Tisztelettel jelentem, soha az életben nem tévedtem még rá az úgynevezett Vadhajtások néven futó internetes oldalra; részint elég volt belőle a vele azonosított Bede Zsolt, akinek alkalmi performanszait, heveskedéseit látva azt a következtetést vontam le, hogy aligha az én fórumom a citált site, részint hallottam, más lapokban olvastam is az e termékből idézett címeket, konklúziókat, amelyek nyomán szintén nem éreztem erős késztetést arra, forgatott-felkeresett lapjaim mellé a hivatkozott kiadványt is fölvegyem a fogyasztandók listájára. Egyszer, valami rendezvényen az imént említett fiatalemberrel személyesen is találkozhattam: provokálni kezdett, ami abban nyilvánult meg, hogy a fejembe ordított nyáladzva és breaktánc mozdulatokba ojtott karatemozdulatokkal, aztán, látva egykedvű hozzáállásomat a suhogtatáshoz, megunta és továbblépett.

Legutóbb az exminiszterelnök elbeszélése nyomán hallottam a dologról, így hangzott: „És akkor van még az én kedvencem, csak durva a stílusában, ezért nem reklámozom, a Vadhajtások. Nyelvileg durva, de az a kurucok sarka. A Nemzeti Sport mellett az a második igeforrásom, amit mindennap meg kell nézzek. De ha odamegyek, akkor is bezárom magam egy szűk hallgatóságba” – összegzett Orbán Viktor Pityinger László „Dopeman” műsorában, ennek örvén pedig arra gondoltam, valóban megtörtént-e ez a kinyilatkoztatás, és ha igen, akkor most ilyenkor mi van.

Nem azt mondom, hogy eltartott kisujjal kell Élet és Irodalmat olvasni, de azért arra a termékre csodálattal vegyes példaként tekinteni, amely – alkalmilag utánanéztem – telif*sott térdzokniként azonosít politikusnői testet, poloskának hív miniszterelnököt, n*ggerezik, drága kommunista k***a anyázza a kormányfő édesanyját, a libsik vonatkozásában anyjuk hátulról megejtett szexuális aktusáról delirál, hát, legalábbis sajátos rezüméje a világról alkotott képnek és a közélet nyomvonalán rögzíthető gondolkodásnak.

Ma a regnáló miniszterelnök és hőkupola vonatkozásában bátorkodott arra az álláspontra helyezkedni a hivatkozott online termék, hogy tudniillik „Rovar úr fölszólít: holnaptól ne nagyon klímázzatok, hűtőt húzzátok ki, cégeknél lenyomjuk az áramot”, ami, túl az országot sújtó szenvedésen, amikor legalábbis illene minimum empátiát mutatni, a dehumanizálás újabb, minősített esete.

Gondolhat Magyar Péterről bárki akármit, de az efféle azonosítás mintha szépen túlívelne már az úgynevezett véleménynyilvánítás határán, meg azon, mit kell eltűrnie egy közszereplőnek.

Ez a dehumanizálósdi amúgy az elmúlt tizenhat év speciális terméke; ebben a volt kormánypárt ötös számú tagkönyvének kitüntetett tulajdonosa járt az élen, hogy aztán lapja is mutassa eme kommunikációs stílus kívánatos irányát. Megannyi példát sorakozik. Itt van mindjárt Szabó Tímea párt- és frakcióvezető, országgyűlési képviselő, korántsem mellesleg kétgyermekes családanya, akit kullancsnak meg laboratóriumban kikísérletezett organizmusnak titulált a Nemzet bátran álnevet használó szerzője, mintha a dehumanizálásban élen járó náci lapok lightosabb, megengedőbb publicistája lenne; a tavaly márciusi 15-i, kormányfői poloskázás e sorba illő volt, szinte papírforma közlésnek tetszett.

Na de most már új világ van, itt lenne az ideje a cezúrának – mondanám, ha szeretném ezt a szót meg az erőteljes állami beavatkozást, no pláne újságokra vonatkoztathatóan. Afféle jó médialiberálisként így azt sem vetem fel, mi lenne, ha ezek a dehumanizáló, undorító, hányadék sajtótermékek egyszer és mindenkorra eltakarodnának innen a semmibe, ugyanakkor, ürítsük fenékig az igazság keserű poharát, sokat gondolok rá.

(Borítókép: Németh Emília / Index)