GazdaságSzerző: magyarnemzet 2026. 07. 30. 4 percnyi olvasás
Ilyesmire soha nem volt példa, kérdés, hogyan néz majd ki a visszakapcsolás.
A Duna alacsony vízállása miatt a következő 24-72 órában elkerülhetetlenné válik a Paksi Atomerőmű teljes leállítása, ezzel a villamosenergia-termelésének megszűnése – tette közzé honlapján a Paksi Atomerőmű Zrt. csütörtök napközben. Mint írták:
a mostani, rendkívül alacsony vízállás és vízhozam mellett a vízmennyiség elegendő lenne a blokkok hűtésére.
Egy másik nehézség okozza a leállítás kényszerét, mégpedig az, hogy a vízkivéthez szükséges szivattyúk szívócsonkjai magasabban helyezkednek el, mint a jelenlegi alacsony – és várhatóan tovább csökkenő – vízállás, így a feladatukat nem képesek ellátni. A szívócsövek mélyebbre helyezésének műszaki kezelése elindult, néhány éven belül a jelenleginél is alacsonyabb vízszint mellett is képes lesz folytatni a termelést az atomerőmű.
A Duna vízszintje jelenleg 28 cm-rel van az előző, 2018-as rekordszint alatt, amely szint az atomerőmű több mint 40 évvel ezelőtti tervezésénél figyelembe vett 100 éves minimum alatti, mégpedig több, mint egy méterrel.
A teljes leállásra még soha nem volt példa az atomerőmű 1982-es üzembehelyezése óta, de ez nem azt jelenti, hogy az létesítmény ne rendelkezne az eseményt szabályozó eljárásrenddel.
Most, hogy szinte minden szem az atomerőműre szegeződik az országban, cikkünkkel segítünk az eseményeket értelmezni.
A paksi atomerőműben négy reaktorblokk működik, egyenként megközelítőleg 500 MW-os áramtermelő kapacitással (eredetileg 440 MW-tal épültek, de a korszerűsítő beruházásokkal sikerült megnövelni a lehetséges teljesítményüket).
A létesítmény éves szinten nagyjából az országosan megtermelt áram 40 százalékát, a felhasznált mennyiség 30 százalékát nyújtja.
A blokkok úgynevezett nyomottvizes, vízmoderátoros reaktorok, erre utal a VVER-440 típusmegnevezés első fele: vodo-vodjanoj enyergeticseszkij reaktor.
Ahhoz, hogy mindkét, vízzel kapcsolatos kifejezést meg lehessen érteni, először meg kell nézni, mi történik a blokkokban, hogyan lesz áram az atomból.
Az atomreaktorban nagy mennyiségű hasadóanyag, az urán 235-ös izotópja felhasználásával szabályozott láncreakciót valósítanak meg, ami hőtermeléssel jár. A hasadóanyagot víz segítségével lelassított neutronokkal ütköztetik (innen a vízmoderátoros kifejezés), a maghasadás során pedig energia szabadul fel. Ennek egy részét mozgási energia formájában az úgynevezett hasadványmagok viszik el, és az üzemanyag többi atomjával ütköznek, így létrejön a szabályozott láncreakció. Minden hasadás átlagosan 2-3 új neutront szabadít fel, ezek egy része továbbhasít más magokat, az így felszabaduló neutronokat ismét lelassítja (és kis részben el is nyeli) a reaktortartályban lévő víz, a felesleget pedig a szabályozó rudak nyelik el. Ezekre az eszközökre a blokkok leállítása kapcsán visszatérünk, de előbb lássuk, mi történik még a neutronokkal, hogyan lesz áram az atomenergiából!
A neutronok mozgási energiája az ütközés során hővé alakul át. Ezt a hőt el kell vezetni a reaktorból, de ehhez még nem a Duna vize kell, mert az úgynevezett primer kör zárt, radioaktív rendszer. Az itt keringő vizet 123 bar nyomáson tartják, így még 300 Celsius-fok körüli hőmérsékleten sem forr fel. Innen kerül a hő a szekunder köri gőzfejlesztőbe: ez a hőcserélő berendezés adja át a primer köri, radioaktív víz hőjét a szekunder kör vizének anélkül, hogy a két kör vize érintkezne. Ez a szeparáció biztonsági szempontból alapvető: a turbina, a generátor és a hűtőkör soha nem érintkezhet a reaktoron átfolyt, primer köri vízzel.
A szekunder körben a felforrósodott víz gőzzé válik, ami meghajtja a turbinát, annak tengelye pedig az áramtermelő generátort – és már kész is az áram, amit már csak be kell táplálni az országos hálózatba. Itt lép a képbe a Duna. A gőz, miután meghajtotta a turbinát, kondenzátorba kerül, és ismét folyékony halmazállapotúvá válik, hogy visszakerülhessen a gőzfejlesztőbe. Ahhoz, hogy újra elvégezhesse a feladatát, le kell tehát hűteni, és ehhez használják a Duna vizét a kondenzátorban, hogy elvezesse a felesleges hőt. A Duna vize egy mesterségesen kialakított csatornán jut el az erőműhöz, és azon is jut vissza a folyam főmedrébe, kissé felmelegedve.
Jelenleg tehát nem a primer kör hűtése okoz gondot, hanem az, hogy alacsony vízhozam és magas vízhőmérséklet mellett lehetetlen a Dunába visszavezetett hűtővíz hőmérsékletét a környezetvédelmi előírások keretei között tartani. Az elsődleges probléma a vállalat tájékoztatása szerint az alacsony vízállás, hiszen a vízmű-szerkezeteknek megfelelő vízmélységre van szüksége a csatornában ahhoz, hogy ki tudják emelni a vizet a működéshez. Ezt a vízmélységet igyekeztek biztosítani a szakemberek úszóművekkel, szivattyúkkal, ám ez nem elég a teljes gőzzel való üzemeléshez. Felkészültek arra is, ha a Duna további extrém szintcsökkenést szenvedne el: erre az esetre rendelkezésre állnak az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együttműködésben telepített Pajtás szivattyúk, amelyek biztosítják, hogy az atomerőmű álló blokkjainak lehűtve tartásához szükséges vízmennyiség mindenkor rendelkezésre álljon.
Nincs szó vészleállásról, hanem szabályozott, tervezett teljesítménycsökkentésről, amit egészen a leállásig lehet folytatni. Ehhez le kell állítani a láncreakciót, mégpedig az úgynevezett szabályozórudakkal. A szabályozó- és védelemrendszer bórral ötvözött acélból álló rúdkötegeit lassan a reaktortartályba engedik. A bór nagy valószínűséggel nyeli el a rá eső neutronokat. A szabályozó kötegek mérete és formája megegyezik a fűtőelem-kötegekével, és felülről lógnak az aktív zónába. A reaktortartály tetején elhelyezett hajtóművekkel húzzák ki vagy engedik le, vészhelyzetben pedig a gravitáció segítségével esnek a tartályba, néhány másodperc alatt leállítva a láncreakciót.
Egyelőre még csak nem látszik, hogy mikor állhat helyre a Duna vízállása annyira, hogy a paksi atomerőmű is újraindulhasson. Ha ez a pont el is érkezik,
a szakemberek minden bizonnyal számolnak a xenon-mérgezéssel is.
Leállás után ugyanis a neutronokat rendkívül jól elnyelő xenon–135 izotóp keletkezik, koncentrációja a reaktorban 8–11 óra alatt éri el a csúcsát, majd legfeljebb két nap alatt le is bomlik. Ez idő alatt nem feltétlenül lehet beindítani a láncreakciót, mert a xenon elnyeli az ehhez szükséges neutronokat. A leállított blokkot vagy a xenon-csúcs előtt, vagy a lebomlás után, jellemzően 24–30 óra elteltével lehet csak újraindítani. Ugyanakkor a Duna helyzetét elnézve ez nem fog problémát okozni, vélhetően elbomlik a xenon az újraindítás előtt.
A leállás után a maradványhőre is ügyelni kell, hiszen a reaktorok így is termelnek valamennyi hőt, ezért ugyan csökkenő ütemben, de még napokig folyamatos hűtést igényelnek. Viszont ehhez percenként 5 köbméter víz szükséges, szemben az üzemelő blokkokkal, amelyek másodpercenként 100 köbmétert igényelnek.
Lényeges megjegyezni, hogy most nem tervezett hidegleállásról van szó. A paksi atomerőműben 12–15 havonta leállítják minden egyes blokkot karbantartás és üzemanyagcsere miatt. Ez általában egy hónapig is eltarthat – nem véletlen egyébként, hogy jellemzően a nyári hónapokra ütemezik ezeket a beavatkozásokat. A mostani leállás ezzel szemben nem jár üzemanyag-mozgatással és a primer kör megbontásával, a blokkok lényegében készenléti állapotba kerülnek. Ha a Duna vízhozama és hőmérséklete visszaáll a megengedett tartományba, az újraindítás ezért lényegesen gyorsabb lehet, mint egy karbantartás utáni felfuttatás, néhány nap alatt teljesülhet.
Napi