Az Eurostat által néhány napja közölt adat, azaz a 27,5 százalékos EU-s arány fél százalékpontos éves növekedést, vagyis enyhe romlást mutat, ám az arány még így is jelentősen, 7,7 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évtizeddel korábban, 2015-ben. Az adat azt jelzi, hogy

az uniós háztartások pénzügyi mozgástere hosszabb távon érdemben javult, de az elmúlt évek inflációs és megélhetési nyomása megtörte a korábbi egyértelmű javulási trendet.

Összevetésként: az Eurostat egy évvel korábbi összesítése szerint 2024-ben még 27,0 százalék volt az uniós arány, vagyis 2025-ben valóban enyhe romlás következett be.

Fontos ugyanakkor, hogy ez a mutató nem a tényleges nyaralási kedvet vagy az utazási aktivitást méri, hanem azt, hogy a háztartások anyagi okból képesek lennének-e finanszírozni egy egyhetes, otthonuktól távol töltött éves üdülést. Vagyis a mutató egyszerre turisztikai és életszínvonal-indikátor: azt mutatja meg, hogy a lakosság mekkora részének fér bele a költségvetésébe egy olyan kiadás, amely nem alapvető szükséglet, de az európai életminőség egyik fontos eleme.

Az Eurostat a nyaralás megfizethetőségét a materiális és társadalmi deprivációs mutatók körében kezeli, vagyis olyan tényezőként, amely az elfogadható életminőséghez szükséges javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést jelzi.

Az egyhetes éves nyaralást megfizetni nem tudók aránya Romániában volt a legmagasabb, ahol a 16 éves és idősebb lakosság 61,4 százaléka nem engedhetett meg magának ilyen üdülést. A rangsorban ezt Görögország követte 46,6 százalékkal, majd Bulgária és Magyarország következett, mindkét esetben 39,1 százalékos értékkel.

Ezzel szemben 2025-ben Luxemburgban a lakosság mindössze 10,6 százaléka, Svédországban 12,4 százaléka, Hollandiában pedig 12,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem áll módjában megfizetni egy egyhetes, utazással járó üdülést. A lista két vége közötti különbség rendkívül nagy:

Romániában közel hatszor akkora az érintettek aránya, mint Luxemburgban.

Összesen 13 tagállam haladta meg az EU átlagát, vagyis ezekben az országokban a lakosság 27,5 százaléknál nagyobb arányban nem engedhetett meg magának egy egyhetes, otthonától távol töltött nyaralást. A mezőny alapján továbbra is erős a kelet–nyugati, illetve részben dél–észak irányú törésvonal: a kedvezőtlenebb helyzetű országok között több közép- és délkelet-európai gazdaság található, míg a legalacsonyabb értékeket jellemzően a magasabb jövedelmű és erősebb háztartási megtakarítási képességgel rendelkező országok mutatják.

Míg az EU-ban a legmagasabb arányt, vagyis a nyaralás megfizethetősége szempontjából a legkedvezőtlenebb helyzetet 2012-ben mérték, 40,5 százalékon, a magyar arány csúcsa szintén erre az évre esett, de jóval magasabb szinten: 67,3 százalékon. Ez azt jelentette, hogy

a 16 éves és idősebb magyar lakosság több mint kétharmada nem engedhetett meg magának egy egyhetes, utazással egybekötött nyaralást.

A 2010-es évek eleji csúcs óta Magyarországon jelentős javulás látható: a 2012-es 67,3 százalékról 2025-re 39,1 százalékra csökkent az érintettek aránya. Ez érdemi felzárkózást jelez, de a magyar érték továbbra is 11,6 százalékponttal magasabb az EU-átlagnál. Vagyis a javulás nem vitatható, de

az éves nyaralás megfizethetősége Magyarországon továbbra is sok háztartás számára érzékeny, könnyen elhalasztható kiadási kategória.

A turisztikai piac szempontjából ez azért lényeges, mert a vendégéjszakákban vagy bevételekben mért turisztikai teljesítmény és a lakosság üdülési hozzáférése nem ugyanaz. Egy ország turizmusa lehet erős a belföldi felsőbb jövedelmi csoportok, illetve a külföldi vendégek kereslete miatt, miközben a saját lakosság jelentős része továbbra sem tud rendszeresen részt venni a fizetős üdülési piacon. Ezt a kettősséget jól jelzi, hogy az EU turizmusa 2025-ben eközben rekordévet zárt: az Eurostat korai becslése szerint a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma elérte a 3,08 milliárdot, ami 2 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.

Hogy ne csak az EU-átlagot vegyük alapul, összehasonlítottuk a magyar mutató változását a szomszédos országokéval és néhány régiós referenciagazdaságéval is. A kép ebből a szempontból kedvezőbb: Magyarország a vizsgált mezőnyben a nagyobb javulást mutató országok közé tartozik, ugyanakkor nem a leggyorsabban felzárkózók közé.

2010-hez képest a legnagyobb javulást Lengyelország érte el, ahol 35,4 százalékponttal csökkent azok aránya, akik nem tudtak megfizetni egy egyhetes nyaralást. Horvátország 34,7, Szlovákia 26,6 százalékpontos javulást mutatott, Magyarország pedig 25,8 százalékpontos csökkenéssel a negyedik helyen áll ebben az összevetésben. Ez azt jelenti, hogy a magyar javulás régiós mércével is jelentős, de a lengyel és a horvát felzárkózás még ennél is látványosabb volt.

2015-höz képest hasonló a sorrend: Magyarország 16,2 százalékpontos javulással szintén a negyedik helyen áll Horvátország, Lengyelország és Szlovákia mögött. Horvátország kiugró, 33,2 százalékpontos csökkenése arra utal, hogy az elmúlt évtizedben ott különösen erősen javult a háztartások üdülési megfizethetősége. Ausztria ezzel szemben minimális, 0,3 százalékpontos romlást mutat 2015-höz képest, ami részben azt is tükrözi, hogy a korábban már alacsony arányokról sokkal nehezebb további nagy javulást elérni.

Összességében az adatok alapján Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben jelentősen csökkent azok aránya, akik anyagi okból nem tudnak elutazni egy hétre nyaralni. A probléma súlya azonban továbbra is nagyobb az uniós átlagnál, és Magyarország 2025-ben még mindig az EU legkedvezőtlenebb helyzetű országai között szerepel. A mutató ezért nemcsak turisztikai szempontból fontos, hanem a háztartások tényleges jólétének egyik közérthető mérőszáma is: azt mutatja meg, hogy a mindennapi kiadások után marad-e elegendő mozgástér olyan életminőségi fogyasztásra, mint az éves üdülés.

Címlapkép forrása: David Ebener/picture alliance via Getty Images