Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az is változik, hogy mit tartunk fontosnak. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy a globalizáció fénykorában – a hidegháború vége és a 2001. szeptember 11-i terrortámadások közötti évtizedben – úgy tűnt, az erő többé már nem számít. A kis, nyitott, reformorientált országok, mint Új-Zéland, Chile, Írország, Izrael és a balti államok, voltak a nagy nyertesek. A 2003-as iraki háborúval, és különösen a 2008-as pénzügyi válsággal azonban az országok mérete hirtelen újra fontossá vált. Kína és az Egyesült Államok hatalmas fiskális élénkítési csomagokat tudott bevezetni, és képes volt kezelni a pénzügyi szektorban bekövetkező sokkokat, míg Európát egy egyre mélyülő adósságválság sújtotta.

A 2010-es évek így új lendületet adtak a klasszikus realizmusnak a nemzetközi kapcsolatokban. Thuküdidész híres megállapítását – „az erősek azt teszik, amit megtehetnek, a gyengék pedig elszenvedik, amit kell” – vég nélkül idézték, utalva nemcsak az ókori Görögországra, hanem a 20. századra is, amikor a gazdasági hatalom határozta meg a két világháború kimenetelét. A Szovjetunió és az Egyesült Államok azért győzte le a náci Németországot és a császári Japánt, mert nagyobb léptékben és összehangoltabban tudták mozgósítani erőforrásaikat. A világban a hatalom mérését az acél- és széntermelés, a munkaerő vagy a GDP (amely elsősorban a háborús gazdasági tervezés eszközeként jelent meg) összevetése jelentette.

Ezek a 20. századi tanulságok maguk is az ipari forradalom által előidézett átalakulásból fakadtak. Az acél- és széntermelés olyan kapacitást teremtett, amely lehetővé tette az emberi és állati izommerő szénalapú energiával való helyettesítését – ez pedig az erő alapvető forrása volt. Mára azonban az ipari kapacitásra való összpontosítás egyre inkább helytelennek bizonyul. Egy újfajta ipari forradalom forgatja fel a régi realista számításokat.