Láttunk már mesterséges intelligencia által generált vizualizációkat arról, hogy milyen lehet Szeged a kiszáradt Tiszával és az elsivatagosodott tájjal. A kép nem ennyire borús, de az tény, hogy tavaink és folyóink rekordalacsony vízállással néznek szembe, miközben az ország hatalmas területei sivataggá válnak. Magyarország 19. századi vízgazdálkodási rendszere és az arra épülő mezőgazdasági modell most sürgős és alapos átalakítást igényel. A mai magyar mezőgazdaság megszűnhet – de mi jön ezután? Magyar kutatók új tanulmánya kínál néhány támpontot.

Búza, kukorica és napraforgó az alföldi sivatagban?

Az Alföld kiszáradásának sok oka van, mindenekelőtt mi magunk: azok leszármazottai, akik a 19. század közepén úgy döntöttek, hogy minden utolsó földdarabot megművelés alá kell vonni. Még az is felmerült, hogy lecsapolják a Balatont és azt is gazdálkodják. Ehhez járult Magyarország Trianon utáni lecsökkent státuszának gyötrelme, amikor az egymást követő kormányok szántóföldi növények, elsősorban gabonaexport révén igyekeztek stabil devizabevételt biztosítani. A helyzet a kommunizmus idején sem változott: a termékeny magyar talajnak tehát inkább búzát, kukoricát és napraforgót kellett termelnie, mintsem gyümölcsöt és zöldséget. Ez a korszak azonban most a végéhez közeledhet.

Mi is számos cikkben beszámoltunk az Alföld elsivatagosodásáról. E jelentések lényege talán így foglalható össze: beavatkozás nélkül hatalmas területek válhatnak alkalmatlanná emberi lakhatásra, de mindenképpen mezőgazdaságra. Az okok a klímaváltozás, a szárazság, a kevés csapadék, valamint az öntözés és a vízvisszatartás hiánya. A Kárpát-medence – és azon belül Magyarország – mesterséges vízrendszere Széchenyi és Vasvári kora óta arra törekszik, hogy a lefolyásként vagy olvadó hóként ideérkező csapadékot a lehető leggyorsabban elvezesse, és az ország határain túlra juttatja.

A talaj-víz asztal kifizette az árát. Az extrém aszályok idején a talajvíz olyan mélyre süllyedt, hogy mára a növények gyökérzónája alatt fekszik. Más szóval, lehet, hogy rendelkezésre áll szántóföld, de ha a hozzáférhető víz eltűnik a talajból, a növények nem maradhatnak fenn.

Mivel lehetne helyettesíteni?

A kutatók szerint a válasz a vízvisszatartásban és a földhasználat nagykereskedelmi újragondolásában rejlik. Azokon a területeken, ahol a művelést csak uniós támogatások tartják életben, fel kell hagyni a szántóföldi gazdálkodással, és inkább a víz visszatartását kell előtérbe helyezni. Egy új tanulmány szerint ez a gyakorlatban 1,5 millió hektár szántó elöntését jelentené, ami az ország teljes megművelt területének csaknem egyharmada.

A hatás kettős lenne: emelkedne a talajvíz szintje, a gyökérzóna ismét elérné a talajvízszintet, a kukorica hozama 20-28 százalékkal nőhetne, miközben a mai szárazság gyakorlatilag mindent kiirt, ami az útjába kerül.

A szegényebb földeken is értelmesebb lehet visszaállni az egykor megszokott legelő alapú gazdálkodásra, vagy a nagyobb értékű zöldség- és gyümölcstermesztésre. Természetesen ezt a legfejlettebb csepegtetős öntözési technológiával és egyéb víztakarékos módszerekkel kell megtenni. Ez a gazdálkodók érdeke is lehet: a tanulmány szerint sok peremterületen a hagyományos szántóföldi gazdálkodást ma már csak támogatással lehet fenntartani, a veszteséges gazdálkodásnak pedig nincs értelme sem a gazdálkodók, sem a magyar gazdaság számára.

Jön a változás

A változás kulcsa tehát nem önmagában az öntözés. A vizet meg kell tartani, a gazdálkodást a tájhoz kell igazítani, és az intenzív termelést oda kell koncentrálni, ahol a körülmények ezt valóban lehetővé teszik.

A folyóiratban megjelent tanulmányFöldrajz és fenntarthatóság15 magyar kutató végezte, és Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrárkutató Központ Talajtudományi Intézetének kutatója cikkében egészítette ki, amint arról aVálasz Online.

A tanulmány talán legfontosabb üzenete ez: nem az a kérdés, hogy változik-e a magyar mezőgazdaság, hanem az, hogy tudatosan alkalmazkodunk-e a kiszáradó Alföldhöz – vagy megvárjuk, amíg a szárazság kikényszeríti.