BulvárSzerző: blikk 2026. 08. 02. 6 percnyi olvasás
„Bezzeg régen minden jobb volt: 3,60 a kenyér, 50 fillér a zsömle, 2 forint a fagyi”. Ez igaz. Az viszont már kevésbé, hogy a szocializmus évtizedei alatt mindent olcsóbban és könnyebben meg lehetett venni. Az alapvető háztartási gépek valójában méregdrágák voltak.
Azokért a háztartási gépekért és műszaki cikkekért, amik ma magától értetődően ott vannak az otthonunkban – és ha elromlanak, többnyire minden szívfájdalom nélkül veszünk helyettük egy újat –, a 70-es, 80-as években elképesztő összegeket kellett kifizetni. Egy hűtő, egy tévé vagy egy automata mosógép nem számított ugyan elérhetetlen luxusnak, hiszen előbb-utóbb mindenkinek lett legalább egy az otthonában, de piszkosul drága volt.
Olyannyira sokba kerültek ezek a gépek, hogy alighanem még egy gyárigazgató sem tudta volna csak úgy zsebből, egy összegben kifizetni a boltban. Az átlagemberek pedig éveken át nyögték az OTP-részleteket és a bankkölcsönt, ha le akarták cserélni a keverőtárcsás mosógépet automatára.
A 80-as évek elejének 4000 forintos átlagbérét és a mai 400 ezer forintos nettó átlagfizetést vetettük egybe a Keravill korabeli árcéduláival:
A nyolcvanas évek elején a hajdúsági Energomat és a hasonló automata mosógépek megváltoztatták a háziasszonyok életét, de borzasztóan drágán. Egy ilyen készülékért 14 ezer forintot kértek a boltban, ami 3,5 havi teljes átlagfizetést jelentett. Ez ma 1,4 millió forintnak felel meg. Ennyiből ma a legmodernebb, csúcskategóriás, okosfunkciókkal felszerelt mosó-szárítógépekből is kijön három.
1977-ben mosógépet hitelre vett mindenki, olyan drága volt / Fotó: Fortepan-Urbán Tamás
A legendás jászberényi Lehel hűtőgépek nélkül pedig a kádári konyha volt elképzelhetetlen de ezekért is rendesen a zsebébe kellett nyúlnia a családoknak. Egy átlagos, 6000–8000 forintos kombinált hűtőért másfél-két havi teljes fizetést kellett kifizetni a Keravillban. Ez mai áron számolva 600–800 ezer forintnak felel meg. Ennyi pénzből ma már a legmodernebb, kétszárnyú, ice-makeres csúcshűtőket is megvehetnénk.
A fekete-fehér tévé után a színes televízió jelentette a jólét csúcsát. A 26 ezer forintos vételár azonban több mint hathavi fizetésnek felelt meg, vagyis olyan, mintha egy színes tévé ma 2,6 millió forintba kerülne. Nem csoda, hogy keveseknek volt színes tévéje, és azt nagy becsben tartották.
Nagyon drága volt, mégis mindenki színes tévét akart / Fotó: Fortepan-Főfotó
A 70-es, 80-as évek a házibulik aranykora volt. Az az időszak, amikor az ember a munkából hazaérve feltett egy ABBA-lemezt, berakott egy Boney M. vagy egy Modern Talking kazettát a magnóba, feltekerte a hangerőt, és őrületbe kergette a szomszédokat. Persze csak akkor, ha volt hozzá egy méregdrága hifitornya lemezjátszóval, rádióval, kazettás magnóval és hangfalakkal. Egy ilyen szettért simán elkértek 20-25 ezer forintot a Keravillban, ami 5-6 havi teljes fizetést vitt el – ez mai áron számolva szintén 2-2,5 millió forintnak felel meg.
A kor abszolút státuszszimbóluma a videómagnó volt. Egy 70 ezer forintos készülék megvásárlása a legtöbb magyar család számára ábránd maradt, hiszen ez az összeg csaknem másfél évnyi teljes keresetnek felelt meg. Olyan, mintha egy videómagnóért ma 7 millió forintot kellene letenni az asztalra – ennyi pénzből ma már nem egy lejátszót, hanem egy nem túl régi használt autót vásárolhatunk.
Volt, amikor egy videómagnó ára majdnem egy évi átlagkeresetnek felelt meg, köcsönözni sokkal olcsóbban lehetett / Fotó: Blikk
Mivel a műszaki cikkek egy kisebb vagyont értek, a mai háztartásokra jellemző „ha elromlik, veszünk egy másikat” szemlélet teljesen ismeretlen volt. Épp ezért egy teljes szolgáltatói iparág épült arra, hogy ezeket a készülékeket életben tartsák.
Külön megbecsült szakmának számított a hűtőgépszerelő, a mosógépszerelő és a tévészerelő. Ha elromlott a gép, a család pontosan úgy várta kétségbeesve a Gelkát, mint ahogyan ma a klímaszerelőt – hiszen egy új készülék megvásárlása szóba sem jöhetett.
Napi