Az európai szén-dioxid-piac ritkán kerül a címlapokra. De a világ egyik legbefolyásosabb klímapolitikájává vált.

A blokk 2050-re szén-dioxid-semleges akar lenni, és szén-dioxid-piaca a központi eszköz e cél eléréséhez.

Az Európai Bizottság várhatóan hamarosan javaslatot terjeszt elő az Európai Kibocsátáskereskedelmi Rendszer (ETS) következő felülvizsgálatára vonatkozóan, és kérdés, hogy ettől a rendszer erősödik vagy gyengül.

Az ipari éllovasok, köztük az európai acélágazat azon részei, amelyek már beruháztak a tisztább termelésbe, erősebb rendszerben reménykednek. De mit is jelent pontosan a kibocsátáskereskedelem, és mennyire működik jól?

Mi az a kibocsátáskereskedelmi rendszer?

A kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) árat szab a szennyezésnek. A rendszerben részt vevő vállalatoknak engedéllyel kell rendelkezniük az általuk kibocsátott üvegházhatású gázokra.

Az európai rendszer kiterjed a légi közlekedésre, az olajfinomítókra, a széntüzelésű erőművekre, az acélművekre, a cement-, üveg- és papírgyártásra, valamint a vegyipar és a hajózás egyes részeire. Ezek az ágazatok együttesen az EU kibocsátásának 40%-át teszik ki, és nagyjából 10 000 ipari létesítményt, gyárat és erőművet érintenek.

Az ötlet egyszerű: minél többet szennyez egy cég, annál többet kell fizetnie. Az Európai Unió általános kibocsátási felső határt határoz meg, és korlátozott számú kibocsátási egységet ad ki. Mindegyik bizonyos mennyiségű üvegházhatású gáz kibocsátását teszi lehetővé. Ezekkel a kibocsátási egységekkel a szén-dioxid-piacon lehet kereskedni.

Ez olyan szén-dioxid-árat hoz létre, amely arra ösztönzi a vállalatokat, hogy a lehető leggyorsabban csökkentsék kibocsátásaikat. Az európai rendszerből származó bevételek a zöldebb gazdaságra való átmenet finanszírozását hivatottak segíteni. Annak érdekében, hogy az éghajlati célok elérhetőek legyenek, a kibocsátási felső határt minden évben csökkentik. A jelenlegi szabályok szerint évente 4,3%-kal csökken.

Hol működik a rendszer és hol nem működik?

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, az EU környezetvédelmi hatósága szerint a legerősebb eredmények az energiaszektorban születtek. A rendszer által lefedett összes helyhez kötött ipari telephely kibocsátása 51%-kal csökkent 2005 és 2024 között.

Az energiaigényes acélipar jelenleg körülbelül 20%-kal kevesebbet bocsát ki, mint a rendszer kezdete előtt.

A repülés más történetet mesél el. A Carbon Market Watch nem kormányzati szervezet szerint a kibocsátás tovább emelkedik, mivel az ETS az ágazat teljes éghajlati hatásának csak egy kis részét veszi figyelembe.

A rendszer egyik legerősebb karja egyben az egyik központi gyengesége is: a kibocsátási egységek ingyenes kiosztása.

Ideiglenes intézkedésként vezették be az ipar védelmét az átmenet során. Két évtizeddel az ETS rendszer elindítása után azonban továbbra is széles körben elterjedtek. A Carbon Market Watch szerint az ipari kibocsátások körülbelül 90%-át továbbra is ingyenes kibocsátási egységekkel fedezik. Ez azt jelenti, hogy az iparágak a szén-dioxid-kibocsátásuk egy kis részéért fizetik a teljes szén-dioxid-árat.

A jelenlegi terv szerint fokozatosan megszüntetik ezeket az ingyenes engedélyeket, de az iparági csoportok visszaszorítják.

"Lényegében a nagy olaj- és petrolkémiai cégek lobbiznak ellene. És csatlakozik hozzájuk néhány nagy feldolgozóipari ágazat, amelyek főként szénalapúak" - mondta Wijnand Stoefs, a Carbon Market Watch uniós szakpolitikai vezetője.

Stoefs szerint egyes vállalatok a kelleténél több kibocsátási egységet kapnak, a többit pedig eladják, lényegében profitot termelve.

Az EU szén-dioxid-piaca: globális terv hibákkal?

A Világbank szerint jelenleg több mint 35 kibocsátáskereskedelmi rendszer működik világszerte.

Stoefs szerint az egyik ok az, hogy az Európai Unió egy korai lépés volt, és rendszere más országok tervrajzává vált.

Egy másik az EU szén-dioxid-kiigazítási mechanizmusa (CBAM), amely bizonyos importtermékekre szénköltséget alkalmaz. A cél annak megakadályozása, hogy az importtermékek tisztességtelen előnyhöz jussanak az Európában, szigorúbb éghajlati szabályok mellett előállított árukkal szemben.

"A CBAM kezdete a kibocsátáskereskedelmi rendszerek tömeges elterjedéséhez vezetett: Indonéziában, Fülöp-szigeteken, Indiában és Törökországban – mindegyiküknek már van ilyenje, vagy azon dolgoznak, hogy nagyon-nagyon gyorsan létrehozzanak egyet" – mondta Stoefs.

Ezt a „brüsszeli effektus” részének tekinti: az uniós szabályozás azon képességét, hogy Európa határain messze túlmenően is befolyásolják a szabályokat.

"Árat szabunk a szénnek. Más országok követik, és erre van szükségünk. Ha mindenkinek van ára a szénnek, akkor nincs versenyhátrányba. De valójában esélyünk van megoldani az éghajlatváltozást" - tette hozzá.

De más országok is lemásolhatják Európa néhány hibáját. Stoefs példaként Törökországot és Dél-Koreát említi. Az európai rendszer kezdeteihez hasonlóan az ottani cégek is külföldi projektekkel tudják, illetve kompenzálhatják kibocsátásuk egy részét.

Az ellentételezés lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy továbbra is kibocsátsák, miközben máshol finanszíroznak projekteket, például faültetési programokat. A környezetvédő csoportok azzal érvelnek, hogy a megközelítés gyakran átláthatatlan, és nem mindig eredményez valódi kibocsátáscsökkentést.

A Világbank elemzése egy másik figyelmeztető példát kínál. Nem talált statisztikailag szignifikáns hatást az új-zélandi kibocsátáskereskedelmi rendszernek a szén-dioxid-kibocsátásra. Az egyik fő ok az volt, hogy a mezőgazdaságot, amely Új-Zéland nemzeti kibocsátásának csaknem felét adja, nagyrészt kizárták a rendszerből.

A brüsszeli csata

Az európai szén-dioxid-piac következő fejezetéért most Brüsszelben folyik a harc. Jessica Rosencrantz, Svédország EU-ügyekért felelős minisztere egy közelmúltban írt levelében a következőkkel érvelt: "A kellően ambiciózus lineáris csökkentési tényező fenntartása továbbra is a legkritikusabb elem az ipari átalakulás beruházási ösztönzőinek megőrzéséhez."

Azt is kérte, hogy a hulladékégetésből származó kibocsátásokat a szén-dioxid-árak alá vonják.

Egyes üzleti csoportok ennek ellenkezőjét akarják, a kulcsfontosságú elemek késleltetését vagy gyengítését szorgalmazzák. Követeléseik között szerepel az ingyenes kibocsátási egységek fokozatos megszüntetésének lassítása és az Európai Unió 2040-ig szóló klímastratégiájának enyhítése.

A BusinessEurope lobbicsoport azzal érvel, hogy az infláció, a geopolitikai konfliktusok, a globális kereskedelem korlátozásai, a magas védelmi kiadások és a gyenge európai gazdaság máris nyomás alá helyezi az ipart. A szén-dioxid árának további emelkedése további jelentős terhet róna az infláció és geopolitikai konfliktusok miatt már amúgy is feszültség alatt álló szektorokra.

Az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának, a konzervatív EVP környezetvédelmi politikai szóvivője amellett érvel, hogy 2039 után is megszűnjenek az ingyenes kiosztások. A vállalatok azonban csak bizonyos feltételek mellett kaphatják meg.

"Ma már nem fogadható el, hogy a cégek az ingyenes kibocsátási egységeiket Európán kívüli befektetésekre használják fel. A legésszerűbb az lenne, ha azokat az adott helyen történő beruházásokhoz kötnék. Ezzel munkahelyeket biztosítunk, és egyben erősítjük Európát, mint ipari központot" - mondta a szóvivő.

A politikai harcnak már megvannak a következményei. Eredetileg 2027-ben indult volna be a második európai kibocsátáskereskedelmi rendszer, amely az épületekben és a közúti közlekedésben használt üzemanyagokra vonatkozna. Politikai nyomásra ezt 2028-ra halasztották.

A Német Környezetvédelmi Ügynökség (UBA) óva int a további késésektől vagy felhígulásoktól. Azzal érvel, hogy az ingyenes kibocsátási egységek korlátozása és az erős szén-dioxid-piac fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy az EU teljesítse éghajlat-politikai céljait.

Szerkesztette: Anke Rasper, Sarah Steffen