GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 01. 6 percnyi olvasás
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös légicsapásokat hajtott végre az Irakban működő, Irán által támogatott milíciák ellen, ami a két ország stratégiai együttműködésének elmélyülését jelzi. A hadművelet egybeesett Washington nyitásával a polgári célú nukleáris technológia szaúdi átadása felé, miközben Rijád egyre aktívabb szerepet vállal a térség biztonsági folyamataiban. Irán stratégiai számításai nem váltak be: Teherán nem tudta megbontani az amerikai szövetségi rendszert, sőt a közös fenyegetések inkább szorosabb együttműködésre ösztönözték az arab államokat Washingtonnal. A fejlemények azt is megerősítik, hogy az Egyesült Államok – a csendes-óceáni átrendeződés ellenére – továbbra is megkerülhetetlen szereplője a közel-keleti biztonsági struktúrának.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös légicsapásokat hajtott végre az Irakban működő, Irán által támogatott milíciák ellen. Az iraki részről nyilvánosan elítélt hadművelet valójában korábbi egyeztetések eredménye, tehát senkit nem ért váratlanul. A maga részéről Irak nem törekszik a térségben fennálló feszültségek további eszkalációjára, különösen nem Irán irányában, amellyel történelmileg politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatok fűzik össze. Bagdad külpolitikájának egyik alapvető célja, hogy egyensúlyt teremtsen a regionális szereplők között, miközben megőrzi saját biztonságát és belpolitikai stabilitását.
A légitámadás időben egybeesett azokkal a washingtoni bejelentésekkel, amelyek szerint az Egyesült Államok nyitott a polgári célú nukleáris technológia Szaúd-Arábia részére történő átadására. A két fejlemény együttesen arra utalhat, hogy a szaúdi–amerikai stratégiai kooperáció tovább mélyülhet, miközben Szaúd-Arábia egyre aktívabb szerepet vállal a térség biztonsági folyamataiban. Bár jelentős pénzügyi és katonai erőforrásokkal rendelkezik, önmagában aligha képes alapvetően megváltoztatni a konfliktus stratégiai erőviszonyait. Szaúd-Arábia jemeni tapasztalatai jól mutatják a modern regionális konfliktusok összetettségét: a húszik elleni többéves katonai fellépés rávilágított arra, hogy a jelentős technológiai és pénzügyi fölény önmagában nem garantál gyors stratégiai sikert egy aszimmetrikus konfliktusban.
Az iraki műveletben való szaúdi részvételt célszerű megfelelő perspektívában értékelni. A lépés nem egy új regionális katonai nagyhatalom felemelkedését jelenti, inkább annak a jele, hogy Rijád a hosszú évtizedeken át kiépített, jelentős erőforrásokkal fenntartott katonai kapacitásait egyre inkább szeretné a regionális biztonsági kihívások kezelésére felhasználni. Ez egy új elem a konfliktusban, mely fontos politikai üzenetet hordoz: Szaúd-Arábia szerepvállalása túlmutat az adott katonai műveleten, egyszersmind politikai üzenetet is hordoz a térség hatalmi viszonyairól, a szövetségi kapcsolatok alakulásáról és Rijád regionális szerepének változásáról. A lépés azt jelzi, hogy Szaúd-Arábia kész aktívabban részt venni a közel-keleti biztonsági folyamatok alakításában, miközben továbbra is az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerségre támaszkodik.
Valójában ez is rávilágít arra a tényre, hogy az iráni vezetés térségbeli geopolitikai számításai nem érték el a várt hatást. Irán a konfliktus regionális kiterjesztésére törekedett abban a reményben, hogy az arab államok elsősorban az Egyesült Államokat teszik felelőssé a kialakult helyzetért, nem pedig a feszültségek kiindulópontjaként tekintenek Teherán politikájára. Bár ez a stratégia kezdetben bizonyos mértékig eredményesnek tűnhetett, a későbbi fejlemények arra utalnak, hogy hosszabb távon nem érte el a kívánt hatást. Éppen ellenkezőleg: az Egyesült Államok regionális partnerségi rendszere nem gyengült, az iráni lépések inkább hozzájárultak az amerikaiakkal szövetséges arab államok együttműködésének megerősödéséhez és biztonságpolitikai együttműködésének további elmélyüléséhez.
Egyes becslések szerint az iráni konfliktus az Öböl-menti államok számára több tízmilliárd dolláros gazdasági veszteséget okozott, amelynek pontos mértéke a közvetlen károk, valamint a kereskedelmi és energetikai zavarok függvényében változik. A szaúdi színrelépés ebben a tekintetben is érthető: Rijád tisztában van azzal, hogy a tartós regionális instabilitás súlyos gazdasági és politikai következményekkel járhat, így nem érdeke egy folyamatos szembenállás kialakítása Iránnal.
A meghirdetett Vision 2030 gazdasági program egy átfogó stratégiai reformterv, amelynek célja az olajfüggőség csökkentése és az ország modernizálása. A program nagymértékben a külföldi befektetések növelésére, a turizmus fejlesztésére és az ország nemzetközi szerepének erősítésére épül. E célok megvalósítása azonban nehezen képzelhető el egy folyamatos konfliktusokkal terhelt közel-keleti környezetben. A Vision 2030 programot az elmúlt időszakban már több alkalommal felül kellett vizsgálni, és egyes nagyszabású terveket az eredeti elképzelésekhez képest mérsékelni kellett. A gazdasági kihívásokat a regionális biztonsági feszültségek tovább súlyosbították. Éppen ezért Szaúd-Arábia nyílt részvétele a katonai műveletekben különösen jelentős fejleménynek tekinthető, mivel azt mutatja, hogy Rijád a biztonsági kockázatokat olyan mértékűnek értékelte, amelyek indokolttá tették az aktívabb fellépést. Arról nem is beszélve, hogy az ország évek óta komoly katonai beszerzéseket folytat, amelyek lebonyolítása nagyban függ a nyugati partnerektől.
Érdemes kiemelni egy stratégiai szempontból jelentős aspektust. Az elmúlt években széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok fokozatosan csökkenti közel-keleti szerepvállalását, miközben geopolitikai prioritásait egyre inkább a csendes-óceáni térségre és a Kínával folytatott nagyhatalmi versengésre összpontosítja. Ezzel összhangban számos elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a régió államai fokozatosan egyre nagyobb felelősséget kell vállaljanak saját biztonságuk garantálásában.
Mindazonáltal a legutóbbi fejlemények arra utalnak, hogy az Egyesült Államok továbbra is megkerülhetetlen szereplője a közel-keleti biztonsági struktúrának. Miközben Washington törekszik katonai jelenlétének mérséklésére, a Perzsa-öböl térségében kialakuló válsághelyzetek során a regionális partnerek továbbra is elsősorban az amerikai támogatásra és biztonsági garanciákra támaszkodnak. Az amerikai–szaúdi közös katonai művelet ezért nem csupán Rijád készségét jelzi a katonai erő alkalmazására, hanem egyúttal azt is alátámasztja, hogy az Egyesült Államok szerepét a térség biztonsági egyensúlyának megtartásában egyetlen más nagyhatalom sem volt képes átvenni. Mindez arra utal, hogy az amerikai befolyás relatív átrendeződése ellenére Washington továbbra is a közel-keleti biztonsági rendszer kulcsszereplője marad.
Szaúd-Arábia ugyanakkor tudatosan törekszik külpolitikai és gazdasági kapcsolatai szélesítésére: fejleszti együttműködését Kínával, fenntartja kapcsolatait Oroszországgal, és lehetőség szerint pragmatikus párbeszédre törekszik Iránnal is.
A konfliktus tanulsága, hogy Irán ugyan jelentős katonai és diplomáciai kihívások elé állította az Egyesült Államokat és regionális partnereit, nem tudta megbontani azt a több mint fél évszázad alatt kiépített amerikai szövetségi rendszert, amely a Perzsa-öböl biztonsági rendjének alapját képezi.
A biztonságpolitikai folyamatokkal párhuzamosan kiemelt jelentőséggel bír az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia között körvonalazódó, békés célú nukleáris együttműködés is. Amennyiben a megállapodás megvalósul, hosszabb távon hozzájárulhat a szaúdi nukleáris képességek fejlődéséhez, jóllehet az iszlám világban Pakisztán már rendelkezik nukleáris fegyverrel. Ehhez kapcsolódik az a feltételezés is, hogy a pakisztáni nukleáris elrettentő képesség rendkívüli helyzetben közvetve Szaúd-Arábia stratégiai érdekeit is szolgálhatja, bár ezt hivatalosan egyik fél sem erősítette meg.
Donald Trump elnök bejelentése a polgári célú nukleáris technológia esetleges szaúdi átadásáról – amelyet az Ábrahám-megállapodásokhoz való csatlakozáshoz és Izrael elismeréséhez kötött – jelentős vitát váltott ki. Izraelben is komoly fenntartásokat fogalmaztak meg, mivel egy szaúdi nukleáris program ösztönözhetné más regionális hatalmak – így az Egyesült Arab Emírségek, Törökország vagy Egyiptom – hasonló törekvéseit, ami felgyorsíthatná a nukleáris proliferációt a Közel-Keleten.
Végezetül érdemes az iráni vezetés stratégiai döntéseit is kritikusan értékelni. A konfliktus elemzése során gyakran az Egyesült Államok és Izrael esetleges stratégiai tévedései kerülnek előtérbe, ugyanakkor az iráni vezetés számításai sem bizonyultak minden esetben eredményesnek. Amennyiben Teherán célja az volt, hogy a fenyegetés révén eltávolítsa az arab államokat Washingtontól, az eddigi fejlemények ennek inkább az ellenkezőjére utalnak: a közös biztonsági kihívások több regionális szereplőt még szorosabb együttműködésre ösztönöztek az Egyesült Államokkal.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi