Ismét egy ironikus dal a létezésről, sötét tónusú klip a gondolkodás és cselekvés értelméről. Majdnem azt írtam, hogy értelmezéséről, de Pajor Tamástól már megszoktuk, hogy nem fogja vissza magát, folyton beszélni akar, és mondja is. Ezúttal a Forgóajtó című dalában, amelynek klipje megtekinthető a YouTube-on – és most itt, a Stenkben is.

Költői is lehetne a kérdés, amit Pajor Tamás feltesz:

Te hányszor érezted már úgy, hogy a saját életed forgóajtójában ragadtál, és hiába tolod izzadva az üveget, végül se ki, se be?

Most tekintsünk el attól, hogy a mondás szerint a magyar ember az, aki utolsónak lép be a forgóajtón, de elsőként lép ki onnan, ugyanis Pajor Tamás Forgóajtó című dala valami egészen másról szól.

A dal egyszerre földi, éteri, isteni és metafizikai. Dallamtapadása erős, könnyen belebújik fülbe, lélekbe, ritmusra olyan, mint egy gyors tempójú mantra, melynek refrénje csak elsőre tűnik könnyen befogadhatónak és értelmezhetőnek, de minél többször halljuk, annál inkább az az érzésünk támad, hogy nyugtalanító, gondolkodni kell rajta, hogy miért van ott abban a nincsen.

Fölöttünk csak

az ég van egyedül

meg az Isten

Aki kettőnk közé

mégis bekerül

az nincsen

Innentől kezdve minden lételméleti kérdéssé válik, és annyi bibliai magyarázattal azért mégsem kellene megelégedni, miszerint a langyosokat kiköpi az Isten. Ez ennél sokkal mélyebb, és ez a tagadás talán ezért is tűnhet bántóan fájdalmasnak egy olyan világban, amelyben számos narratíva szerint látunk és láttatunk dolgokat, és csoda, hogy még – ha egyre kevesebb helyen és módon is – létezik másokra is figyelő tanítás és párbeszéd.

Érzelmi páncélszekrény

A Forgóajtó Pajor Tamás szerint

nem csupán dal, hanem kíméletlen, fanyar öniróniával átitatott látlelet a modern ember belső elszigetelődéséről és a létezés abszurditásáról. Egy olyan világban, ahol a túlélés egyetlen záloga az érzelmi páncélszekrény, és ahol hajlamosak vagyunk elhinni, hogy »jó egy bizonyos szintig a taposómalom«, mindannyian megtapasztaljuk a paradoxont: hiába gömbölyű a Föld, mi valahogy mindig a lapos oldalán csúszkálunk.

A dal ajánlása szerint Pajor Tamás „legújabb spoken-word ihletésű szerzeménye a tőle megszokott pengeéles rímekkel boncolgatja a törvény és a kegyelem geometriáját, valamint a legmélyebb emberi ellentmondásokat – amikor a megmentőnk és a bajkeverőnk egy és ugyanaz az arc a tükörben. A zenei és vizuális tér tökéletesen rezonál ezzel a belső feszültséggel.”

A forgóajtó erős szimbólum, és ebben a klipben (Szigethi Dóra képi világa) döbbenetesen realisztikusan ábrázolja a megrekedt lelkeket, gondolatokat és érzelmeket. Az örök körforgásban zajló életek mihasznaságára és értelmetlenségére hívja fel a figyelmet.

Ehhez teremt gondolati örvényt Kőpataki Olivér lüktető, sötétebb tónusú zenei alapja, és ezek, így együtt vezetnek odáig, hogy a Forgóajtó zsigerig hatol, és napkon át ekhóként visszhangzik fejben, fülben, mellkasüregben, minden mozdulatban, valamint kimondott és leírt szóban.

Pajor Tamás idén nyáron az  Index Alvarez asztala című beszélgetős sorozatának vendége volt, ide kattintva a cikk elolvasható.