Egyedüli magyar versenyzőként rajtolt el idén Bódis Tamás minden idők egyik legkíméletlenebb futóversenye, a Badwater 217 kilométeres távján.

A magyar ultrafutó facebook-oldalának leírása szerint a rajt helyszíne Észak-Amerika legalacsonyabb pontja, amely 86 méterrel a tengerszint alatt található. Az útvonal sivatagon és hegyvonulatokon keresztül vezet, amely még a legedzettebb futókat is próbára teszi. Bódis Tamás kiválóan kezdett, stabil tempóban haladt a versenyen, 126 kilométernél, tehát a táv felén egy kicsit túl pedig már a mezőny élén haladt. Az őt kísérő csapat folyamatos tájékoztatása alapján 16 óra elteltével, 40 fokos melegben továbbra is az első helyen futott, előnye azonban a verseny végéhez közeledve folyamatosan csökkent,

A Badwater 217 kilométeres (135 mérföldes) távjának győztese az Egyesült Államokból származó Max Jolliffe lett, aki pályacsúcsot jelentő 20:53:46 idővel ért be a célba, és az egyetlen induló, aki a verseny eddigi történelme alatt 21 órán belül teljesítette a távot.

A második helyen Carmen María Pérez ért a célba, aki a magyar futóközösségnek is ismerős lehet – az idei Ultrabalatont a női mezőnyben 18:25:23-as idővel ő nyerte meg, míg összetettben a negyedik helyen végzett. A 44 éves spanyol hölgy elképesztő idővel, női pályacsúcsnak megfelelő 21:05:32 idővel zárta a Badwatert.

Bódis Tamás szerda este a facebook-oldalán írta meg az élményeit a versennyel kapcsolatban:

„Sajnos idén ez már a második olyan versenyem volt, ahol egészségügyi probléma szólt közbe. Az első egy 12 órás verseny volt, ahol 57 kilométernél ki kellett állnom. Itt viszont már a verseny elejétől kezdve komoly torokproblémákkal küzdöttem. Körülbelül a 30. kilométertől már csak úgy tudtam kommunikálni a segítőimmel, hogy odahúztam őket magamhoz és suttogtam. Később már erre sem voltam képes. A nyelés egyre nagyobb fájdalmat okozott, a verseny végére pedig már a levegővétel is. Amikor már a frissítést sem tudtam lenyelni, akkor éreztem, hogy nagy a baj. Onnantól próbáltunk az energiával spórolni, bízva abban, hogy így is sikerül megtartani az addig megszerzett előnyömet. Az utolsó 15 kilométer már 14–20 perc/km-es tempóban telt. Hogy mi okozhatta? Biztosat még nem tudok mondani, de soha nem viseltem jól a túlzott légkondicionálást. Itt szinte lehetetlen volt elkerülni, mindenhol nagyon erős klíma működött. Valószínűleg egy enyhe torokfájással indult az egész, ami a verseny alatt folyamatosan egyre rosszabb lett. 

(...)

A végeredmény végül 21:34-es idő és a 3. hely lett. Tudom, hogy ez egy olyan eredmény, amire sokan büszkék lennének és én is igyekszem értékelni. Hiszen a 39 Badwater versenyből ezzel az idővel, kettőn kívül mindet nyerni lehetett volna. De őszintén szólva most még nem tudok teljesen elégedett lenni, mert úgy érzem, több volt ebben a versenyben. Ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy egy ilyen hosszú versenyen a legkisebb probléma is óriásivá nőhet és vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet befolyásolni. A verseny napját nem lehet áttenni arra az időpontra, amikor már egészséges az ember.

(...)

Hogy visszatérek-e még a Badwaterre? Erre most még nem tudok válaszolni. Ezt az egészet előbb fel kell dolgoznom. Az viszont biztos, hogy most is rengeteget tanultam magamról és ezért már megérte végigmenni ezen az úton.”