A két figurát, amelyeket a Tübingeni Egyetem csapata fedezett fel a barlang alsó rétegeiben, feltételezések szerint az aurignaci kultúra emberei készítették, akik a felső paleolitikumban éltek a régióban.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A két faragvány közül a jobban megőrzött madarat ábrázol nyugalomban, esetleg kotlóban. A másikon egy kitárt szárnyú madár látható, bár a bal szárny letört. A két figurát a régészek mindössze másfél méter távolságra találták meg egymástól.

Miniatűr faragványok mamut elefántcsontból

Mindkét szobor olyan kicsi, hogy elfér egy körömön, és mindössze 1,3, illetve 0,7 grammot nyomnak. Egyikük – egy kitárt szárnyú, mindössze két centiméter hosszú madár – jelenleg a legkisebb jégkorszaki műalkotásnak számít, amelyet valaha is felfedeztek a régióban.

"A mamut elefántcsontját itt nem egyszerűen egy madár testének egyszerűsített formájának létrehozására használták" - magyarázza Nicholas Conard, a Tübingeni Egyetem régésze és az ásatások vezetője. "A természet részletes megfigyeléseit figurákká fordították, amelyek részletgazdagsága még azt is lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk, melyik madárfajt ábrázolják és mit csinálnak."

A kinyújtott és laposan fekvő pihenő madár ábrázolhat egy madarat kotló vagy tojásfészken ülve. A második szobrocska széttárt szárnyaival és kinyújtott nyakával egy madarat mutathat be udvarlás közben, felszállva vagy vízre szállva.

Ptarmigan vagy siketfajd?

A régészek még mindig nincsenek teljesen biztosak sem a pontos madárfajt, sem az ábrázolt viselkedést illetően. Az egyik lehetőség az, hogy a figurákon ptarmigan látható – egy hideghez alkalmazkodott faj, amelynek csontjai gyakran megtalálhatók a régió őskori helyein.

Ugyanakkor nagyobb, fácánszerű madarakat is képviselhetnek, például a siketfajtát, amely egy erdei faj, amely feltűnő megjelenéséről és kidolgozott udvarlási rituáléiról ismert. A részletes faragványok lehetővé teszik a testforma, a testtartás és a tollazat ábrázolását, de a figurák apró méretei és stilizált kivitelezése megnehezíti a végleges azonosítást.

Az egyértelmű, hogy mindkét faj már a jégkorszakban is jelen volt Európában.

A Hohle Fels barlangot (gyakran Hohler Felsnek is nevezik) az aurignaci időszakban (körülbelül 43 000-28 000 évvel ezelőtt) a korai Homo sapiens lakta, abban az időben, amikor a neandervölgyiek már eltűntek Európából.

Ebben az időszakban az emberek figyelemre méltó kulturális és művészeti virágzást éltek át, és megalkották a legrégebbi ismert hangszereket, ékszereket és figurális műalkotásokat. A barlang leghíresebb leletei közé tartozik a „Hohle Fels Vénusz”, egy körülbelül 41 000 éves, hangsúlyos mellű és csípőjű nő elefántcsont alakja, amelyet Európa figuratív művészetének egyik legrégebbi példájaként tartanak számon.

A Hohle Fels egyike annak a hat barlangnak a Sváb Jurában, amelyek különleges védelmet élveznek az UNESCO Világörökség részeként. A régiót az egyik legfontosabb régészeti tájként tartják számon az európai emberi művészet kezdeteinek tanulmányozása szempontjából.

Amióta az 1860-as években elkezdődtek a régészeti ásatások, számos 33 000 és 43 000 évvel ezelőtti lelet került elő, köztük a legkorábbi ismert hangszerek.

A figurák 2027. április 4-ig láthatók a blaubeureni Őstörténeti és Jégkorszaki Művészeti Múzeumban.