A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átalakításáról szóló vitát nem azzal kellene kezdeni, hogy a jövőben ki irányítsa a szervezetet, hanem azzal, hogy egyáltalán mire való egy agrárkamara – erről beszélt az Indexnek.

Csikvári Tamás stratégiai tanácsadó, aki 2014 és 2017 között külső szakértőként dolgozott a NAK felső vezetése mellett. Működésátalakítási projekteket vezetett, részt vett a CRM, valamint egy integrált vállalatirányítási rendszer alapjainak kialakításában, így belülről látta, hogyan épült fel a szervezet működése. Állítása szerint a ma szükséges reformok jelentős részét már egy évtizeddel ezelőtt kidolgozták a kamarán belül, a megvalósításuk azonban elmaradt.

A kérésnek megfelelően elkészítettük a stratégiai irányokat tartalmazó tanulmányt, majd a NAK akkori vezetése rájött, hogy azzal számos olyan érdek sérülne, amelynek fenntartásához érdekük fűződik. Ezért megköszönték a munkát, majd a projekt azzal a lendülettel a fiókba került

– idézte vissza a tanácsadó, aki szerint egy új vezetésnek elég volna leporolni a dokumentumot.

Csikvári Tamás szerint ebből a szempontból félrevezető egyszerűen rosszul működő intézményként leírni a korábbi NAK-ot. Úgy látja, a szervezet működésében tapasztalt problémák mögött nem elsősorban szakmai vagy technológiai hiányosságok álltak, hanem olyan döntések, amelyek végső soron a politikai kontroll fenntartását szolgálták.

„A közösségi rendszerek csak akkor működőképesek, ha a bennük résztvevők hajlandóak közös céljaikat egyéni érdekeik fölé helyezni, és a közjóért való együttműködés belső hajtóerő, nem csupán politikai szlogen” – fogalmazott. A tanácsadó 2017-ben végül távozott a kamarától. Mint mondta, azt látta, hogy a szerződések egyre inkább „baráti vállalkozók felé sodródtak”. Tapasztalatai alapján azonban szerinte nem csupán a múlt visszásságait érdemes feltárni: sokkal fontosabb kérdés, hogy a következő rendszer milyen garanciákra épüljön.

Két döntés, amely sokat elárul a rendszerről

Csikvári Tamás két, a 2010-es évek közepére visszanyúló történettel érzékeltette, miért tartja rendszerszintűnek a problémát.

Az egyik a teljesítményméréshez kapcsolódott. A kamara elnöksége számára akkoriban egy méréseken alapuló vezetési modellt dolgoztak ki, amelynek segítségével egyértelműen meghatározható és számonkérhető lett volna, milyen szolgáltatásokat nyújt a NAK a tagjainak, milyen minőségben, milyen átfutási idővel és milyen eredményekkel. A modell végigment az előkészítésen, az utolsó szakaszban azonban Csikvári Tamás szerint a minőségbiztosításra és a teljesítménymutatókra, vagyis KPI-okra vonatkozó részek eltűntek a jogszabály szövegéből. „Minden más megmaradt. Egyedül az a rész nem élte túl, amely az intézményt az eredményeiért tette volna felelőssé” – mondta.

A másik történet az adatkezelésről szólt. Az akkor épített integrált rendszer állítása szerint technikailag alkalmas volt arra, hogy az állami rendszerben már rendelkezésre álló információkat – például az adóhatóságtól, a földnyilvántartásból vagy a támogatási rendszerekből – automatikusan átvegye. Ezzel megvalósulhatott volna az egyszeri adatszolgáltatás elve: a gazdának nem kellett volna újra megadnia azt, amit az állam egyszer már tudott róla.

Ez azonban nem valósult meg. „A rendszer ott állt készen, megépítve, letesztelve. Ezek nem képességbeli kudarcok voltak, hanem döntések” – fogalmazott. Értelmezése szerint ezekből a döntésekből kirajzolódik a korábbi kamarai modell alapvető problémája. Miközben a NAK deklarált feladata az adminisztratív terhek csökkentése volt, fennmaradt az a rendszer, amelyben a gazdáknak újra és újra adatokat kellett szolgáltatniuk.

Csikvári Tamás ennél is tovább megy: szerinte a kötelező adminisztráció kapcsolódási pontokat teremtett a szervezet és a gazdák között, a kapcsolódási pontok pedig befolyást jelentettek.

A NAK valódi terméke a politikai kontroll volt, a gazdáknak nyújtott szolgáltatás pedig a csomagolás. Ahol a kontroll a termék, ott az elszámoltathatóság gyártási hiba.

A tanácsadó szerint ebbe a logikába illeszkedett az árbevétel-alapú kötelező tagdíj, amely számítása szerint évente mintegy 20 milliárd forintot von el az ágazattól, a listás választási rendszer, a földbizottságok működése, illetve a tagi adatbázis kampánycélú felhasználása is. Saját belső tapasztalatai alapján ehhez sorolta még az egopárbajokat és a pozícióvadászatot is.

A reformtervek már tíz éve elkészültek

A történet egyik legfontosabb eleme éppen az, hogy a problémák jelentős részére már a NAK-on belül megszülettek a megoldási javaslatok. A kamara akkori jövőkép-tervezete például már 2016-ban rögzítette, hogy minimalizálni kell a tagok oldalán jelentkező erőforrásigényt, ehhez pedig más közfeladatot ellátó szervezetek adatbázisait és információs rendszereit is igénybe kell venni. Vagyis az egyszeri adatszolgáltatás elvét maga a NAK fogalmazta meg.

Hasonlóan részletes terveket készítettek a teljesítménymérésre. Csikvári Tamás szerint az ügyfélszolgálati mutatóktól kezdve – például szolgáltatási színvonal, átlagos kezelési idő, elveszett hívások – a projektek mérföldköveinek követéséig komplett rendszer létezett. Egy 2017 augusztusában tartott vezetői műhelymunkán pedig hároméves és egyéves SMART-célokra bontották le a szervezet működését, személyre szabott teljesítménycélokkal. „Az elszámoltatható kamara architektúrája nem csupán lehetséges volt. Meg volt tervezve, be volt mutatva, rá volt bólintva” – mondta.

Nemzetközi példákat is vizsgáltak. A NAK külkapcsolati igazgatósága 2016-ban tizenkét európai ország tizenhat kamaráját kérdezte meg finanszírozásukról és szolgáltatásaikról. Így már akkor ismerték például az osztrák modellt, ahol az alapszintű tanácsadás ingyenes, a mélyebb szakmai szolgáltatásokért viszont fizetni kell.

Csikvári Tamás különösen fontosnak tartja a NAK országos elnökségének 2016 novemberében, Soboron tartott stratégiai műhelymunkáját. Felidézése szerint maguk a választott megyei vezetők fogalmazták meg, hogy „a szakmát nem szabad, hogy megelőzze a politika”, a politikát és a szakmát szét kell választani, a kamara vezetőjét pedig nem kötheti pártfegyelem.

Ugyanebben az időszakban belső stratégiai anyagok a dán SEGES-t és az ausztrál ABARES-t nevezték meg követendő példaként, egy 2016. szeptemberi dokumentum pedig úgy fogalmazott: „A támogatások felélése innováció nélkül önsorsrontás”. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy ma nem elsősorban újabb tervekre van szükség.

A tervrajzok megvannak. Az épületen belül írták őket, magyarul, olyan emberek, akik ott dolgoztak. A probléma az, hogy egyenként a fiókba kerültek

– szögezte le.

Öt különböző feladatot gyúrtak össze egyetlen szervezetben

A tanácsadó szerint a reformról szóló vita alapvető hibája, hogy arról szól, ki irányítsa a kamarát. Ez rossz első kérdés. A helyes az, hogy mire való egy kamara – a NAK legnagyobb tervezési hibája ugyanis az, hogy öt olyan funkciót olvaszt egybe, amelyet az egészséges agrárrendszerek külön tartanak, mindegyiket saját elszámoltathatósággal. Előbb azt kellene tisztázni, milyen feladatokat kell ellátnia egy agrárkamarának – hangsúlyozta.

Csikvári Tamás öt funkciót különít el.

• Az első és szerinte legfontosabb az uniós és hazai agrárforrások elérésének segítése. Mint mondta, a magyar gazdák jelentős részének a kamara mindenekelőtt a falugazdászt jelenti, aki segít összeállítani a támogatási kérelmet. Az elmúlt évtizedben nagyságrendileg 7000 milliárd forint hazai és uniós támogatás áramlott az ágazatba, évente pedig több mint százezer gazda számára a falugazdász-hálózaton keresztül vezetett az út a támogatásokhoz. „Ez nem egy szolgáltatás a sok közül, hanem maga a megélhetés kapuja” – hangsúlyozta. Éppen ezért ezt kellene a legszigorúbban mérni: mennyi idő telik el az igényléstől a benyújtásig, mekkora a hibás kérelmek aránya, a jogosult gazdák mekkora részét éri el a rendszer, és hány nap alatt érkezik meg ténylegesen a pénz. Itt említette az MVH Magyar Államkincstárba történő beolvasztását követő kifizetési problémákat, köztük az állatjóléti kifizetések általa nagyjából kétévesre tett késését. Szerinte egy valódi érdekképviseletnek ezt saját vészhelyzeteként kellett volna kezelnie.
• A második funkció az állam által átruházott közfeladatok – például nyilvántartások, földügyi eljárások, minősítések – ellátása. Ezeket állami pénzből kell finanszírozni, és állami szolgáltatásként, nyilvános átfutási időkkel, hibaarányokkal és elégedettségi mutatókkal kell mérni.
• A harmadik az érdekképviselet. Itt szerinte a kamarának a gazdák hangját kell képviselnie az állam felé, szükség esetén az állammal szemben is. Ennek demokratikus garanciája a valódi versenyt biztosító, egyéni jelöltes választási rendszer lehet.
• A negyedik a tudástranszfer és a szolgáltatások köre: szaktanácsadás, képzés, piaci információk. Ezeknél szerinte egyszerű mérce alkalmazható. „Fizetnének-e érte a gazdák önként? Ha egy szolgáltatás csak azért él túl, mert a tagság kötelező, az nem szolgáltatás.”
• Az ötödik funkció pedig a tudományos iránymutatás – szerinte éppen ez az a láncszem, amely a magyar rendszerből hosszú ideig hiányzott.

Máshol szétválasztják, amit Magyarország összekevert

Csikvári Tamás szerint nem kell új kamarai modellt feltalálni, mert Európában több működő példa is megmutatja, hogyan lehet szétválasztani azokat a funkciókat, amelyeket Magyarország egyetlen szervezetbe sűrített.

• Ausztriában a kötelező tagság mellett mintegy 550 tanácsadó adja az agrár-szaktanácsadás gerincét, a kamarák négyéves teljesítményszerződések alapján dolgoznak a minisztériummal, munkájukat elektronikusan mérik, az alaptanácsadás ingyenes, a mélyebb szolgáltatásokért viszont fizetni kell.
• Franciaországban mintegy 2,2 millió jogosult választ közvetlenül, versengő listák közül, miközben a kamarák több lábon álló finanszírozását számvevőszéki ellenőrzés egészíti ki;
• Németország északi kamaráiban pedig szigorúan elkülönítik az állami feladatokra és a tagi szolgáltatásokra fordított pénzeket.
• Dániában a mintegy 30 ezer gazda tulajdonában álló nonprofit SEGES piaci alapon bizonyítja létjogosultságát – „senkit nem kényszerítenek a finanszírozására, azért létezik, mert megéri fizetni érte”,
• Írországban pedig a Teagasc a kutatást, a szaktanácsadást és az oktatást kapcsolja össze, az érdekképviselettől elkülönítve. A stratégiai tanácsadó szerint ezek közös nevezője a funkciók és pénzek szétválasztása, a szolgáltatások mérése, a valódi választás és a tudomány intézményes szerepe.
• Éppen ezért óvatosságra int a holland modell mechanikus átvételével: Hollandiában az agrárkamarát felszámolták, a kutatás–oktatás–szaktanácsadás (az OVO rendszer) hármasának jelentős részét pedig privatizálták, így az állami tanácsadásból részben üzleti szolgáltatás lett, a kisebb gazdaságok körül keletkező űrbe a saját értékesítési érdekkel rendelkező inputanyag- és agrokémiai cégek léphettek be.

„Ami egy tőkeerős, szövetkezetileg szervezett agráriumban működhet, az Magyarországon szerinte azt kockáztatja, hogy a nagyobb szereplők világszínvonalú tudáshoz jutnak, miközben a kisgazdák körül „tanácsadási sivatag” alakul ki, tovább erősítve a birtokkoncentrációt.”

A politikamentesítés önmagában kevés

Csikvári Tamás ugyanakkor hangsúlyozta: nem az agrárkamarai reform alapirányát vitatja. Helyesnek tartja a politikamentesítést, az egyéni jelöltes választási rendszer bevezetését, a szigorú összeférhetetlenségi szabályokat, a kamarai pénzek politikai célú felhasználásának megszüntetését és az adatvezérelt működés irányába történő elmozdulást.

Három területen azonban kockázatokat lát.

• Az első a miniszteri törvényességi felügyelet és a kamarai biztos szerepe. Ha a korábbi rendszer problémája az volt, hogy a kamara a gazdák helyett egy politikai oldalnak felelt, akkor önmagában az nem jelent függetlenséget, ha ezután egy másik politikai irányítás ellenőrzése alá kerül. „Az intézményeket arról kell megítélni, hogyan viselkednek, amikor az ellenfeleink irányítják őket. Minden hatáskört, amelyet ma létrehozunk, egyszer valaki más fog örökölni.” A valódi garanciát ezért szerinte a versengő választások, a nyilvános teljesítményadatok, az elkülönített finanszírozás és a független audit jelentik.
• A második kérdés a kamarai tisztségviselők javadalmazása. A teljes díjazásmentesség szerinte paradox módon éppen a nagyobb szereplőknek kedvezhet, hiszen egy kisebb gazdaság tulajdonosa kevésbé engedheti meg magának, hogy jelentős időt fordítson kamarai munkára. A megoldás a szerény, maximált, teljesen átlátható és dokumentált munkához kötött költségtérítés lehet. „Ez teszi lehetővé, hogy egy békési kisgazda ugyanannál az asztalnál ülhessen, mint egy Fejér megyei nagybirtokos.”
• A harmadik veszély még alapvetőbb: a politikai befolyás eltávolítása önmagában csak vákuumot teremt. Ha ezt nem tölti be más, megjelenhet a nagybirtokok, az inputanyag-ipar vagy a zárt technológiai szolgáltatók dominanciája. Ezért mondja Csikvári Tamás, hogy „a politikamentesítés nem cél, hanem előfeltétel”.

A tudomány lehetne az ellensúly

A létrejövő vákuumot szerinte független, intézményesített tudományos tudással kell betölteni. Ennek különösen nagy jelentőséget ad a klímaváltozás. Csikvári Tamás szerint a többéves aszályok már a termőföld értékét is érintik az Alföldön, a Homokhátság és más térségek pedig a félsivatagosodás irányába haladnak. A vízgazdálkodás ezért egzisztenciális kérdéssé vált. A növénykultúrákról, a vízvisszatartásról, a talajművelésről és a klímaalkalmazkodásról folyamatosan frissülő, kutatásalapú válaszokra lenne szükség.

Ezzel szemben a korábbi kamara szakmai hitelességének gyengülését látja. Példaként említette a NAK 2020. márciusi koronavírus-értékelését, amely szerinte nagyjából két hónapos állami beavatkozással számolt, valamint azt, hogy a szervezet saját jégkármérséklő rendszerét sem tudta hatékonyan megvédeni az összeesküvés-elméletekkel szemben. Ide sorolta az ukrán gabonával kapcsolatos állításokat is, amelyek egy részével szemben a hazai élelmiszerlánc-biztonsági hatóság vizsgálatai más következtetésre jutottak.

A probléma szerinte túlmutat az agrárszakmán. „A kutatás- és adatalapú iránymutatás nem pusztán jó agronómia. Szerkezeti védelem az oligarchikus befolyással szemben” – mondta. Ha ugyanis egy független kutatói testület szakmai viszonyítási pontokat teremt például a vízvisszatartásról vagy a talajregenerációról, akkor a támogatási és földhasználati döntések is mérhetővé válnak ezekhez képest.

Öt pontban lehetne új alapokra helyezni a rendszert

Csikvári Tamás öt konkrét intézkedésben foglalta össze, milyen intézményi garanciákkal építene új agrárkamarai modellt.

• Elsőként törvényben rögzítené az egyszeri adatszolgáltatás elvét: a gazdától ne lehessen olyan információt kérni, amely már rendelkezésre áll valamely állami adatbázisban. „Minden űrlap, amelyet egy gazda kétszer tölt ki, szakpolitikai döntés, nem technikai korlát” – mondta.
• Másodikként törvényben rögzített, negyedévente nyilvánosságra hozott szolgáltatási teljesítménymutatókat vezetne be. Mérné többek között a támogatási kérelmek elkészítésének idejét, hibaarányát, a szolgáltatásokkal elért jogosultak arányát, a támogatások kifizetésének idejét, a tanácsadási lefedettséget és a gazdák elégedettségét.
• Harmadikként tűzfallal választaná szét a különböző funkciók finanszírozását. Az állami forrás kizárólag az államtól átvett feladatokra, a tagi pénz pedig érdekképviseletre és szolgáltatásokra mehetne, elkülönített könyveléssel és audittal. A szolgáltatásokat pedig rendszeresen alávetné annak a kérdésnek: fizetnének-e értük önként a gazdák?
• Negyedikként független tudományos tanácsot hozna létre, amelynek beleszólását törvény garantálná. A tagokat nem a kamarai vezetés, hanem egyetemek, kutatóintézetek és tudományos testületek delegálnák, állásfoglalásaik pedig akkor is nyilvánosak lennének, ha azokkal a NAK vezetése nem ért egyet.
• Ötödikként minden parlamenti ciklusban kötelező, független felülvizsgálatnak vetné alá a kamarai rendszert annak érdekében, hogy rendszeresen kiderüljön: az intézmény szerkezete valóban a tagokat szolgálja-e.

„A tervek nem hiányoznak”

A stratégiai tanácsadó szerint a korábbi rendszer hibáinak költségét nem kizárólag forintban lehet mérni. Az elvesztegetett idő legalább ennyire fontos.

Egy évtized telt el úgy, hogy gazdák újra és újra ugyanazokat az adatokat szolgáltatták, miközben nem vált általánossá annak nyilvános mérése, hogy a tagdíjat beszedő intézmény mennyivel tette könnyebbé a munkájukat. Ugyanerre az időszakra estek azok az aszályos évek is, amelyekben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a magyar agrárium jövőjét a vízmegtartás, a talaj állapota és a klímaalkalmazkodás alapvetően meghatározza.

A tanácsadó szerint ezért a következő agrárkamarai rendszer felépítését nem a múlt intézményének megbüntetéseként kellene felfogni. A cél egy olyan kamara létrehozása lehet, amely elsődleges feladatának tekinti, hogy a gazdák hozzáférjenek a nekik járó forrásokhoz; saját teljesítményét mérhetővé és ellenőrizhetővé teszi; nem kér be olyan adatokat, amelyeket az állam már ismer; és a stratégiai döntésekben a politikai vagy gazdasági befolyás helyett a tudományos bizonyítékoknak ad intézményes súlyt.

Csikvári Tamás szerint ehhez a szakmai alapok jelentős része már rendelkezésre áll. „A tervek nem hiányoznak. Némelyikük 2016 óta készen áll, kidolgozva lapulnak elfeledett hivatali asztalfiókokban. Mindig is csak a szándék hiányzott, hogy életre keljenek a magyar agrárium jövője érdekében.”

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Katona Tibor / MTI)