartósnak ígérkezik a forróság is.

Hogyan tudjuk pótolni az így kiesett árammennyiséget? Kevés szó esik róla, de az Orbán Viktor vezette kormányok egyik kiemelkedő teljesítményeként világelsők lettünk a napenergia hasznosításában 2024-ben. Ennek eredményeként a napközben kieső árammennyiséget képesek vagyunk pótolni, azonban este, amikor nincs napsütés, egyre nagyobb a baj. Üzembe lehet helyezni néhány kisebb teljesítményű tartalék erőművet és egyelőre vásárolni is tudunk az árampiacon eladó felesleget. Mivel azonban az aszály és a meleg Európa nagyobb részét, de különösen Közép-Európát sújtja, nagy kérdés, hogy meddig lesz működőképes a fenti modell, és milyen árat kell érte fizetnünk.

A frissen hivatalba lépett, Magyar Péter vezette kormánynak az azbesztügy után – amelyben egyelőre még tétováznak – ez a második valódi kormányzati kihívás, ahol nem a politikai ellenfél megsemmisítésén kell serénykedni, hanem az egész országért szükséges felelősséget vállalni. Azt, hogy megfelelő módon felkészült-e a kormányzat az egyébként előre látható kritikus helyzetre, majd akkor illik kellő mélységben firtatni, ha túljutottunk a válságon. Valószínűleg arra is akkor kapunk végleges választ, hogy a villamosenergia-termelésünk költségeinek a növekedését, a hirtelen szükségessé vált áramimportunk többletárát honnan teremti elő a kabinet.

Azt a hozzáállást viszont nem tartom célravezetőnek, hogy a miniszterelnök azonnal belekötött Aszódi Attila egykori kormánybiztosba, mondván, hogy nem kritikát kellene megfogalmaznia, mert neki korábban is „lett volna feladata, például a szivattyúrendszer kapcsán is lehettek volna jó ötletei”. A kabinet első embere elfelejti, hogy Aszódi – aki már a szocialista-liberális kormány idején is betöltött elismert szakemberként miniszteri biztosi pozíciót – megbízatását Paks 2 megvalósítására kapta, nem pedig az 1982-ben átadott Paks 1 üzemeltetésére. Voltak is jó ötletei, például a tervezett új erőmű hűtési rendszere már más, éppen a tapasztalatokból okulva. Egyébként Aszódi már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy baj lesz, és érdemes lett volna az ellenzék tönkretételének izgalmas hétköznapjaiban felfigyelni erre a figyelmeztetésre.

A valódi vezető nem az aktuális hangulatot követi

Orbán Viktor Tusnádfürdőn egyebek mellett beszélt a magyar gazdaságra leselkedő energiaválságról, amelynek az elhárításán a kormánynak szerinte már hónapok óta kellene dolgoznia. Igaz, ő ezt elsősorban az olaj- és gázárak várható elszabadulása kapcsán mondta, ami megint rávilágít az autoriter keleti atomhatalomtól függő magyar energiahelyzetre. Az Orbán-kormányok egyik stratégiai hibájának tekintettem mindig is a túlzott közelséget a hódító szándékú Oroszországhoz. Léteznek erős gazdasági érdekeink a kapcsolataink fenntartásában, de ezekből nem következik az Ukrajna ellen elkövetett agressziójuk mentegetése, illetve az, hogy a számunkra létfontosságú szövetségi rendszereinkben úgy tűnjünk fel éveken keresztül, mintha Moszkva elképzeléseit támogatnánk.

A Bálványosi Szabadegyetemen elmondott beszéd egyébként ellentmondásosra sikeredett. Fontos és jó üzenetének értékeltem, hogy a volt kormányfő hitet tett egyértelműen az Európai Unió, illetve a NATO mellett, fenntartva kritikáit. Hiányzott viszont belőle az, hogy most már több hónappal a választások után visszatekintve mit rontott el, miben cselekedne másképp – meghallva a választók üzenetét –, ha újra szükség lenne a Fideszre, ahogy erre célzott a színpadon. Azt pedig feltűnőnek találtam, hogy mennyivel oldottabban, erőt és emberi arcot is megmutatva válaszolt az előadás végén a kérdésekre, miután megszabadult az ezerféle várakozásnak megfelelni próbáló szónoklat terhétől.

Az emberi mozzanatok fontosságára most is szeretném felhívni a figyelmet, ahogy legutóbbi írásomban is tettem. Orbán Viktortól a választási vereség következtében megroppant és megfogyatkozott jobboldali szavazóbázis úgy vár erőt és iránymutatást, hogy közben a Fidesz elnöke is görnyedezik a csapások súlya alatt. A felajzott közönség egy része naponta követeli a fejét, és a kormányzat részéről is elhangoznak olyan kijelentések, amelyek a börtönbe kerülésének az esélyeit latolgatják. Ahogy Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök esetében is helytelennek tartottam, hogy a Fidesz háza tájáról a rács mögé juttatását vizionálták 2011–12-ben az ún. Sukoró-ügy kapcsán, úgy Orbánnal kapcsolatban is hibának gondolom ezeket a törekvéseket. Mindig bajt hoz magával ugyanis az, ha a politikai viták jogi köntösbe öltöztetett leszámolássá változnak. Aláássa a jogrendbe vetett hitet és erodálja a politikai élet szereplőit is. Természetesen a jogszabályok a mindenkori miniszterelnökre is vonatkoznak, nincs alóluk kivétel. De a politikai döntésekért politikai felelősséget szokás vállalni – például a választásokon –, nem pedig jogi ürügyet keresve, büntetőjogi eszközökkel eldönteni közéleti vitákat. Például az ebben az írásban általam kritizált döntést Paks 2 építésével kapcsolatban politikai ügynek tekintem, és még véletlenül sem büntetőjoginak.

Az exminiszterelnök által említett energiaválság egyik kiváltó oka viszont nem más, mint Donald Trump. Az amerikai elnök Izraellel együtt pusztító háborút indított Irán ellen idén februárban. Az ötödik hónapja tartó konfliktus kiváltó oka az, hogy a perzsa állam évtizedek óta a nemzetközi terrorizmus egyik legfőbb támogatója és fenntartója, egyúttal esküdt ellensége Izraelnek, az USA-nak és a nyugati, keresztény világnak. A teheráni vezetés meghatározó mértékben támogatja és képezi ki a Hamászt, a Hezbollahot, a jemeni huszikat, és persze Oroszországot is ők látták el drónokkal az Ukrajna elleni agressziója kapcsán. Mivel atombomba előállításának a küszöbére jutottak és évek óta nem tesznek eleget nemzetközi kötelezettségüknek az atomenergiát felhasználó létesítményeik ellenőrzése kapcsán, így Amerika és a zsidó állam már tavaly bombázta nukleáris programjuk létesítményeit. A bomba előállításán azonban tovább dolgoztak, így idén a légicsapások durvább változata következett be a vallási diktatúra vezetésének az elpusztításával összekötve. Nem gondolták azonban kellően végig az akciót, így az irániak hónapok óta megbénítják a nemzetközi olajkereskedelem egy fő útvonalán, a Hormuzi-szoroson keresztül történő szállítást. Emiatt az egekbe emelkedett az olaj ára, ráadásul a síita teokrácia súlyos károkat okozott rakétatámadásaival az Öböl-menti olajtermelő országok infrastruktúrájában is, tehát elhúzódó krízisre számíthatunk.

Trumpot azonban sürgeti a novemberi amerikai félidős választás, ahol valószínűleg elveszíti a többségét a kongresszusban, de a szenátus esetében is rezeg a léc. Temérdek probléma jellemzi a kormányzását, ennek egyik eleme az egekbe emelkedő olajárak kérdése, amit a tengerentúli választók nem viselnek jól. Ahogy egy korábbi írásomban már foglalkoztam vele, az Egyesült Államok politikai rendszere abból a bölcs felismerésből teremti meg példamutatóan az egyensúlyt mindig a kormányzásban, hogy a legkiválóbb vezető és a nép is hozhat téves döntést. Ezért a demokratikus, az arisztokratikus és a monarchikus elemeket megfelelő arányban keverve épül fel az USA politikai rendszere. A három hónap múlva sorra kerülő választás segít majd választ keresni arra a kérdésre is, hogy a közösségi média által vezérelt politikacsinálásnak léteznek-e korlátai a mai világban.

Magyar Péter hazánkban ugyancsak a politika művelésének középpontjába helyezte a közösségi médiának történő megfelelésre és az adott nap megnyerésére koncentráló közéleti kultúrát. Ceutát valószínűleg azért rohamozták meg és okoztak szörnyű tragédiát az afrikai bevándorlók, mert a közösségi média álhírei is erre ösztökélték őket.

Nyilvánvalóan kell használni az új média felületeit, hiszen ez a kor követelménye és számos haszonnal is jár számunkra. De szükséges lesz annak az új kultúrának az elsajátítása is, amely nemcsak a pillanatnyi hisztériának és bosszúvágynak kíván megfelelni, hanem hosszú távon is képes gondolkodni. Például a jelenlegi magyar energiakrízis élesen rávilágít ennek a jelentőségére. Előre kell tehát gondolkodnunk, és a különböző politikai erőknek közösen érdemes ezt megtenniük.

Úgy látom, hogy nem a világvége küszöbén állunk, hanem egy bizonytalan, átalakuló időszakot élünk meg, ahol egy igazi vezető, egy jó politikai rendszer arról ismerszik meg, hogy mer szembemenni az aktuális hangulattal, például a hazája hosszú távú érdekei és a belső meggyőződése miatt. Nem benzinnel locsolja az elharapódzó tüzet, hanem vízzel oltja azt.

A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Az MVM Paksi Atomerőmű 2026. július 31-én. Fotó: Németh Kata / Index)