„Ha össze tudnánk gyűjteni azokat a neveket, akik ebben a másfél évtizedben nem adtak be pályázatot állami támogatásra, akik nem fogadták el a közvélemény hallgatólagos megvetésétől sújtott intézmények legkülönfélébb ajánlatait, akkor láthatóvá válna, hogy mennyi lemondás, mennyi önkorlátozás, mennyi helyes morális döntés ment kárba, pusztán a rosszul értelmezett alkotói szemérem és kollegiális diszkréció miatt. Pedig egy ilyen nyilvános és reprezentatív névsor megnyugvást és bátorítást jelentett volna nem csak ennek a magányos engedetlenkedőkből összeálló, szupertitkos klubnak a tagjai számára, de azok számára is, akik még akár az ellenállás kevésbé önellentmondásos formái felé is nyitottak lettek volna.” Erdős Virág költő a napokban a Facebookon publikált hosszú szövegéből való ez a pár mondat.

Egy stratégia védelmében – szól a bejegyzés címe, az ellenállás és a kollaboráció különféle formáit taglalja, a hallgatás, elhallgatás, elhallgattatás módozatait, a magyar irodalomban az elmúlt tizenhat évben tapasztalható magatartásokat. Sokrétegű szöveg, amely a bojkott, a kívülmaradás védelmében íródott, és arról beszél, hogyan vált megbélyegzetté – akár a rendszer kritikusai által is – az, aki valóban a radikális kívülállást választotta, az önkizárást. Aki nem fogadta el a rendszer kooptáló és korrumpáló ajánlatait. Publikált ugyan, de elkerülte a teljes intézményi birodalmat az MMA-tól az NKA-n át a KMTG-ig és a PKÜ-ig, a Petőfi Kulturális Ügynökségig. Nem kért az MCC által felvásárolt Libri kiadói rendszeréből sem, és nem vágyott ösztöndíjakra, kitüntetésekre.

Ezt a szöveget meg kellene és meg lehetne írni a hazai kultúra más területeiről is – mindenütt voltak ugyanis, akik nem működtek együtt az állam által fenntartott és a párt által kisebb-nagyobb mértékben ellenőrzött intézményi mezővel. Nagyon sok itt az elmondatlan történet, most azonban ennek a kérdésnek csupán egyetlen aspektusára összpontosítunk: a megélhetésre.