– Rúgott már néhány nagy gólt távolról, de ekkorát…
– Szerintem ekkorát is, méghozzá a Puskás Akadémia színeiben a Vidi ellen. Az volt az első magyarországi gólom, és meglehet, nagyobb volt, mint az ETO elleni – mondta lapunknak adott interjújában Urblík József, a Vasas 29 éves középpályása. Huszonnyolc méterről lőtte a labdát a bajnok győriek kapujának bal felső sarkába a Fáy utcában, a meccs 2–2-vel ért véget azután, hogy a piros-kékek a 29. percben emberhátrányba kerültek.

– Akkor a vasárnapi bomba csak a második a szépségdíjas találatai sorában?
– Nehéz különbséget tenni, ám úgy vagyok ezzel, bárcsak rúgtam volna csúnyábbakat, ha lenne belőlük ötvennel több.

– A Vasas-szurkolók az elmúlt idényekből is fel tudnak idézni néhány szép lövést.
– Igen, piros-kékben is elsült már néhányszor a lábam, szeretem, amikor van időm rákészülni a lövésre, és húsz, huszonöt, harminc méterről rúghatom el a labdát. Örülök, hogy ezúttal ennyire jól sikerült.

VÉLEMÉNY

Erős Gábor, a Vasas vezetőedzője: – Urblík József az elmúlt idényben is vezére volt az együttesnek, örülök, hogy személyében megtaláltuk azt a csapatkapitányt, aki a teljesítményével, valamint a mentalitásával a pályán és azon kívül is hat a társaságra. Én persze mindig csapatban gondolkodom, nem szeretek senkit kiemelni, ettől még minden együttesnek kell vezér. Játékban is remek, nagyszerű rúgótechnikája pedig nemcsak az átlövéseknél, hanem a passzainál, a megoldásainál is megmutatkozik. Nem telik el nálam hét úgy, hogy ne fordítanánk kiemelt figyelmet az átlövésekre, az edzések szerves részét képezik azok a gyakorlatok, amikor érkezni kell a kapu elé, vagy távolról befejezni az akciót. Fontosnak tartom, hogy felépített futball, illetve a kontratámadások után is legyen vége a játékunknak, legyen befejezés. Az előző idényben nekünk volt a legtöbb kapura lövésünk, valamint kaput eltaláló lövésünk.

– Egyebek mellett a rúgótechnikája, ami kiemelkedő. Szoboszlai Dominik édesapja említi meg a könyvében, hogy ha tizennyolc éves korodig beleteszel tízezer órát a szakterület gyakorlásába, mesterévé válsz. Mennyit gyakorolta gyerekként a távoli lövéseket, és mennyit manapság?
– A futballpályán nőttem fel, az iskola után rögtön mentem focizni. Apu is futballozott, profi labdarúgóvá vált, játszott Szlovákiában, Csehországban és Izraelben is, nyilván valamennyi képességet örököltem tőle, de manapság már nem gyakorlom különösebben a lövéseket. Nem nagyon maradok már kint, legfeljebb heti egyszer. Közel a harminchoz abban a korban vagyok, amikor nem lehet túlzásba esni, lényeges, hogy friss és egészséges maradjak.

– Gyerekként tehát csak a futball létezett önnek?
– Egyértelműen. Amikor apu befejezte az élsportot, hazajöttünk Ipolyságra, ő ott a keresztapámmal egyszerre töltötte be a klubvezetői és edzői posztot, sőt, eleinte még játszott is a csapatban, és ma is együtt vezetik a klubot. Gyerekként az iskola után mindjárt mentem ki a pályára mindennap, és egész addig ott töltöttem az időmet, mígnem tizenkét évesen Nyitrára igazoltam. Mindig tudtam, hogy futballista akarok lenni, és azt szeretném, ha a fiam is az lenne. Szerencsére nem kell noszogatni, ötéves lesz csak decemberben, de imád focizni, előszeretettel kergeti a labdát.

– Ön milyen álmokat kergetett?
– Nyitrára kerülve még azt reméltem, nagy karriert futok be, jegyzett nyugat-európai bajnokságban szerepelek. Ahogyan mindenki más, a spanyol és az angol bajnokságról álmodtam, a lehető legmagasabb szintre akartam eljutni – nem jött össze. Lehet, csak ennyi volt bennem, ám az is lehet, hogy a számos sérülés az oka. Csehországban fél év után elszakadt a keresztszalagom, hat hónap kihagyás követte, Felcsúton aztán átestem újabb három műtéten; ismét keresztszalag-sérülés, és eltört mindkét lábközépcsontom.

– Ez azért nem kevés, de saját magának nem tehet semmiért szemrehányást? Mert ha a lelkiismerete rendben van, hogy mindig mindent megtett, akkor nincs miért bánkódni.
– Nem is teszem. Világéletemben sokat dolgoztam, igyekeztem a lehető legjobb lenni, Nyitrán és később is. Nehéz arra válaszolni, csak a sérüléseken múlt-e, hogy nem lett fényesebb a pályafutásom. A szerencse meghatározó, ám az is lehet, hogy valójában nem vagyok különösebben jó játékos.

– Ha ez valamit számít, megnyugtatom, az. Különleges képességekkel van megáldva, másoknak kevesebből is sikerült a külföldi karrier. Kérdés: lemondott-e már róla?
– Szívesen kipróbálnám magam, ez csak természetes, de attól, hogy valaki egyszer eltalálja a labdát, még nem érkeznek ajánlatok.

– Önnek azért annál többször sikerült.
– Valóban, ám az NB II-t nyilván nem követik a külföldi megfigyelők. Valahogy ez nálam már nincs napirenden. Nagyon jól érzem magam a Vasasban, örülök, hogy Magyarországon futballozhatok. Csehországból el akartam jönni, de Fehérváron nem sikerült átmennem az orvosin, ma sem tudom, miért. A Puskás Akadémia leigazolt, onnan később megint csak én akartam távozni. Örülök, hogy Angyalföldre kerültem, a családdal nagyon jól érezzük magunkat Magyarországon. Az bánt, hogy három évet kellett eltöltenem a másodosztályban, ezt nem hittem volna, amikor 2023-ban búcsúztunk az élvonaltól.

– A visszatérés viszont emlékezetesre sikerült, önnek bizonyosan. Századik bajnokiján a Vasasban bombagóllal és gólpasszal jelentkezett, gólöröme pedig babavárásról árulkodott.
– Decemberben érkezik a második fiunk, neki ajánlottam a gólomat.